Kárpátaljai magyar sajtóorgánumok részére tartottak szakmai továbbképzést

Kárpátaljai magyar sajtóorgánumok részére tartottak szakmai továbbképzést

17:55 November 3, 2024

Közélet 927 8 хвилин

Українська

Október 31-én a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) támogatásával a Magyar Nemzeti Médiaszövetség (MNMSZ) szakmai képzést szervezett a kárpátaljai sajtóorgánumok munkatársai számára a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán. A kurzuson részt vett a Kárpátalja hetilap, a Kárpát.in.ua, a TV21 Ungvár, a Kárpáti Igaz Szó, a Kárpátalja.ma és a Pulzus Rádió szerkesztősége, továbbá a II. RF KMF Médiacentruma, a II. RF KMF Hallgatói Önkormányzata, valamint a Kölcsey Ferenc Szakkollégium Hallgatói Önkormányzata is.

Darcsi Karolina, a Kárpátalja hetilap főszerkesztője köszöntötte a résztvevőket

A továbbképzés kezdetén Darcsi Karolina, a Kárpátalja hetilap főszerkesztője köszöntötte a résztvevőket, s egyben bemutatta a megjelent szerkesztőségek képviselőit. Mint beszédében kifejezte: „Nagy öröm számunkra, hogy a teljes Kárpát-medencében zajló újságírói képzés első állomásaként Kárpátalján köszönthetjük kedves vendégeinket, akik azzal a céllal érkeztek, hogy szakmai tudásukat átadva segítsenek jobbá, sikeresebbé tenni a kárpátaljai sajtóorgánumok munkáját.”

A szakmai továbbképzés első előadója Galambos István, az NMHH Médiapiaci Együttműködési és Kutatási Igazgatóságának igazgatóhelyettese röviden ismertette a résztvevőkkel az NMHH tevékenységét és munkáját. Felhívta a figyelmet arra, hogy a hírközlési hatóság tevékenységi köre szerteágazó és mindennapi életünkben is fontos, hiszen: „az intézmény felügyeli a rádióhullámokat; nélkülünk előfordulhatna, hogy a mobilunk autót nyit, vagy hogy egy játékdrón távirányítója megzavar egy meteorológiai állomást, amely ettől felhős eget jelez; a mozifilmekre az NMHH teszi rá a korhatárt jelző karikát; a sávszélességét ők tartatják be a szolgáltatókkal”.

A tevékenységi kör bemutatását követően arról is tájékoztatott, hogy a Kárpát-medencét az elkövetkező hetekben bejárva viszik el a képzést minden külhoni régióba, ezzel is fokozva munkájuk minőségét. Bemutatóját zárva a mesterséges intelligencia újságírásban való megjelenéséről is szólt.

Toót-Holló Tamás, a Magyar Nemzeti Médiaszövetség elnöke

Ezt követően Toót-Holló Tamás, a Magyar Nemzeti Médiaszövetség elnöke tartott előadást a SEO-kompatibilis újságírás fortélyairól. A SEO, vagyis az interneten meglévő keresőoptimalizáló ismerete segít a sajtóorgánumok által közzétett írásokat és közléseket még szélesebb körhöz eljuttatni. Az előadásban szó esett olyan praktikákról is, amelyek segítenek a kulcsszavak, szócikkek, képek által abban, hogy egy adott cikk ne vesszen el az interneten. Az előadó a mesterséges intelligencia által működő programokra is kitért.

Nagy Árpád, a Magyar Nemzeti Médiaszövetség oktatója

Nagy Árpád, a médiaszövetség oktatója az algoritmus működésére világított rá, valamint górcső alá vette néhány helyi sajtóorgánum weboldalát, így az építő jellegű kritikákkal is segítette a szerkesztőségek tevékenységét.

A Kárpátalja hetilapnak adott nyilatkozatában Galambos István igazgatóhelyettes elmondta: „A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, valamint a Magyar Nemzeti Médiaszövetség kötött egy együttműködési megállapodást, amelynek keretében azt határoztuk el, hogy a határon túli sajtóban dolgozó kollégákhoz ellátogatunk, és próbálunk olyan képzést nyújtani, amely számukra is hasznos. Az első alkalommal ide jöttünk, Kárpátaljára, és a kollégák a keresőoptimalizálásról beszéltek; én az elején egy nagyon-nagyon picit a mesterséges intelligenciáról. Nagyon remélem, hogy a későbbiekben tudjuk majd folytatni ezt a képzést, mert nagyon jó volt, és inspiráló egy ilyen közegben lenni, ahol fiatal kollégák voltak itt és érdeklődőek.”

Toót-Holló Tamás előadásának tartalmát foglalta össze a szakmai nap végén adott interjújában: „Csupa ilyen idegenül hangzó varázsszót kell mondjak, de ennek a digitális világnak a nyelve tényleg az angol. A keresőbarát, vagyis SEO-kompatibilis online újságírásról adtunk át műhelytitkokat itt, Kárpátalján dolgozó helyi kollégáknak.  Nem készületlenül jöttünk, átnéztük az összes vezető kárpátaljai magyar hírportált, tüzetes SEO-elemzésnek vetettük őket alá, és én azt gondolom, hogy egy nagyon baráti, nagyon gyümölcsöző, sok derűvel fűszerezett légkörben átbeszéltük a hibákat, merre kell fejlődni, merre kell esetleg javulni, de ami a legfontosabb, nagyon sok kellemes meglepetés ért minket. Tehát amikor meséltem olyan lehetőségekről, hogy gépi intelligenciával feliratozás, leiratozás, akkor nagyon nagy örömmel hallottam, hogy ez itt már napi gyakorlat, és sok ehhez hasonló nagyon pozitív élmény ért engem, hogy egyáltalán nem arról van szó, hogy valahol a magyar nyelvterület szélén mindentől távol félresodródva próbál ez a szakma életben maradni, hanem rengeteget tudunkgymástól tanulni, és nagyon sok mindent nagyon naprakészen. A legmodernebb szintű tudásból már itt is »készen kaptok«. Már csak egy finomhangolás kellett, de ez jó érzés volt, hogy erről mi megbizonyosodhattunk.”

A kárpátaljai magyar sajtóorgánumok képviselői

Darcsi Karolina, lapunk főszerkesztője nyilatkozatában elmondta: „Nagyon örültünk ennek a megkeresésnek, illetve ennek a képzési lehetőségnek. Nemcsak a jó pap tanul holtig, hanem egy újságírónak is, úgy gondolom, folyamatosan képeznie kell magát. A mai nap folyamán rendkívül fontos új információk birtokába jutottunk – mind technikai, mind egyéb területen –, ami mindenki számára hasznos volt. Reméljük, hogy lesz folytatás! Nagyon örülünk, hogy ellátogattak hozzánk, és egy ilyen színvonalas képzésen vehettünk részt.”

A szakmai műhely munkája további témákkal vélhetően jövő tavasszal folytatódik majd vidékünkön.

Az NMHH részt vesz a Kárpát-medencei Magyar Médiatalálkozó munkájában is, melyről itt olvashatnak.

(Lőrinc Ingrid/Kárpátalja hetilap)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei