Array ( [count_posts] => 6 [cache_key] => Query_Posts::global::hu::YTo1OntzOjQ6ImxhbmciO3M6MjoiaHUiO3M6NzoiZG9tYWlucyI7YToxOntpOjA7czo0OiJsaWZlIjt9czo2OiJvZmZzZXQiO2k6MDtzOjk6InRheF9xdWVyeSI7YToxOntpOjA7YTozOntzOjg6InRheG9ub215IjtzOjg6InBvc3RfdGFnIjtzOjU6ImZpZWxkIjtzOjI6ImlkIjtzOjU6InRlcm1zIjthOjE6e2k6MDtpOjExNTM1MzE7fX19czoxMToiYWZ0ZXJMb2NrZXIiO2k6MDt9 [has_result] => 1 [posts] => Array ( [0] => Array ( [id] => 217693 [content] =>Lengyelországban megkezdődött a toborzás az Ukrán Légióba, már majdnem 200-an jelentkeztek – jelentette be kedden Pawel Zalewski lengyel védelmi miniszterhelyettes, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Zalewski elmondta: Lublinban az önkéntesek nagyszabású toborzása folyik az Ukrán Légióba. Ukrajna minden állampolgára csatlakozhat hozzá – tette hozzá, megjegyezve, hogy eddig csaknem kétszázan jelentkeztek Európából. „Ha megalakul az első több száz fős önkéntes csoport, azonnal megkezdjük a képzésüket” – emelte ki.
A lengyel védelmi miniszterhelyettes emlékeztetett arra, hogy Lengyelország már több mint 20 ezer ukrán katonát képezett ki az uniós kiképzési program keretében. Megjegyezte: nemcsak Lengyelországban, hanem egész Európában is vannak, akik hajlandók belépni a légióba. „Nagyon nagy érdeklődést tapasztalunk a kezdeményezés iránt állampolgáraink körében. A pontos adatok elérhetők a lengyel védelmi minisztérium honlapján, de elmondhatom, hogy október 4-ig, péntekig 196-an jelentkeztek Európából” – hangsúlyozta Pawel Zalewski.
(vb/rbc.ua)
[type] => post [excerpt] => Lengyelországban megkezdődött a toborzás az Ukrán Légióba, már majdnem 200-an jelentkeztek – jelentette be kedden Pawel Zalewski. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1728425160 [modified] => 1728413899 ) [title] => Már majdnem 200-an jelentkeztek az Ukrán Légióba Lengyelországban [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=217693&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 217693 [uk] => 217698 ) [crid] => bey5821 [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 217694 [image] => Array ( [id] => 217694 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/toborzas.jpg [original_lng] => 33045 [original_w] => 650 [original_h] => 410 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/toborzas-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/toborzas-300x189.jpg [width] => 300 [height] => 189 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/toborzas.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/toborzas.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/toborzas.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/toborzas.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/toborzas.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1728403124:2 [_thumbnail_id] => 217694 [_edit_last] => 12 [views_count] => 655 [_hipstart_feed_include] => 1 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 4000 [1] => 41 [2] => 83882 [3] => 11 [4] => 592 [5] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => Aktuális [1] => Cikkek [2] => Háború [3] => Kiemelt téma [4] => Társadalom [5] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 616689 [1] => 723 [2] => 37865 [3] => 1153531 ) [tags_name] => Array ( [0] => jelentkezők [1] => Lengyelország [2] => toborzás [3] => Ukrán Légió ) ) [1] => Array ( [id] => 217146 [content] =>Lengyelországban mintegy 300-an akarnak csatlakozni az Ukrán Légióhoz, ekkora létszám nem elég egy általában 1000-8000 főből álló dandár megalakításához – jelentette ki pénteken Wladyslaw Kosiniak-Kamysz lengyel védelmi miniszter, számolt be az rbc.ua hírportál a PAP lengyel hírügynökségre hivatkozva.
A jelentés szerint Kosiniak-Kamysz elmondta, hogy az ukrán önkéntesek toborzása az Ukrán Légióba még csak most kezdődik, bár Lengyelország készen állt arra, hogy szeptember 1-től megkezdje az újoncok kiképzését. A miniszter szerint egy hónapja nem lehetett elindítani a kiképzést, mert akkor nem volt elég hajlandóság. Mint megjegyezte, Ukrajna lépéseket tett a toborzási tájékoztatás előmozdításával kapcsolatban, így várható hatás.
A lengyel védelmi minisztert arról is kérdezték, hogy hányan akarnak csatlakozni az Ukrán Légióhoz. „Egyszer hallottam, hogy a cél egy dandár, de most sokkal kisebbek a számok, körülbelül 300 emberről hallottam” – emlékeztetett Kosiniak-Kamysz.
Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter még júliusban kijelentette, hogy több ezren akarnak csatlakozni az Ukrán Légióhoz.
(vb/rbc.ua)
[type] => post [excerpt] => Lengyelországban mintegy 300-an akarnak csatlakozni az Ukrán Légióhoz, ekkora létszám nem elég egy általában 1000-8000 főből álló dandár megalakításához – jelentette ki pénteken Wladyslaw Kosiniak-Kamysz. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1728124200 [modified] => 1728074196 ) [title] => Az Ukrán Légióba mindössze 300-an akarnak belépni – lengyel védelmi miniszter [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=217146&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 217146 [uk] => 217120 ) [crid] => bey5821 [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 217148 [image] => Array ( [id] => 217148 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/kosiniak-kamysz.jpg [original_lng] => 41724 [original_w] => 650 [original_h] => 410 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/kosiniak-kamysz-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/kosiniak-kamysz-300x189.jpg [width] => 300 [height] => 189 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/kosiniak-kamysz.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/kosiniak-kamysz.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/kosiniak-kamysz.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/kosiniak-kamysz.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/kosiniak-kamysz.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1728063398:12 [_thumbnail_id] => 217148 [_edit_last] => 12 [views_count] => 533 [_hipstart_feed_include] => 1 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 4000 [1] => 41 [2] => 83882 [3] => 11 [4] => 592 [5] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => Aktuális [1] => Cikkek [2] => Háború [3] => Kiemelt téma [4] => Társadalom [5] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 723 [1] => 51952 [2] => 1153531 ) [tags_name] => Array ( [0] => Lengyelország [1] => ukrán állampolgárok [2] => Ukrán Légió ) ) [2] => Array ( [id] => 216972 [content] =>A honvédők napján megnyílt az Ukrán Légió lengyelországi toborzóközpontja Lublin városában – számolt be a Ragyio Szvoboda az ukrán védelmi minisztérium tájékozott beszélgetőpartnereire hivatkozva, írta a Jevropejszka Pravda.
A védelmi minisztérium ugyanakkor hivatalosan egyelőre nem kommentálta az információt. A toborzóközpont megnyitásának tényét az Ukrán Légió hivatalos oldala is megerősíti. Ott tájékoztatást lehet kapni arról, hogy jelentkezni közvetlenül a honlapon, vagy a központ címén lehet.
Az Ukrán Légió honlapján az áll, hogy ez az Ukrán Fegyveres Erők első, külföldön élő ukránokból alakult önkéntes alakulata.
Hangsúlyozzák egyben, hogy az Ukrán Légióhoz való csatlakozás kizárólag önkéntes alapon, szerződés aláírásával történik.
Maga az egység Lengyelország területén alakul meg, a képzést NATO-oktatók végzik a partnerországok gyakorlóterepén.
A bejelentés egybeesett Andrij Szibiha külügyminiszter lengyelországi látogatásával, ahol a varsói biztonsági fórumon részt vett, és számos lengyel tisztviselővel találkozott.
[type] => post [excerpt] => A honvédők napján megnyílt az Ukrán Légió lengyelországi toborzóközpontja Lublin városában – számolt be a Ragyio Szvoboda. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1728039600 [modified] => 1728023544 ) [title] => Megnyílt az Ukrán Légió toborzóközpontja Lengyelországban [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=216972&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 216972 [uk] => 216777 ) [trid] => ild5234 [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 216778 [image] => Array ( [id] => 216778 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/aaa6946.jpg [original_lng] => 50578 [original_w] => 750 [original_h] => 497 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/aaa6946-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/aaa6946-300x199.jpg [width] => 300 [height] => 199 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/aaa6946.jpg [width] => 750 [height] => 497 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/aaa6946.jpg [width] => 750 [height] => 497 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/aaa6946.jpg [width] => 750 [height] => 497 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/aaa6946.jpg [width] => 750 [height] => 497 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/aaa6946.jpg [width] => 750 [height] => 497 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1728012744:12 [_thumbnail_id] => 216778 [_edit_last] => 12 [views_count] => 755 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 83882 [2] => 49 [3] => 592 [4] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Háború [2] => Hírek [3] => Társadalom [4] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 723 [1] => 1354180 [2] => 1153531 ) [tags_name] => Array ( [0] => Lengyelország [1] => toborzóiroda [2] => Ukrán Légió ) ) [3] => Array ( [id] => 216681 [content] =>Władysław Kosiniak-Kamysz lengyel védelmi miniszter bejelentette, hogy rendkívül alacsonynak bizonyult azon ukránoknak a száma, akik Lengyelországban jelentkeztek az Ukrán Légióba – számolt be szerdán az Ukrajinszka Pravda hírportál a Wirtualna Polska lengyel kiadványra hivatkozva.
A jelentés szerint az Ukrán Légió megalakítását Ukrajna és Lengyelország kétoldalú biztonsági egyezménye irányozta elő. A lengyelországi Ukrán Légiót ki kell képezni, felfegyverezni és fel kell készíteni Ukrajna védelmére, míg a lengyel hadsereg a kiképzésért, Kijev pedig a toborzásért volt felelős. „Felkészültünk erre. Ez a Lengyelország és Ukrajna között aláírt megállapodás keretein belül történt” – mondta el Kosiniak-Kamysz, megjegyezve, hogy „készek vagyunk az ukrán katonák kiképzésére”.
A lengyel védelmi miniszter emlékeztetett arra, hogy Lengyelország már mintegy 20 ezer ukrán katonát képezett ki, akiket az ukrajnai frontra küldtek. „A toborzásért nem mi vagyunk felelősek. Ukrán részről azonban túl alacsony azoknak a száma, akik önkéntesként jelentkeztek. Ezeknek a nyilatkozatoknak a száma kezdetben nagyon magas volt, akár egy dandárt is meg lehetet volna alakítani, azaz több ezer főt tett ki, de ez nem történt meg” – mutatott rá.
A nyári washingtoni NATO-csúcson Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter bejelentette, hogy már több ezer ukrán regisztrált az Ukrán Légió soraiba.
Szeptemberben azonban újságírók arról számoltak be, hogy az Ukrán Légió továbbra is papíron lévő ötlet marad.
(vb/pravda.com.ua)
[type] => post [excerpt] => [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1727884200 [modified] => 1727873203 ) [title] => Lengyelországban rendkívül kevesen akarnak belépni az Ukrán Légióba – lengyel védelmi miniszter [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=216681&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 216681 [uk] => 216725 ) [crid] => bey5821 [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 213031 [image] => Array ( [id] => 213031 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/4102032.jpg [original_lng] => 108196 [original_w] => 610 [original_h] => 385 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/4102032-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/4102032-300x189.jpg [width] => 300 [height] => 189 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/4102032.jpg [width] => 610 [height] => 385 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/4102032.jpg [width] => 610 [height] => 385 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/4102032.jpg [width] => 610 [height] => 385 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/4102032.jpg [width] => 610 [height] => 385 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/4102032.jpg [width] => 610 [height] => 385 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1727870109:2 [_thumbnail_id] => 213031 [_edit_last] => 5 [views_count] => 830 [_hipstart_feed_include] => 1 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 4000 [1] => 41 [2] => 83882 [3] => 49 [4] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => Aktuális [1] => Cikkek [2] => Háború [3] => Hírek [4] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 723 [1] => 1153531 [2] => 1339302 ) [tags_name] => Array ( [0] => Lengyelország [1] => Ukrán Légió [2] => Wladyslaw Kosiniak-Kamysz ) ) [4] => Array ( [id] => 207769 [content] =>Ha minden európai ország ezt tenné, akkor Ukrajnának több brigádja lenne, közölte a lengyel külügyminisztérium vezetője
Már több ezren regisztráltak, hogy tagjai legyenek az Ukrán Légiónak (egy új önkéntes katonai egység) Lengyelországban. Radoslav Sikorsky külügyminiszter ezt a washingtoni NATO csúcstalálkozó Nyilvános Fórumon mondta, írta az Interfax-Ukrajina.
„Lengyelországban megkezdtük az első önkéntesekből álló ukrán brigád felkészítését Lengyelországban. Közel egymillió ukrán állampolgár él országunkban, és közülük több ezren regisztráltak már. És ami érdekes, sokan nagyon szeretnék szolgálni és leváltani honfitársaikat, de azt mondják: nem akarunk úgy harcba menni, hogy ne lennénk megfelelően kiképzettek és felszereltek” – mondta a miniszter.
Sikorszky hozzátette: ha minden európai ország ezt tenné, Ukrajnának több pótbrigádja lenne.
[type] => post [excerpt] => Ha minden európai ország ezt tenné, akkor Ukrajnának több brigádja lenne, közölte a lengyel külügyminisztérium vezetője [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1720815780 [modified] => 1720807213 ) [title] => Lengyel külügyminisztérium: több ezer ukrán regisztrál az Ukrán Légióba [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=207769&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 207769 [uk] => 207634 ) [trid] => ild5234 [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 207635 [image] => Array ( [id] => 207635 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/giw6vug1tkkecdciy3ohlabusbsh9p52v3ej9xdw.png [original_lng] => 233571 [original_w] => 472 [original_h] => 354 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/giw6vug1tkkecdciy3ohlabusbsh9p52v3ej9xdw-150x150.png [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/giw6vug1tkkecdciy3ohlabusbsh9p52v3ej9xdw-300x225.png [width] => 300 [height] => 225 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/giw6vug1tkkecdciy3ohlabusbsh9p52v3ej9xdw.png [width] => 472 [height] => 354 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/giw6vug1tkkecdciy3ohlabusbsh9p52v3ej9xdw.png [width] => 472 [height] => 354 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/giw6vug1tkkecdciy3ohlabusbsh9p52v3ej9xdw.png [width] => 472 [height] => 354 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/giw6vug1tkkecdciy3ohlabusbsh9p52v3ej9xdw.png [width] => 472 [height] => 354 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/07/giw6vug1tkkecdciy3ohlabusbsh9p52v3ej9xdw.png [width] => 472 [height] => 354 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1720796414:12 [_thumbnail_id] => 207635 [_edit_last] => 12 [views_count] => 1326 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_05afb23123cc5b359e47097ec94f2c09] => [_oembed_time_05afb23123cc5b359e47097ec94f2c09] => 1724358013 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 83882 [2] => 49 [3] => 592 [4] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Háború [2] => Hírek [3] => Társadalom [4] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 2307 [1] => 723 [2] => 1153531 ) [tags_name] => Array ( [0] => jelentkezés [1] => Lengyelország [2] => Ukrán Légió ) ) [5] => Array ( [id] => 207552 [content] =>Rusztem Umerov védelmi miniszter felszólítja a jelenleg Európában tartózkodó ukránokat, hogy csatlakozzanak az Ukrán Légióhoz, amelyet Lengyelország területén állítanak fel és képeznek ki – számolt be az rbc.ua hírportál a Védelmi Minisztérium sajtószolgálatára hivatkozva.
A jelentés szerint Umerov elmondta: „Az Ukrajna és Lengyelország közötti biztonsági együttműködésről szóló megállapodás, amelyet hétfőn írt alá Volodimir Zelenszkij és Donald Tusk, új fontos lépés mindkét szomszédos állam védelmi képességeinek megerősítésében.” Mint hangsúlyozta, ennek a megállapodásnak az egyik kulcsfontosságú rendelkezése az Ukrán Légió létrehozása, ami egy különleges önkéntes egység, amelyet Lengyelország területén fognak kiképezni Ukrajna védelmére.
A miniszter részletesen megindokolta, miért fontos ez:
a harckészültség növelése: az ukrán önkéntesek a legkorszerűbb kiképzésben részesülnek a lengyel, litván és más uniós szövetségesek által;
nemzetközi támogatás és felszerelés: a légiót nemzetközi partnereink legjobb felszereléseivel látják el, növelve ezzel a csatatéren való hatékonyságot;
lehetőség az ukrán állampolgárok számára Európában: a Lengyelországban és más EU-tagországokban lakó ukránok önkéntesen csatlakozhatnak Ukrajna védelméhez az ukrán fegyveres erőkkel kötött szerződés aláírásával.
„Felhívunk minden Európában tartózkodó ukránt, hogy csatlakozzon az Ukrán Légióhoz. Az ön hozzájárulása felbecsülhetetlen a szabadságért és függetlenségért folytatott harcunkban. Minden ilyen lépés közelebb visz a győzelemhez” – hangsúlyozta Rusztem Umerov.
(vb/rbc.ua)
[type] => post [excerpt] => Rusztem Umerov védelmi miniszter felszólítja a jelenleg Európában tartózkodó ukránokat, hogy csatlakozzanak az Ukrán Légióhoz, amelyet Lengyelország területén állítanak fel és képeznek ki – számolt be az rbc.ua hírportál a Védelmi Minisztérium saj... [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1720632360 [modified] => 1720613390 ) [title] => Umerov felszólított minden Európában tartózkodó ukránt, hogy csatlakozzon az önkéntesek légiójához [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=207552&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 207552 [uk] => 207569 ) [crid] => bey5821 [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 167930 [image] => Array ( [id] => 167930 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/umerov.jpg [original_lng] => 23208 [original_w] => 650 [original_h] => 410 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/umerov-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/umerov-300x189.jpg [width] => 300 [height] => 189 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/umerov.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/umerov.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/umerov.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/umerov.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/umerov.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1720608763:8 [_thumbnail_id] => 167930 [_edit_last] => 5 [views_count] => 1120 [_hipstart_feed_include] => 1 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 4000 [1] => 41 [2] => 83882 [3] => 49 [4] => 33 ) [categories_name] => Array ( [0] => Aktuális [1] => Cikkek [2] => Háború [3] => Hírek [4] => Ukrajna ) [tags] => Array ( [0] => 662465 [1] => 1153531 ) [tags_name] => Array ( [0] => Rusztem Umerov [1] => Ukrán Légió ) ) ) [model] => Array ( [lang] => hu [offset] => 0 [tax_query] => Array ( [0] => Array ( [taxonomy] => post_tag [field] => id [terms] => Array ( [0] => 1153531 ) ) ) [afterLocker] => 0 ) [_model] => Array ( [lang] => hu [domains] => Array ( [0] => life ) [offset] => 0 [tax_query] => Array ( [0] => Array ( [taxonomy] => post_tag [field] => id [terms] => Array ( [0] => 1153531 ) ) ) [afterLocker] => 0 ) [domains] => Array ( [0] => life ) [_domains] => Array ( [life] => 1 ) [status] => 1 [from_cache] => )