Egy év alatt negyedszer kellett újra aszfaltozni a román csodahidat

Egy év alatt negyedszer kellett újra aszfaltozni a román csodahidat

21:18 Augusztus 22, 2024

Közélet 607 4 хвилини

Українська

Tavaly adták át a forgalomnak az Európa harmadik leghosszabb függőhídjának számító Duna-hidat Romániában, ám az átadás óta folyamatosan gondok vannak a létesítménnyel.

Egy évet sem bírt ki Romániában a brailai Duna-híd, amelyet tavaly adtak át a forgalomnak, ám azóta már négyszer (!) is újra kellett aszfaltozni, írta nemrégiben a Maszol. Ezt az Országos Autópálya- és Közútkezelő Társaság (CNAIR) jelentette be július folyamán, ugyanis a nagy melegben az aszfalt megolvadt, és akkora mélyedések és járatok alakultak ki, hogy az már veszélyeztette a közlekedést és a járművek épségét is.

A CNAIR a WeBuild vállalatot hibáztatja, ezért kötelezte az aszfaltozási munkálatok újbóli elvégzésére. Áprilisban Sorin Grindeanu közlekedési miniszter bejelentette, hogy a CNAIR befejezte a brailai Duna-híd munkálatainak értékelését, de talált néhány rendellenességet, amelyeket a munkát végző vállalkozóknak ki kell javítaniuk. A miniszter jelezte, a munkálatokat addig nem veszik át, amíg az összes hiányosságot ki nem javítják.

A brailai új hidat tavaly nyáron adták át a forgalomnak, de több probléma is csakhamar napvilágot látott, amelyeket a kivitelező kijavított.

Akkor még a miniszter úgy számolt, hogy a CNAIR-nak az építtetővel szembeni követelései több mint 80 millió lejre rúgnak, de az összeg növekedhet, ha nem fejezik be idejében a jijilai bekötőutat is. A miniszter azt is hozzátette, hogy bármilyen jó hírnévvel és portfólióval is rendelkezik a dunai híd munkálatait végző cégtársulás Európában, a szerződésbe foglaltak be nem tartása miatt azt kockáztatja, hogy nem vehet többé részt Romániában a szállításügyi minisztérium által kiírt versenytárgyalásokon.

Rögtön az átadás után gondok voltak a híddal

A romániai Braila város mellett épült Duna-híd csaknem két kilométeres hosszával és 1120 méteres támaszközével az Európai Unió harmadik leghosszabb függőhídja. Az átadáson Klaus Iohannis államfő is részt vett, aki elismeréssel beszélt a japán és olasz építők professzionalizmusáról. Úgy értékelte, hogy a nemzetközi összefogással, a legkorszerűbb technológiával épült Duna-híd az EU és Japán közötti együttműködés kiváló példája.

Ugyanakkor már tavaly ősszel jelezték a helyiek, hogy nincs minden rendben a híddal, miután szabad kézzel ki lehetett szedni a hanyagul helyükre tett csavarokat. A hídon kialakult nyomvájúkért akkor még a közlekedési miniszter a kamionosokat okolta.

(vg.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei