Író-olvasó találkozó Munkácson

Az október 16-án a Munkácsy Mihály Magyar Házban tartott rendezvényen Kopriva Nikolett és Miklóssi Szabó István szerzők voltak a meghívott vendégek, az eseményt pedig Pfeifer Anita kulturális menedzser nyitotta meg.

– Egy különleges utazásra invitáljuk Önöket, amely áthidalja a távolságot Kárpátalja és Erdély között. Mindezt a művészet, az irodalom és személyes történetek révén – emelte ki Pfeifer Anita, és a vendégek sorában köszöntötte Vida László első beosztott konzult, a kárpátaljai megyei, városi és térségi elöljárókat és képviselőket, valamint a kárpátaljai magyar és ukrán civil szervezetek, intézmények vezetőit és képviselőit.

Tarpai József igazgató köszöntőjében kiemelte: örül, hogy ilyen „kultúrdömping” van – előző este a Karády zárkája zenés monodrámát láthatták –, hiszen nagyon fontos az irodalom.

– Büszkék vagyunk arra, hogy kis hazánk leánya van itt, Kopriva Nikolett, az apját, Attilát is ismerjük. Sok szeretettel várjuk a verseit; minden kárpátaljai emberre, művészre, aki hírét viszi Kárpátaljának, Munkácsnak, büszkék vagyunk, és természetesen a munkácsi Magyar Ház mindig teret fog adni számukra.

Vida László konzul üdvözölte a megjelenteket Magyarország Ungvári Főkonzulátusának és Beregszászi Konzulátusának nevében is.

– Nagy öröm, hogy részt vehetek ezen az irodalmi esten, amikor kicsit emelkedettebb gondolatokkal tudunk töltekezni, mint a hétköznapokban. A művészcsalád másik tagjának, Kopriva Attilának épp nálunk van kiállítása, s véletlen egybeesés, hogy itt most a lányának az irodalmi alkotásai kerülnek bemutatásra. Belelapoztam a könyvekbe és láttam, hogyan reflektál a minket körülvevő háborús körülményekre. Sok jót az ember nem lát maga körül, de remél. S az a tény, hogy ilyen rendezvények vannak, egyebek között itt, Munkácson, ebben a gyönyörű Magyar Házban, az feljogosít minket a reménykedésre. Jó látni, hogy azok az intézmények, amelyek az utóbbi években a magyar kormány támogatásával is jelentek meg itt, Kárpátalján, ezek betöltik azt a funkciót, amire ki lettek találva: tartják ezt a maroknyi, kicsit megfogyatkozott közösséget, amely ragaszkodik a saját kultúrájához, hagyományaihoz, anyanyelvéhez. Ez így van rendjén, és ehhez minden támogatást igyekszünk megadni – hangsúlyozta a diplomata.

Az est további részében Marcsák Gergely kárpátaljai költő beszélgetett a két szerzővel, a költővel és az íróval, akik társak az életben és társak az alkotásban is. A Sepsiszentgyörgyön élő házaspár beszélt megismerkedésük történetéről, az alkotói energiák találkozásáról, a sepsiszentgyörgyi otthonukról, a kárpátaljai látogatásaikról.

Nikolett és István 2022 őszén ismerkedtek meg, amikor a lány 2022 novemberében a Magyar Írórezidencia Program keretében Sepsiszentgyörgyre jelentkezett. Két hetet töltött az ötvenezer lelket számláló Sepsiszentgyörgyön, s nagyon rokonvidék volt számára a hegyekkel körbevett település, ahol a lakosság 76%-a ma is magyar, ahol nagyon sok kulturális program várja az érdeklődőket, s emiatt néha a bőség zavarával küszködnek.

– Úgy éreztem, hazaérkeztem. A hegyek, az emberek közvetlensége, a magyar feliratok – minden lenyűgöző volt. Az, hogy ott tömbmagyarság van, az egyszerre szép, ugyanakkor eszembe jut az otthonom, Munkács, hogy bárcsak itt is így működnének a dolgok, bárcsak itt is ennyi magyar lenne. Magyarországon 9 évet éltem, azelőtt 17 évet Kárpátalján, úgyhogy elég nagy utat jártam be, de úgy érzem, ide valóban hazaérkeztem – vallja Nikolett Sepsiszentgyörgyről.

Miklóssi Szabó István elmondása szerint hegyi ember, így nem volt nehéz megszoknia Munkácsot, melynek lakóit irigyli a szép főtér, a sok fennmaradt épület miatt.

– Területileg Sepsiszentgyörgy egyharmada ennek a városnak, de ott rengeteg a tömbház, Munkács pedig telis-tele van gyönyörű családi házakkal. Ez megdobogtatja az ember szívét. Számomra olyan, mintha hazajönnék. Ha a 650 km-es távolság nem lenne, minden második hétvégén Munkácsra utaznánk. Most hatodszor járunk itt.

Kopriva Nikolett és Miklóssi Szabó István mozgalmas hónapokat tudhatnak maguk mögött: Nikolettnek megjelent a Kővé zsugorodott ország és a Talán vagytok című kötete, illetve napvilágot látott István Holdanya unokája című regénye és az Apja fia c. kisregénye. Szerencsésnek érzik magukat, mert megtalálták egymást, nemcsak párként, hanem alkotótársként is.

– Manapság jó szerkesztőt találni iszonyatosan nehéz. Meg kell lenni valamiféle kémiának az író és szerkesztője között. Nagy kincs, hogy mi ezt is megtaláltuk egymásban. Szabad kezet adtunk egymásnak, ami nem jelenti azt, hogy ne folyna intenzív kreatív vita köztünk – mesélte Nikolett kettőjük nevében.

Miklóssi Szabó István kiemelte: nem hisz abban, hogy neki szükséges megmondani az olvasónak, mit kell felfedezni, megtalálni írásaiban.

– Annak sem vagyok híve, hogy filozófiai fejtegetésekkel terheljük az olvasókat. Bő másfélszáz éven át a ponyvairodalom uralta a piacot, annak néhány szereplője aztán feltűnt a mára klasszikussá vált alkotásokban is. Ez a szórakoztató műfaj – természetesen igényes kiszerelésben – számomra ma is szimpatikus. Talán nekem is ezt a vonalat kellene folytatnom – mondta.

Ezt követően a két irodalmár felolvasott műveiből, s köteteikről, új témákról beszéltek, majd az általuk működtetett Hangoldal nevű Facebook-oldal születésének titkába kaptunk betekintést.

– Írtam egy verset Varjú az ablakban címmel, és megmutattam Istvánnak. Azt mondta, ebben a versben több van, mint első látásra tűnik. Elém tett egy mikrofont, hogy bizonyos versszakait olvassam fel, az ismétlődő részt pedig ő olvasta fel, majd összevágta a hangokat, s tettünk alá zenét – idézte fel Nikolett.

A versekhez, prózai szövegekhez vizuális anyagot is készítenek, a kész felvételek egyikét levetítették a munkácsi közönségnek is.

A terveiket illetően elhangzott, hogy Nikolett néhány hónap töltekezés után a versírás mellett a prózával is próbálkozik. Egy ideje a Bárka folyóiratban publikál havonta tárcát, melynek témája a kárpátaljai valóság. Ebből talán könyv is lesz a jövőben. István szeretné szórakoztatni az olvasót, de úgy, hogy kőkeményen kicsúfolja a kommunizmust. Jövőre pedig egy tanulmányszerű kötet megjelenésében bízik, amelyben vannak tárcák, könyvkritikák, és élvezetes is.

Rehó Viktória