Irodalmi Kilátó a beregszászi konzulátuson

Irodalmi Kilátó a beregszászi konzulátuson

14:46 December 15, 2020

Közélet 5639 4 хвилини

Українська

December 14-én rendezte meg – hosszú szünetet követően – ismét Magyarország Beregszászi Konzulátusa Irodalmi Kilátó című rendezvényét, melyen az Együtt irodalmi-művészeti-kulturális folyóirat 2020-ban megjelent számait mutatták be. A rendezvény helyszíne ezúttal is a külképviselet Munkácsy terme.

A szűk körű, viszont online felületen is közvetített bemutatón Beke Mihály András első beosztott konzul köszöntötte a megjelenteket, majd Szilágyi Mátyás főkonzul mondott beszédet. „Az ilyen rendhagyó időszakokban a művészetek, különösképpen az irodalom új megvilágításokat és helyzeteket adnak, amelyeket mind érdemes szemügyre venni, megjeleníteni, tanulmányozni és artikulálni a művészet eszközeivel” – hangsúlyozta Szilágyi Mátyás.

A továbbiakban Dupka György rovatvezető, író és történész bemutatta a megjelent folyóiratszámokat, az azokban publikált írásokat, valamint a szerzőkről is szót ejtett. Kiemelte, hogy szerződést kötöttek az Országos Széchényi Könyvtár elektronikus könyvtárával, amelynek számlálója szerint annak honlapjáról eddig több mint 26 ezren tekintették meg a folyóiratot – ez pedig azt jelenti, hogy Kárpát-medence-szerte a lap olvasottság alapján az élvonalban foglal helyet – fogalmazott.

A lap eddig elért eredményeiről Vári Fábián László, a folyóirat szerkesztő bizottságának elnöke, József Attila-díjas kárpátaljai magyar költő tájékoztatta a közönséget. Elmondta, hogy az Együtt 2002-es alapításakor a kárpátaljai magyar irodalomnak nem volt más nyomtatott fóruma. Kiemelte, hogy a folyóirat nélkül Kárpátalja magyar kultúrája nem lenne teljes, ugyanis e teljességhez az irodalom elengedhetetlen. „Az Együtt legfontosabb feladatának és legnagyobb értékének azt tekintem, hogy a szerkesztőség körül összegyűlhettek már a kezdeti években is azok a fiatalok, akik alkotással, verssel vagy szépprózával próbáltak a közönség elé állni. Nem minden jelentkezőből lesz író vagy költő, de a folyóirat lehetőséget ad mindenkinek, hogy megpróbálja a tehetségét kibontakoztatni” – szögezte le Vári Fábián László.

Az Együtt című folyóirat 2020-ban megjelent számaiban publikálók közül a bemutatón jelenlévő Shrek Tímea író, Marcsák Gergely költő, Kovács Elemér helytörténész, Sz. Kárpáthy Kata író, valamint Nagy Tamás költő mutatkoztak be és olvastak fel részleteket munkáikból.

Marcsák Gergely, aki egyébként az Együtt felfedezettje, megzenésített verseket adott elő, ezzel színesítve az eseményt.

Az alkalom végén Vári Fábián László bemutatta újonnan megjelent válogatott verseskötetét, amely a Koponyámban gyertya címet kapta, s száz verset tartalmaz 1969–2019 között írt ötven év időszakából.

Az Irodalmi Kilátó december 14-i alkalmának társszervezője a Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Közössége (MÉKK) volt.

(lexi/Kárpátalja hetilap)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei