Rózsahölgy avatás Beregszászon (videó)
Két új rózsahölgyet fogadott köreibe a Kárpátaljai Rózsahölgyek Társasága a Beregszászi Járási Máltai Szeretetszolgálat Szent Louis és Zélie Martin Központjában. A beregszászi székhelyű szervezet 11 éve jött létre a kecskeméti rózsahölgyek mintájára, így ők is elsődleges feladatuknak tekintik a családok, azon belül a hátrányos helyzetű, nehéz körülmények között élő gyerekek támogatását. Az elmúlt években, ennek jegyében, számos programot valósítottak meg. Ezek között helyet kaptak a honismereti kirándulások, lovas foglalkozások, az opera- és színházlátogatások, valamint különböző karitatív programok, mint az ingyen hajvágás vagy éppen az, hogy a téli időszakban meleg ruházatot adományoznak a rászoruló családoknak. Küldetésünknek tekintjük, hogy kikapcsolódási, fejlesztési és támogatási lehetőséget teremtsünk olyan gyermekek számára, akiknek a családi háttere ezt nem teszi lehetővé, a két új, körünkbe fogadott tag pedig minden tekintetben ezeknek az elveknek a híve, nyilatkozta Mező Dianna, a társaság elnöke. Sztankovics Szilvia a P. Frangepán Katalin Gimnázium Beregszászi Bázis Óvodájának vezetője hosszú évek óta foglalkozik fiatalokkal. És ahogy korábban, úgy most már rózsahölgyként is elsődleges feladatának tekinti azt, hogy minden gyermeknek egyenlő lehetőségeket biztosítson a fejlődésre. A beregszászi Birta Ibolya is felvételt nyert a rózsahölgyek közzé. Férjével közösen családtípusú gyermekotthont működtetnek, habár jelenleg 6 gyermekkel élnek együtt, viszont 18-an nevezik őket szüleiknek. Ők már jól ismerték a társaságot, hiszen korábban több programjukon is részt vettek. Az alkalom végén lehetőség volt kötetlen beszélgetések által még jobban megismerni az új rózsahölgyeket. A programot a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége támogatta.
Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
Feliratkozás