Jövőre Hollandiában fokozatosan megnyitják a nácikkal való kollaborálással gyanúsítottak aktáit

Jövőre Hollandiában fokozatosan megnyitják a nácikkal való kollaborálással gyanúsítottak aktáit

17:26 Augusztus 22, 2024

Közélet 381 3 хвилини

Hollandiában jövőre szakaszosan megnyitják a feltételezett náci kollaboránsok aktáit, az ország levéltára mindazonáltal az élő leszármazottak védelmét is szem előtt fogja tartani – jelentette kedden az NlTimes című holland hírportál a kezdeményezés irányítóját idézve.

Az archívumokban félmillió, a gyanú szerint a nácikkal kollaboráló holland adatai találhatóak, akik a többi között bujkáló zsidókat adtak fel, vagy az ellenállásban részt vevőket ölték meg a második világháború idején.

A témáról született jogszabály szakaszos közzétételt ír elő, és ennek értelmében első lépésben az aktáknak csupán az egynegyede lesz azonnal online is elérhető, mégpedig az ismertebb esetek, ezt pedig egy féléves szünet követi. Az aktákat nem lehet majd megtalálni a legismertebb internetes keresőkön, például a Google-on keresztül, illetve letölteni sem lehet őket. A kollaboránsok rokonai kérhetik a közzétett dokumentumok levételét is a világhálóról, amennyiben úgy érzik, hogy a magánéletük került veszélybe miatta.

A levéltár az aktákhoz videókat is mellékel majd, amelyekben elmagyarázzák a dokumentumok kontextusát, kiemelve, hogy az aktákban szereplők csupán gyanúsítottak, nem pedig bizonyított kollaboránsok. Edwin Klijn, a kezdeményezés vezetője elmondta, hogy a döntés előtt az etikai tanáccsal is egyeztettek, amelyben helyet kapnak mind a gyanúsítottak, mind áldozataik leszármazottai is.

A tervek szerint még idén egyeztetnek az érintett települések vezetőivel és szociális alkalmazottakkal is az esetleges traumákról, amelyeket a közzététel okozhat. „Ilyen tapasztalatunk még nem volt a digitalizálási munkák során, de ez esetben nem szokványos archívumról van szó” – hívta fel a figyelmet Klijn.

(hirado.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei