Az '56-os hősök emléke előtt tisztelegtek Beregszászban

Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc hőseire emlékeztek a Beregszász és környékén élő magyarok a Vérke-parti város vasútállomásánál található ’56-os emlékműnél október 23-án.

A Pro Cultura Subcarpathica (PCS) civil szervezet, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (II. RF KMF), a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ), Magyarország ungvári és beregszászi külképviseletei, valamint a Beregszászi Polgármesteri Hivatal minden évben megemlékezéssel méltatja az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulóját.

A rendezvény elején Bartis Ferenc Utószó című verse hangzott el Radvánszky Ágoston, a Rákóczi-főiskola történelem szakos hallgatója tolmácsolásában, majd a nemzeti összefogás egyik kiemelkedő pillanatának 68. évfordulója kapcsán Csernicskó István, a II. RF KMF rektora mondott beszédet. „1956. október 23-án egyszerű emberek érezték úgy, hogy elég volt a zsarnokságból. Ez nem felülről szervezett, gondosan megtervezett megmozdulás volt, és nem külföldről pénzelt forradalom, hanem hétköznapi hősök tettei vezettek odáig, hogy az első repedések megtörténtek azon a bizonyos vasfüggönyön. Nagy napok voltak azok, nehéz idők, és itt, mi Kárpátalján tudjuk jól, hogy milyen nehéz a nehéz időkben. De hogyha voltak emberek, akik akkor bátrak voltak, és tudták, hogy meg kell tenni azt, amit lehet, akkor nekünk is van lehetőségünk arra, hogy tetteinket átgondolva, emlékezve arra, hogy aki mer, az tud eredményeket elérni, mi is meg tudjuk tartani közösségünket, jelenünket és jövőnket” – hangsúlyozta a főiskola rektora.

Az 1956. október 23-tól november 4-ig tartó közel két hét a kommunista diktatúra sötét idejében a szabadság és a demokrácia ígéreteként hozott fénylő ragyogást az akkori társadalomba – fogalmazott ünnepi beszédében Buczkó István beregszászi magyar vezető konzul. „A magyarok az ’56-osoknak köszönhetik, hogy megőrizhették a tartásukat, felemelhették a fejüket, mert ha titokban is, de volt mire és kire büszkének lenni. A magyar nemzet ekkor mutatta meg igazi jellemét, bátorságát és szabadságszeretetét. 1956 októberében egy olyan történelmi pillanat jött el, amikor az ország túlnyomó része megosztottság nélkül lépett fel egy közös cél érdekében végzettségtől, hivatástól és családi háttértől függetlenül” – emlékeztetett a diplomata, hozzátéve: 1956 nemcsak Budapest, hanem az egyetemes magyarság eseménye is volt, amely hatást gyakorolt a határon túli magyarokra is, hiszen ’56 nemcsak Magyarország számára, hanem a világtörténelemben is mérföldkő volt, amely „figyelmeztette a világot a kommunizmus elnyomó természetére és megmutatta a magyarok szabadság iránti örök, elpusztíthatatlan vágyát, s bár a forradalmat rövid idő alatt vérbe fojtották és az elbukott, amit pedig véres megtorlás követett, de az elvei, a szabadság iránti küzdelem örök életre szóló példaként szolgálnak”. Ez az élmény tört felszínre 1989-ben, és a rendszerváltással diadalmaskodott – konstatálta Buczkó István. „A mai napon, ami a magyarok számára a szabadság ünnepnapja, hajtsunk fejet és tisztelegjünk az ’56-os egyetemi ifjúság, a fővárosi és vidéki értelmiségiek és munkások, a zsarnokság ellen fellázadt mindazon hétköznapi hősök, a jól ismert és névtelen áldozatok emléke előtt, akiknek bátorsága, áldozatvállalása, emberi méltóság iránti elkötelezettsége nélkül a magyar nemzet tagjai ma nem ünnepelhetnének szabadon, nem lehetnénk büszke magyar nemzet” – emelte ki a konzul.

Ezután a jelenlévők Pintér Béla ’56 él! című dalát hallhatták Pivnyeva Nikolett és Nagy István, a Rákóczi-főiskola hallgatóinak előadásában, majd dr. habil. Váradi Natália, a II. RF KMF Történelem- és Társadalomtudományi Tanszékének professzora felelevenítette a 68 évvel ezelőtt történt budapesti eseményeket: „Az 1956-os hősökre való emlékezés nemcsak kötelesség, hanem felelősségvállalás is. Hiszen történelmi múltunk örökséget hagy, s egyben soha el nem évülő felelősséget is, ezt nekünk tovább kell vinnünk és tovább kell adnunk” – jelentette ki Váradi Natália. A professzor elmondta, az 1956-os forradalom eseményei határon innen és túl a legszebb példája annak, hogy az elszakított magyarság szembetűnően, példaértékűen összefogott. „Így ’56 nemcsak a szabadság- és az igazságvágy, az igazságérzet jelképe, hanem az összmagyarság összetartozásának jelképe is. […] Az ’56-osok nem várják el tőlünk azt, hogy percre pontosan tudjuk, hogy mi zajlott minden órában, egy dolgot azonban biztosan elvárnak, és joggal: hogy hűek legyünk azokhoz az elvekhez és célokhoz, melyeket ők kitűztek maguk elé, és vigyük tovább a hitet és az egységet” – hangsúlyozta Váradi Natália, majd felidézte az akkori események vidékünket érintő mozzanatait, ugyanis a szovjet tankok és katonák Beregszászon keresztül vonultak át Budapest felé tartva, s bár próbálták a lakosság elől ezeket elrejteni, mindenki hallotta és látta a történéseket. „Nekünk emlékeznünk kell, és az emléket tovább kell adni. Ne felejtsük el, hogy a múlt kötelez. Tisztelet a bátraknak, tisztelet a hősöknek” – mondta a professzor.

A felszólalások után Molnár János római katolikus püspöki helynök, beregszászi esperes-plébános Szent Pál apostol szavaival kérte Isten áldását az emlékezőkre. „Az ’56-osok nem tettek mást, mint becsülettel teljesítették azt, amiről úgy érezték, hogy a kötelességük, amiről úgy érezték, felelősséggel tartoznak Isten és a nemzet előtt. Ezeket a kötelességeinket nekünk is ismernünk kell, és Istennek tetsző módon teljesítenünk is azokat” – fűzte hozzá.

A rendezvény végén a résztvevők elhelyezték az emlékezés koszorúit a bátrak tiszteletére 2016 novemberében emelt emlékmű elé. A koszorúzás ideje alatt Terry Gilkyson és Gommermann István Honvágy című dala szólt, melyet az ’56-os forradalom után a távoli országokba emigrált magyarok himnuszként hallgattak; százezrek számára jelentette ez a dal akkoriban a hazát és 1956 üzenetét.

(CsA/Kárpátalja hetilap)