Egy cseh városban már ukránokat akarnak alkalmazni a rendőrségen a „diaszpóra problémái miatt”

Egy cseh városban már ukránokat akarnak alkalmazni a rendőrségen a „diaszpóra problémái miatt”

13:49 December 2, 2024

Közélet 319 2 хвилини

Українська

A csehországi Jihlava városa ukrán rendőrségi asszisztensek álláshelyeinek bevezetését tervezi, akik a bűnmegelőzésben segítenék a bűnüldöző szervek munkatársait – közölte szombaton a Radio Prague International.

Információk szerint a település polgármestere arra számít, hogy az asszisztensek segítségével a hatóságok közelebb kerülhetnek a nagyszámú jihlavai ukrán közösséghez, és segíthetnek a rendőrségbe vetett nagyobb bizalom kialakításában.

A városvezető azt javasolta, hogy ha megfelelő jelölteket találnak, akár már tavasszal munkába is állhatnak.

A polgármesteri hivatal szerint az 50 ezres Jihlavában mintegy 7 ezer ukrán állampolgár él. „Van itt egy elég nagy diaszpóra, amelynek vannak problémái, és úgy gondoljuk, hogy egy kicsit közelebb kerülhetnénk hozzájuk” – mondta a polgármester. A bűnmegelőzési asszisztensek együtt dolgoznak majd a rendőrséggel, segítve őket a közrend biztosításában, és felhívják a figyelmet a törvények betartására.

(index.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei