Sipos József református lelkipásztor Jószolgálat-díjban részesült

Először részesült határon túli magyar aktivista Jószolgálat-díjban. A tiszaújlaki és tiszakeresztúri református lelkipásztor, a Kárpátaljai „Elfelejtett” Gyermekek Segítése (KEGYES) civil szervezet koordinátora, a Kárpátaljai Református Ifjúsági Szervezet (KRISZ) elnöke, Sipos József kapta meg elsőként ezt az elismerést. A lelkész több éve végzi elhivatottan szolgálatát a kárpátaljai elfelejtett gyermekekért, melyre az Magyarországon is felfigyeltek.

– Milyen érzés határon túli magyarok között elsőként Jószolgálat-díjban részesülni?

– Nagyon felemelő érzés, de rögtön arra gondoltam, hogy ezt a díjat nem én kapom, hanem az a csapat, akikkel együtt végezzük a KEGYES munkáját. Azonnal meg is osztottam a csapattal, hiszen ez a díj ugyanúgy illeti őket is. Valóban én felelek a KEGYES-en belül a menedzsmentért és az irányításért, de ez nemcsak az én érdemem, hanem mindazoké, akik részt vesznek ebben a munkában.

– Hogyan jött az elfelejtett gyermekek iránti szolgálat az életébe?

– Igazából egyik napon csak úgy betoppant. Nem állandósult szolgálati folyamatként kezdődött. Segítségnyújtásnak indult, adományt vittünk a nagyszőlősi kórházba, és az egyik gyülekezeti tagom megkért rá, hogy készítsek ott videofelvételt is. A videót követően azonban már nem nagyon lehetett az egész mögül kiszállni, kibújni, még ha akartam volna sem. Nagyon gyorsan beindultak a folyamatok, és azt éreztem, hogy ezt a szolgálatot folytatni kell. Igazából mindig csak a következő lépést tettem meg, az egész alakult magától: lettek munkatársak, lettek segítők. Nem gondoltam, hogy ez ekkora hatalmas projekt­té növi ki magát. Ma már két kórházba járunk napi szinten. Azt sem gondoltuk, hogy Magyarországról több kamionnyi segítség érkezik majd ennek a munkának az ellátására. Ezek hatalmas csodák, amelyek három éve betoppantak az életembe, s azóta itt vannak.

– Hogyan folyik a munka?

– Eleinte csak adományokat vittünk a kórházakba, a legszükségesebb ellátást: pelenkát, tiszta ruhát, tápszert. Azonban rájöttünk, hogy egy dolog, hogy elvisszük az adományokat, más dolog, hogy ez az adomány oda is kerüljön, ahová és amire adtuk. Így rájöttünk, hogy ehhez mindennapi segítségre van szükség: rövid időn belül lettek munkatársak, olyan nők, akik felváltva napi hat–nyolc órában szolgálnak. Több mint egy éve, azaz tavaly április óta közel nyolcfős lett a csapatunk, akik Munkácson és Nagyszőlősön végzik a szolgálatot a kórházakban, illetve csatlakozott hozzánk egy masszőr is, aki segíti ezt a munkát. Ezek az önkéntesek munkarendszerűen végzik ezt a szolgálatot.

– Pontosan hogyan néz ki egy ilyen szolgálat?

– Amikor odaérünk a kórházba, egyből tisztába tesszük őket, hiszen a nővéreknek nincs idejük velük foglalkozni. Megfürdetjük őket, tiszta ruhát viszünk nekik. Miután ezzel megvagyunk, jöhet a játék. Valamikor öt gyermek van bent, valamikor nyolc is. A játszás során néha meg-megengedik, hogy kivigyük őket a friss levegőre a kórház területén. Olyan dolgokat próbálunk megadni ezeknek a gyermekeknek, amelyek alapszükségletek a fejlődésük során, mivel senki sem foglalkozik velük. Ezeken az osztályokon nullától kétéves korig vannak gyermekek. Vannak sajnos beteg gyermekek is, akikhez minket nem engednek be, a nővérek mondják meg azt, hogy kit etethetünk, kit fürdethetünk. Gyakorlatilag együttműködés alakult ki a nővérek és a munkatársaink között.

– Jó néhány éve töretlenül végzi Kárpátalján az ifjúság körében is a szolgálatot.

– A KRISZ-ben végzett szolgálatom is önkéntes. Hála Istennek, mindebben hatalmas támogatást kapok a családomtól és a gyülekezeteimtől. Nagyon örülök ennek a díjnak és annak, hogy mások is gondoltak a jelölésemre.

– Említette, hogy a KEGYES munkáját már Magyarországról is segítik.

– Ercsiben egy lelkészkolléga, Darvas-Tanácsné Novák Eszter az, aki elindította ezt a gyűjtést. Magyarország számos területén alakultak gyűjtőpontok. Rengeteg segítség jött, amelyekből, hála Istennek, még mindig van, igyekszünk ezt a segítséget beosztani, és figyelünk, hogy valóban oda kerüljön és arra a célra, amire kaptuk. Sajnos, most a járvány idején nehezen tudjuk végezni ezt a munkát, de bízunk benne, hogy hamarosan minden a régi rend szerint folytatódhat.

(Váradi Enikő/Kárpátalja hetilap)