Az elhurcoltakra emlékeztek Csapon

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) Csapi Alapszervezete (CSA) november 30-án délután a helyi temetőben található emlékműnél tartott megemlékezést az 1944-ben kezdődő tragikus eseményekről. Felidézték annak a 37 helyi lakosnak az emlékét, akiket málenkij robotra hívtak, de végül a Gulág haláltáboraiba hurcoltak, ahonnan soha nem tértek vissza.

Balogh Lívia, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) Ungvári Középszintű Szervezetének (UKSZ) és CSA elnöke felidézte a 80 évvel ezelőtti eseményeket, kitért a sztálini önkény borzalmaira. Kiemelte: minden történelmi pillanat fontos a magyarság és minden nemzet életében mind pozitív, mind negatív értelemben.

– Sajnos a 80 évvel ezelőtt történt események nagyon negatívak a kárpátaljai magyarság életében, hiszen véget ért a második világháború, az emberek talán kicsit fellélegezhettek, hogy jöhet egy boldogabb, szebb és békésebb idő. Nem sejtették az itt élő magyar és német férfiak, hogy rájuk sokkal szörnyűbb idő vár, hogy a sztálini diktatúra bosszút esküdött és kiirtani kívánta a magyar és német lakosságot Kárpátalján, akik itt rekedtek egy új országban. Háromnapos munkaszolgálatot hirdettek meg, amely sajnos, több mint tízezer magyar és német férfi életébe került, megannyi család sorsát befolyásolta, hiszen azok az özvegyek és árvák, akik itt maradtak, nagyon nehezen élték meg azokat az időket. Nagyon sokáig beszélni sem lehetett a sztálinizmus önkényéről és mindarról, ami történt az emberekkel. Ahogy szétesett a Szovjetunió, Csap volt az első olyan település, ahol emlékművet állítottak annak a 37 embernek, aki odaveszett ezekbe a lágerekbe. De soha nem gondoltuk volna, hogy a mi életünkben teljesen más üzenete lesz ezeknek a megemlékezéseknek, ennek a 80 esztendőnek, amely távlatából ma visszatekintünk – hangsúlyozta.

Ónody Erika felkészítő tanár közreműködésével Varga Jázmin és Somogyi Milán, a Csapi Széchenyi István Líceum 9. osztályos tanulóinak előadásában hangzott el a Lágerballada és az Ezer fogoly imája 1944-ben.

Az áldozatokért Baksa Dávid csapi református lelkipásztor imádkozott és kért áldást az egybegyűltekre és hozzátartozóikra.

A KMKSZ Csapi Nyugdíjasklubjának kórusa Él a magyar mindörökké című dallal tett szolgálatot.

Végül a jelenlévők elhelyezték koszorúikat és virágaikat, mécseseket meggyújtottak és emlékeztek…

A temetői kegyeletfőhajtást követően a KMKSZ Ungvári Járási Rendezvénytermében „Uram, segíts haza minket!” címmel a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház előadására került sor. Az előadás felvezetőjében Balogh Lívia megjegyezte, öröm számára, hogy a kis közösségi termet a Békeközben, aminek már a neve is szimbolikus, ilyen szépen sikerült megtölteni.

– 80 évvel ezelőtt, 1944-ben talán éppolyan reménység töltötte el a kárpátaljai magyarok szívét, mint amilyet ma önök is megélnek. […] Eltelt 2 generációnyi idő, és bár sok kihívással élte kálváriáját a kárpátaljai magyarság, mégis béke volt. Soha nem gondoltuk, hogy annak a darabnak a címe, amelyet ma a KMKSZ felkérésére a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház előadásában itt és Kárpátalja-szerte színpadra kerül, az teljesen mást fog a mi generációnknak jelenteni. Ma ez a mondat, ez a fohász sokkal többet mond mindenkinek, és sokunk ajkáról szakad fel. Adja Isten, hogy mielőbb így legyen! – mondta az elnök asszony.

Sin Edina, a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház igazgatónője a társulat nevében köszöntötte az egybegyűlteket és megjegyezte: mikor az év elején a málenkij robot évfordulója alkalmából tervezték a lehetséges körutat a KMKSZ-szel, akkor is biztosak voltak már abban, hogy az Ung-vidéki magyarsághoz el fogják hozni ezt az előadást.

– El fogjuk hozni, hiszen az itt élő magyarok az elmúlt évtizedben mindig nagy szimpátiával, támogató figyelemmel fordultak a beregszászi színház előadásai felé, ezért hálásak vagyunk és köszönjük, hogy partnerre találhatunk itt. Nagy segítség ez a munkánkban, tudni arról, hogy Kárpátalja más régióiban is szeretettel fogadják az előadásainkat. Igaz, ezúttal nem vidám témával érkeztünk, de úgy gondoljuk, jóban-rosszban össze kell fognia a kárpátaljai magyar közösségnek, és együtt kell megélni mindazt, amit ránk mér a sors – fogalmazott.

Elhangzott: az „Uram, segíts haza minket!” előadás a málenkij robot történéseit igyekszik bemutatni Gál Natália értő és szakmai kezeinek, gondolatiságának köszönhetően oly módon, hogy személyes történeteket, egyéni sorsokat mutat be a színház eszközeivel. Ebben Vass Magdolna, Orosz Ibolya, Fornosi D. Júlia, Heczel Jázmin a segítőtársai. Ők szólaltatták meg a történeteket és adtak arcot a sorsoknak, amelyeken keresztül közvetlenebben, megrázóbban és maradandóbban szólalhatnak meg elődeink történetei. Egyrészt az emlékezés volt ezzel a cél, másrészt nem hallgathatják el ezeknek a történeteknek az aktualitását. A társulat férfitagjai Ferenczi Attila, Sőtér István, Szilvási Szilárd, Séra Dániel és Jakab K. Tamás hangfelvételről működött közben az előadásban.

– Mi abban bízunk, amit Illyés Gyula Bartók című versében olvashatunk: „Ki szépen kimondja a rettenetet, azzal föl is oldja.” Abban bízunk: kimondva ezeket a történeteket, együtt, sorsközösségekben megélve hétköznapjainkat, feloldást is hozhatunk. Emlékezünk, feloldást hozunk, közösen megéljük, és bízunk abban, hogy együtt lesz erőnk a folytatásra – zárta gondolatait az igazgatónő.

A szerény, korhű díszlet ellenére több helyszínes a történelmi előadás. A nézők a háttérben láthattak vetített fényképeket a borzalmas menetről, az embertelen körülmények között szállított, majd dolgozó honfitársainkról, megsárgult levelek lapjait, megkínzott, de bizakodó emberek kézírásaival, illetve a színpadon rögtönzött konyhát, szobát, ahol a színészek az itthon maradt anyák, testvérek, feleségek, gyermekek fájdalmát testesítették meg. Szinte éreztük a hideg puskatus döfését, a korpás káposztaleves ízét, a hemzsegő tetvek csípését, a deres vas nyalogatásával szomjukat enyhítők érzését, akiknek egy nagy vágyuk volt: élve hazajutni. Egy dolog könyveket lapozva olvasni azokról a borzalmakról, kegyetlenségekről, és teljesen más konkrét emberi sorsokon keresztül színházi eszközök segítségével úgymond megélni. Az előadás során szem nem maradt szárazon a nézőtéren, végül a meghatódott közönség állva, vastapssal jutalmazta a színészeket.

– Megrázó érzés volt, a szó szoros értelmében átéltük azokat a hónapokat, azokat az éveket, amikor a kárpátaljai magyar embereket, szüleinket, nagyszüleinket annak idején elhurcolták. Nekünk emlékeznünk kell, hogy ne felejtsük el azokat az éveket, mert az embertársaink ezt átélték – mondta sokak véleményét szavakba öntve Haritonova Ádám Éva nyugalmazott pedagógus Szürtéből.

(Rehó Viktória/Kárpátalja hetilap)