Holodomor Ukrajnában (videó)

1932-ben és 1933-ban zajlott az ukrán történelem egyik legnagyobb drámája: a Holodomor, vagyis éhhalál minimum 3, de egyes számítások szerint közel 7 millió áldozatot követelt. A népirtásért a történészek mára egyhangúan Joszif Sztálint teszik felelőssé. A Holodomor történetét kollégánk K. Debreceni Mihály foglalta össze. A kilenc évtizeddel ezelőtti, 1932–1933-as nagy ukrajnai éhínség, melyet ma Holodomor néven ismerünk, a rendszerváltásig az ukrán történelem egyik legelhallgatottabb témája volt. A holodomor egy összetett szó, az ukrán “golod”, azaz éhség és “mor”, azaz halál kifejezésekből épül fel, amely magyarra fordítva: éhhalál. A szovjet hatóságok folyamatosan tagadták, a nemzetközi közvélemény pedig emiatt lekicsinyelte azt. Szabadon mindössze az emigrációban élő ukránok gyászolhattak, ők emelhettek emlékműveket is a hozzátartozóknak, illetve tudományos kiadványokat szerkeszthettek a témában a tanúvallomások alapján. Akik viszont a Szovjetunióhoz tartozó Ukrajnában éltek, azoknak csak a hallgatás jutott. Se megemlékezés, se történetírás, de még a téma felvetése a magánbeszélgetésekben is szigorúan tilos volt. A nagy ukrajnai éhség egyike volt a Szovjetunióban kialakult számos éhínségnek, a katasztrófát vélhetően az okozhatta, hogy a mezőgazdaságot erőltetett módon próbálták meg korszerűsíteni és kollektivizálni, Sztálin első ötéves terve keretében. A kutatások, a holodomor közvetlen halálos áldozatainak számát közel négymillióra becsülik, mások szerint viszont akár 7 millió is lehet. Akkoriban ugyanis a Szovjetunióban a dokumentumok megsemmisítése és hamisítása gyakori eszköz volt, hogy elfedjék mi is történt valójában. Aki pedig beszélni mert róla, azt szovjetellenes provokátoroknak bélyegezték. A történészek szerint Sztálin, látva az ukrán nemzettudat erősödését a szovjettel szemben, megrettent az ukránok esetleges kiválásától, és felgyorsította a kollektivizálást, azaz a termelőszövetkezetekbe történő erőszakos beléptetést. Ez viszont ellenállásba ütközött, így a parasztokat kuláknak minősítették, és kivégezték. A rossz időjárás és a kollektivizálás miatt az 1932-es betakarítás során az államnak járó, nagyjából harminc millió tonna búza helyett, az ukránok csak mintegy 18 és fél milliót tudtak átadni. Emiatt megkezdődtek a padláskisöprések, amikor is a gabonán túl minden más élelmiszert elvittek, és halál várt arra, aki bármit is elrejtett a hatóságok elől. Bevezették a “kuláktalanítás” programját, így kuláknak bélyegeztek mindenkit, aki ellenállt. Így sorra szabadultak meg a politikai ellenfeleiktől is. A szovjet állam a hadiipar fejlesztését a gabonaexportból fedezte, így ahelyett, hogy az éhínségre miatt a szovjetek meghagytak volna bármit is a lakosságnak, minden gabonát eladtak, még azt is, amely a következő évben a vetőmag lett volna. Aki pedig olyan községben élt, mely alulteljesített az ötéves tervben, az nem kapott élelmet, csak annyi gabonát hagytak meg az embereknek, amennyivel a földeken dolgozókat életben tartották. A betegekről teljesen lemondtak. Az éhínség által sújtott régiókat hermetikusan lezárták, hogy minél kevesebb hír jusson ki onnan, és hogy az ott élők ne tudjanak elmenekülni. Az emberek ételnek nem nevezhető dolgokon éltek, így füvet, gyökereket, leveleket, döglött állatokat ettek. Emiatt pedig sok esetben a kannibalizmus is felütötte a fejét. Az ukrán települések utcái pedig tele voltak holttestekkel. Az éhínségben elhunytak közel fele gyermek volt. Az események után a szovjet vezetés igyekezett meghamisítani a népszámlálás eredményét, és tilos volt beszélni a holodomorról egészen 1991-ig. A rendszerváltás után viszont megkezdődhetett a vita arról, hogy népirtásnak számít-e a holodomor. Ma a világ 20 országa, köztük Magyarország is, népirtásnak tekint az akkori eseményekre. Kárpátaljai stábunk 2008-ban készített nagydokumentumfilmet az 1932-33-as időszakról, felkutatva azokat a közép- és kelet-ukrajnai falvakat, ahol a szörnyűségek történtek. Az idősebbekben még akkor is annyira elevenek voltak a sebek, hogy sokan csak a könnyeikkel küszködve tudták felidézni a borzalmakat.