Megtartotta éves közgyűlését a kárpátaljai magyar doktoranduszok szervezete

Megtartotta éves közgyűlését a kárpátaljai magyar doktoranduszok szervezete

20:26 Május 26, 2024

Közélet 1410 4 хвилини

Українська

2024. május 25-én tartotta éves közgyűlését a Momentum Doctorandus, a kárpátaljai magyar doktoranduszok szervezete. Az eseményt hibrid formában rendezték meg, így a résztvevők a siófoki Hotel Azúrban és online is csatlakozhattak.

 A rendezvény kezdetén Fazekas Andrea, a szervezet elnöke köszöntötte a résztvevőket. Hangsúlyozta, a háborús nehézségek miatt nem volt ‒ a korábbiakhoz hasonlóan ‒ programokban gazdag az elmúlt év a szervezet életében, ám ennek ellenére sem tétlenkedtek. Elnöki beszámolójában részletezte a felvételi tájékoztató idei eredményeit. „Mi sem bizonyítja jobban, hogy van érdeklődés a tájékoztatónk iránt, mint az, hogy a januári magyarországi felvételi rendszert részletező bemutatóhoz több mint 100 érdeklődő diák csatlakozott, és utólag több mint 500-an tekintették meg. A májusi ukrajnai felvételi tájékoztató szintén hasonló népszerűségnek örvendett” ‒ mondta el az elnök asszony. Kiemelte azt is, hogy a szervezet honlapján továbbra is naprakész és hasznos információk olvashatók a felvételi változásokkal kapcsolatban. Emellett beszámolt az elmúlt évben megvalósuló doktoranduszestékről. Ezek a rendezvények már hagyományosan Beregszászban és Budapesten kerültek megrendezésre. Beszámolójának végén megemlítette az együttműködő szervezeteket és partnereket. A közgyűlés résztvevői egyhangúlag elfogadták az elnöki beszámolót.

A következő napirendi pont értelmében Bence Norbert, a szervezet alelnöke ismertette a Kárpátaljai Tudományos Adatbankot. Mint elmondta: 2014-ben indult útjára ez a kezdeményezés, mely mára Kárpátalja legnagyobb tudományos adatbázisává nőtte ki magát. A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-nek köszönhetően olyan regisztrációs füllel bővült az oldal az elmúlt évben, melynek köszönhetően a regisztráltak részére szerkeszthetővé vált a felület. Célja minél több kárpátaljai kutató tudományos tevékenységének összegyűjtése. A sikerességet mi sem bizonyítja jobban, mint hogy az elmúlt időszakban több mint 50-en regisztráltak a felületre. Kiemelte, hogy a feltöltések ellenőrzésen, adminisztratív áttekintésen esnek át. „A Kárpátaljai Tudományos Adatbank felületén mára több mint 1 000 cikk, 600 könyv, 60-70 disszertáció található. Jövőbeli terveink között szerepel egy fórum az adatbank felületén, ahol konzultálni tudnak a főiskolai és egyetemi hallgatók a doktoranduszokkal, kutatókkal, továbbá a tudományos anyagok bővítése partnerekkel és együttműködő kutatóintézetekkel” ‒ fogalmazott Bence Norbert alelnök.

A szervezet idei közgyűlésén 2 új tag jelentkezését fogadták el. Az esemény végén Fazekas Andrea, a szervezet elnöke megköszönte az elnökség munkáját, hangsúlyozta, hogy bizalommal tekintenek a jövőbe, és reményeit fejezte ki a személyes részvétellel megrendezendő programok és rendezvények kapcsán.

(LI/Kárpátalja hetilap)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei