Demográfiai katasztrófa közeleg Kínában

A rohamosan elöregedő népesség gazdasági modellváltásra kényszeríti Pekinget. Rosszabb esetben ez terület-lakosság szerző expanzióval is együtt járhat.

Kína jó egy emberöltővel ezelőtt az egész nyugati világ rosszallását váltotta ki, amikor kikényszerítette az „egy család – egy gyerek” politikát, korlátozta a természetes népszaporulatot. A Nyugat emberiesség elleni cselekedetnek tartotta ezt a rendelkezést, amelyet a kínai hatóságok vasszigorral igyekeztek betartatni. Aztán 2013-ban a pekingi vezetés rájött, hogy valami nem stimmel, és kezdett fordítani a hajón. Óvatosan, de kitartóan elindították a változást, a népességszaporulat korlátainak feloldását.

Felmérték: ha a születésszabályozásban fenntartják az egykepolitikát, óriási bajba kerülhetnek.

Akkor még csak sejtések keringtek a mára bizonyossággá váló folyamatról, amely a kommunista párt és annak mindenható vezetője alapcélját, az ázsiai óriás politikai, gazdasági és katonai értelemben a világ dolgaira meghatározó befolyású hatalommá tételét veszélyezteti.

Kilenc éve bizonyos feltételek mellett akár két gyerek is a világra jöhetett családonként Kínában, amit 2016-ban már általánosítottak, eltörölve a feltételeket. Aztán tavaly bevezették a „családonként akár három gyerek is felnevelhető” politikát. Ez a lazítás azonban nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, nem gyorsította fel a születések számának növekedését. A háttérben több ok is meghúzódik. A kínaiak egyszerűen megszokták az egykerendszert, s a fiatalok felmérték: a jó állások, a biztos jövedelem eléréséért folyó kíméletlen versenyben a gyereknevelés komoly hátrányt jelent. Az erősödő középosztály élni és fogyasztani akar, nem pedig – legyen ezt bármilyen szörnyű is leírni – pelenkázni és gyereksírást hallgatni.

Ez év elején aztán valóságos pánik tört ki a pártvezetés köreiben, amikor a statisztikai hivatal kiadta az előző esztendő demográfiai adatait. Tavaly Kínában 10,6 millió gyermek született, kevesebb, mint Mao Ce-tung 1961-es „nagy ugrása” idején. (Igaz, akkor az ország lakosságszáma a mainak körülbelül a felét tette ki.) A New York Times (NYT) idézi a Kaliforniai Egyetem szociológiai professzorát, Vang Fenget: „2021 lehet az az év, amikor Kína hosszú történelme folyamán először szembesül azzal, hogy csökken a lakossága.”

A mértékadó nagy-britanniai orvosi szaklap, a Lancet hosszú tanulmányt közöl a világ demográfiai folyamatairól. A Kínára vonatkozó részben a szerzők egyértelműen fogalmaznak: a kontinensnyi ország e tekintetben a katasztrófa felé halad.

A tanulmány előrejelzései szerint évszázadunk végére a távol-keleti ország lakossága a jelenlegi 1,449 milliárd főről gyakorlatilag a felére, 730 millióra csökkenhet.

Más források – például az Ourworldindata.org – ennél kevésbé radikális lakosságszám-apadással kalkulálnak – ez érthető is, hiszen nagyon sok változót kell figyelembe venni. Abban viszont nagyjából egységesek a vélemények, hogy a népesség kor szerinti megoszlása a következő évtizedekben drámaian romlik. Az ezt tükröző korfa 2100-ban hagyma alakú lesz, nagyon kevés fiatalnak kell eltartania nagyon sok idős embert.

Kína lakosságán belül még a demográfusokat is meglepő módon nő az öregek aránya. Ennek hátterében a jobb életkilátások, a javuló táplálkozási és egészségmegőrzési viszonyok állnak. A munkaképes (16–59 éves) korosztály létszáma a japán Nikkei Asia adatai szerint a múlt év végén zárult évtizedben öt százalékkal csökkent a teljes népességszámot tekintve a megelőző tíz esztendőhöz képest. A 2021–25-ös időszakot nézve több mint negyvenmillióan tervezik a nyugdíjba vonulást. Mindennek nagyon súlyos foglalkoztatási, egészségügyi és mindenekelőtt nyugdíjfolyósítási következményei vannak-lesznek.

(vg.hu)