Töretlen az MCC által nyújtott segítségnyújtás Kárpátalján (videó)
Újabb segélyszállítmány érkezett Kárpátaljára. A Mathias Corvinus Collegium diákjai és munkavállalói ezúttal könyveket, ruhákat, elektronikus eszközöket gyűjtöttek, hogy segítsék külhoni diáktársaikat, családjaikat és magyar nemzet társaikat. A háború kitörése óta már nem először érkezik adomány az MCC anyaországi képviselőitől. Eddig több mint 13 ezer tonna élelmiszer, tisztálkodási szer és egyéb szükséges tárgyi adomány gyűlt össze. Az MCC mostani segélyszállítmánya egy újabb diákkezdeményezés keretében valósult meg. Az adomány másik része a beregszászi 4. számú Kossuth Lajos Líceum könyvtárát hivatott gyarapítani, hiszen a Mathias Corvinus Collegium és a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium közös könyvgyűjtésének köszönhetően 505 kötelező olvasmányból álló csomagot kapott az iskola. A mostani segélyszállítmányt személyesen is elkísérte több olyan MCC-s diák, akik részt vettek a gyűjtésben is. Az anyaországi fiatalok szerint az adományozási kedv továbbra is kitart. Azon kívül, hogy az MCC berkein belül töretlen a támogatási kedv, azt tapasztalják, hogy a közvetlen környezetükben élők hozzáállása is hasonló ehhez az ügyhöz. A Mathias Corvinus Collegium a Kárpát-medence legjelentősebb tehetséggondozó intézménye, amely 1996 óta végzi tevékenységét, immár 7000 magyar fiatalnak biztosít közcélú, ingyenes tehetséggondozási programokat. Az MCC nem országhatárokban, hanem nemzetben gondolkodik, ezért szívén viseli a határon túli magyarság sorsát. Ennek jó példája a mostani összefogás is.
Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
Feliratkozás