Szüreti hagyományőrző nap a Beregszászi Rezeda Folkműhelyben

Szüreti hagyományőrző nap a Beregszászi Rezeda Folkműhelyben

21:03 Október 22, 2024

Közélet 160 5 хвилин

Idén is megrendezték a hagyományossá vált szüreti napot a Beregszászi Rezeda Folkműhelyben. Az esemény során a folkműhely diákjai különböző kézműves foglalkozásokon, táncházban és a szüreti hagyományokat bemutató kulturális programokon vehettek részt.

A Beregszászi Rezeda Folkműhely az elmúlt években a város kiemelkedő hagyományőrző tehetséggondozó műhelyévé vált, ahol kiemelten fontos szempont a fiatalok megismertetése a magyar népi kultúrával, valamint annak elsajátítása és művelése. Ebből adódóan a folkműhely oktatói igyekeznek minden éven olyan programokkal szolgálni a diákok számára, ahol a tanulás mellett élményalapú foglalkozások során szippanthatják magukba a magyar népi kultúra csodálatos világát.

A mostani szüreti alkalom kézműves-foglalkozással indult, melynek során a gyerekek természetes alapanyagok segítségével ismerkedhettek az egykori népi mesterségekkel. A Hagyományok Háza Hálózat – Kárpátalja jóvoltából Nagyné Szakadáti Rita a szövéstechnika alapjaival ismertette meg a gyerekeket az őszi, szüreti témakörhöz kapcsolódó alapanyagok felhasználása által. Gogola Éva a nemezelés világába kalauzolta a fiatalokat, akik különböző őszi tematikájú dísztárgyakat készíthettek el. Danku Margaréta, aki a csuhéfonás és az abból készített tárgyak egyik kiváló mestere, most a kukoricából és annak leveléből fantasztikus babákat és állatokat készített a gyerekekkel, míg Horvát Erika által egy egészen régi és mára már szinte feledésbe merült kézműves technikával ismerkedhettek az érdeklődők, méghozzá a vesszőfonás mesterségének alapjait sajátíthatták el.

A program folytatásaként Váradi Enikő, a Rezeda Folkműhely igazgatója mesélt a gyerekeknek a szüreti szokásokról, melyek Kárpátalja településein is eleven hagyományként mind a mai napig fellelhetők. Bár a jelenlegi helyzetben a bálokat sajnos nem tudják megtartani, de így is valamilyen formában igyekeznek a szürethez köthető programokkal szolgálni. „Számunkra a folkműhelyben kiemelten fontos, hogy a gyerekek ne csak ismerjék, de a gyakorlatban is tudják, miről szól a szüret, milyen szokások köthetők hozzá, hogyan zajlott egy hagyományőrző szüreti nap, miért volt ez fontos mindenütt. Ezért az esemény folyamán terméskiállítást is készítettünk, ezzel jelezvén, hogy az idén is sikerült szép termést betakarítani, a gyerekek maguk is hoztak hozzá alapanyagokat, a kézművesek által hozott anyagokból pedig különböző kompozíciókat készítettek. Ennek köszönhetően csináltunk egy fotózónát, amit nagyon intenzíven ki is használtak. Hiszen a mai kornak elengedhetetlen része a fotó, a selfie, gyakorlatilag egy kis innovációval társítva a szüreti hagyományokat is tovább lehet építeni, ami azért is jó, mert eleven, élő hagyományról beszélhetünk, nemcsak a múlt részeként, de a jelenben is lehet trendi és egyben értékteremtő is egy ilyen foglalkozás” – mondta.

A program további részében a műhely ifjúsági táncegyüttese bemutatta a csősztáncot, valamint a csőszök egész nap igyekeztek helytállni és védeni a kiállítást. Így a gyerekek megismerkedhettek azzal is, hogy milyen funkciója volt a csőszöknek a szüreti alkalmak, bálok során. A nap további részében a Sodró együttes által táncházi mulatságra került sor, ahol kicsik és nagyok is megmutathatták táncostudásukat. A mostani táncházi alkalmon a fiatalok magyarbődi és szilágysági táncokkal ismerkedtek, valamint szüreti népdalokkal, polgári játékokkal és táncokkal. A fantasztikus hangulatot követően nem maradt el a gasztronómiai kóstoló sem, a diákok és szüleik hagyományos süteményekkel, finomságokkal készültek, amelyet a műhely apraja és nagyja az esemény végén jóízűen elfogyaszthatott.

A program a Csoóri Sándor Alap és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával valósult meg.

(ev/Kárpátalja hetilap)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei