Kárpátaljai Magyar Iskolák Központi Tanévnyitó Ünnepsége
Idén Salánk volt a helyszíne a Kárpátaljai Magyar Iskolák Központi Tanévnyitó Ünnepségének. A Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) meghívására megyénk szinte minden magyar iskolájából érkeztek pedagógusok, akik zsúfolásig megtöltötték az ugocsai település XIV. századi református templomát.
A tanévnyitó kezdetén a házigazda, Balogh Attila salánki református lelkész hirdette Isten igéjét, majd igei köszöntőt mondott Csirpák József, a Salánki Görögkatolikus Egyházközség áldozópapja és Molnár János püspöki vikárius, beregszászi római katolikus plébános.
A nagy múltú Salánk község történetét Székely Gusztáv, a helyi középiskola történelemtanára, a KMPSZ alelnöke ismertette: talán a legemlékezetesebb esemény a község történetében, hogy 1711 februárjában, II. Rákóczi Ferenc ide hívja össze az országgyűlést. A faluban máig él a Nagyságos Fejedelem kultusza, számos emlékhely és monda őrzi emlékét. A tanévnyitó alkalmából megemlékeztek a község egykori matematikatanáráról, az új iskolát felépítő iskolaigazgatóról, Barta Józsefről, aki tavaly november 24-én váratlanul távozott az élők sorából. Salánk nagy szülötte, a Kárpátalja hetilapot is irányította, de a KMKSZ és a Kárpátaljai Megyei Tanács alelnökeként vált megyeszerte ismertté és elismertté, kárpátaljai magyar politikussá, aki halálával nehezen pótolható űrt hagyott maga után.
Tanévnyitó ünnepi beszédében Orosz Ildikó, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség elnöke elmondta: „Reméltük, hogy ebben a tanévben sem csökken jelentősen a tanulói létszám, bár már egyre fáradtabb közösségünk. Többen úgy döntöttek, hogy gyermekeiket nem itthon, hanem az anyaországban adják első osztályba. A fiúkat pedig a 16. életévük betöltése után külföldi középiskolába küldik, sokszor a lányokat is. Pontosabb adataink szeptember 15. után lesznek, egyelőre azt tudom elmondani, hogy mintegy 100 elsőssel kevesebb ül be idén iskoláink padjaiba” – ismertette a helyzetet a KMPSZ elnöke, akitől megtudhattuk, hogy várhatóan 1 000 és 1 100 között lesz iskoláinkban a magyarul tanuló elsősök száma, ami a mostanában hazaköltöző családok miatt több az előzetesen vártnál. A pedagógusokból is van hiány, hisz különösen a pályakezdők többsége Magyarországon vállal állást. A főiskolától 31 megüresedett tanári állás betöltéséhez kértek segítséget iskoláink. A legnagyobb szükség matematika- és fizikatanárokra, valamint iskolapszichológusokra lenne. A pedagógusszövetség elnöke elmondta még, hogy a KMPSZ elmúlt tanévben meghirdetett tanulmányi versenyeinek első fordulójában, összesen 2 927 diák vett részt, ezért az elnök asszony köszönetet mondott a felkészítő tanároknak és a lebonyolító iskoláknak. Orosz Ildikó beszélt a szórványvidéken folyó munkáról, a szövetség táborairól és képzéseiről. Elmondta továbbá, hogy a múlt évben, a háborús helyzet ellenére is a magyar államnak köszönhetően 17 137-en részesültek oktatási-nevelési támogatásban.
Megható volt a Salánki Líceum 14 kis elsős diákjának a műsora, akikre és tanítóikra Isten áldását kérték a történelmi egyházaink papjai.
A vendégek közül elsőként Ferenc Viktória, az Európai Parlament kárpátaljai képviselője köszöntötte a jelenlévőket, akinek képviselővé választása óta ez volt az első itthoni nyilvános szereplése. A képviselő asszony a kárpátaljai magyar pedagógusok háborús helyzetben történő helytállását méltatta, hangsúlyozva: „Legmélyebb elismerésemet fejezem ki ezért az erőfeszítésért minden pedagógusnak és mindazoknak, akik a kárpátaljai magyarság oktatási jogaiért a kezdetektől kiálltak és lehetőséget teremtettek, hogy több ezer iskolás anyanyelvén tanulhasson Kárpátalján” – fogalmazott, biztosítva a magyar iskolát választott szülőket arról, hogy döntésük megalapozott. Személyes példáját is megemlítette, hisz egy 350 lakosú, kis ungvári járási faluban, Pallóban született, és magyar iskolában, majd a beregszászi magyar főiskolán szerzett biztos alapokat ahhoz, hogy ma az Európai Parlamentben szólhasson a kárpátaljai magyarság nevében. Bár magyar iskolában érettségizett, de megtanulta az államnyelvet, beszél angolul és spanyolul is, hogy a feladatait nagyon jól el tudja látni. Ferenc Viktória elmondta: „Jómagam a Fidesz‒KDNP nemzeti listájának jóvoltából, valamint a KMKSZ támogatásának köszönhetően részese lehetek európai parlamenti képviselőként annak, hogy közösen adjunk hangot a kárpátaljai magyar anyanyelvű oktatás védelmének Európában, és kiálljunk a magyar közösség jogaiért Ukrajnában. Mérhetetlenül fontosnak tartom és mindent megteszek majd annak érdekében, hogy Ukrajna uniós csatlakozási folyamatában a nemzeti kisebbségek jogi helyzetének rendeződése megtörténjen” fogalmazott az EP-képviselő.
Péti Márton, a budapesti Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnökhelyettese elmondta, hogy tapasztalataik Kárpát-medence-szerte azt mutatják, hogy ahol van magyar oktatás, ott van magyar megmaradás a külhonban is. Éppen ezért üdvözölték tavaly decemberben Ukrajna Legfelsőbb Tanácsának azon döntését, amely részlegesen visszaállítja a magyar kisebbség korábban élvezett nyelvi jogait, különös tekintettel az oktatásra. Ugyanakkor még nagyon sok tennivaló és kérdés maradt, hogy minden tekintetben eljöjjön a békés és kiegyensúlyozott egymás mellett élés korszaka ebben a térségben is.
Köszöntötte és beszédében elismerően szólt kárpátaljai magyar kollégáiról Lukács Gabriella, a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesületének elnöke, majd egyenként bemutatták azt a tizenegy pályakezdő pedagógust, akik idén kezdtek tanítani Kárpátalja magyar iskoláiban, nekik Orosz Ildikó elnök asszony, Buhajla József, Magyarország Kijevi Nagykövetségének első beosztott diplomatája és Péti Márton alelnök adta át a KMPSZ ajándékait. A pályakezdő pedagógusok közül Kutasi Cintia, a Péterfalvai Középiskola angoltanára mondott köszöntőbeszédet, aki 2023 júniusában szerzett diplomát a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola angol nyelv és irodalom szakán.
A tanévnyitó programját a Salánki Nőszövetség énekkara, a Verbőci Művészeti Iskola és a társszervező Salánki Középiskola növendékeinek műsora tette még színvonalasabbá.
Útravalóként Simon Klára, a Salánki Középiskola nyugalmazott tanítónője mondta el gondolatait, majd zárszóként Schink István, a KMPSZ alelnöke, a Munkácsi 3. Számú II. Rákóczi Ferenc Középiskola igazgatója üzent a magyar iskoláknak. Ő az a magyar iskolaigazgató, akit bátor kiállásáért és politikai szerepvállalásáért a Munkácson tapasztalható politikai önkény már több ízben is eltávolított az iskola éléről, de kollégáinak megtörhetetlen ellenállása és a nemzetközi szintű felháborodás végül újabb két évre visszahelyezett az iskolaigazgatói székbe. Schink István zárszavában hangsúlyozta: „Ne féljünk kiállni magyarságunkért, ne féljünk összefogni, ne féljünk a kisebbségi létben, legyünk büszkék magyarságunkra, tanítsunk szívvel-lélekkel, bátorsággal! Ez a kárpátaljai magyar pedagógus feladata.”
(Badó Zsolt/Kárpátalja hetilap)
Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
Feliratkozás