Az EU megszüntette a Velencei Biennálét szervező alapítványnak nyújtott támogatását
Az Európai Bizottság jogi értékelését és ajánlását követően az Európai Oktatási és Kulturális Végrehajtó Ügynökség (EACEA) úgy döntött, hogy megszünteti a szervező Velencei Biennálé Alapítványnak (Fondazione La Biennale di Venezia) nyújtott kettőmillió eurós támogatást – erősítette meg az Európai Bizottság illetékes szóvivője az MTI-nek szerdán.
Az MTI megkeresésére küldött válaszlevelében az illetékes uniós szóvivő hangsúlyozta: az európai adófizetők pénzéből finanszírozott kulturális eseményeknek meg kell védeniük a demokratikus értékeket. Elő kell mozdítaniuk a nyílt párbeszédet, a sokszínűséget és a szólásszabadságot. Olyan értékek ezek, amelyeket a mai Oroszországban nem tartanak tiszteletben – hangoztatta.

Henna Virkkunen demokráciáért felelős uniós biztos májusban közölte, hogy az Európai Unió határozottan elítéli a szervező alapítvány döntését, amellyel lehetővé teszi Oroszország számára, hogy újra megnyissa nemzeti pavilonját a 2026-os Velencei Biennále 61. Nemzetközi Művészeti Kiállításán.
Elmondta: ismételten levelet írt a biennálét szervező alapítványnak, amelyben hangsúlyozta, hogy az orosz nemzeti pavilon újranyitása a Moszkvával szemben az ukrajnai invázió miatt bevezetett uniós szankciók lehetséges megsértését jelenti, ez pedig a művészeti kiállítás mintegy kétmillió eurós uniós finanszírozásának fenttartását veszélyezteti. Amennyiben az uniós támogatást lehetővé tevő együttműködésben foglaltak megszegése megerősítést nyer, az Európai Bizottság azonnal felfüggeszti vagy megszünteti a hozzájárulást, mert – fogalmazott – „az európai adófizetők pénzének védenie kell a demokratikus értékeket és a sokszínűséget”.
Kedden a biennálét szervező alapítvány közleményt adott ki, amelyben közölték, hogy számítottak az uniós támogatás visszavonására. Bejelentették: megtámadják az uniós bizottság döntését, hangsúlyozva, hogy „minden vonatkozó fórumon érvényesíteni fogják jogaikat”.
Azt is közölték, hogy az uniós támogatás megvonása „nincs jelentős hatással a Biennálé költségvetésére, mérlegére, illetve a tervezett és folyamatban lévő tevékenységekre”.
A kétévente megrendezett Velencei Biennálé idén május 9-től november 22-ig tart nyitva. Az ukrajnai háború 2022-es megindítása után a szervezők megtiltották a részvételt mindenkinek, aki az orosz kormányhoz kötődik. Az orosz nemzeti pavilon ez idáig zárva tartott, az idei kiadást azonban már a 2024-ben kinevezett új igazgató, Pietrangelo Buttafuoco vezetése alatt tartják, aki úgy döntött, hogy nyissák meg újra a pavilont.
(MTI)
Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
Feliratkozás