Csak tavasszal térhetnek vissza a Földre a NASA űrben rekedt asztronautái

Csak tavasszal térhetnek vissza a Földre a NASA űrben rekedt asztronautái

13:25 December 21, 2024

Közélet 240 3 хвилини

Ismét meghosszabbították a NASA két, egyelőre hazatérni képtelen űrhajósának küldetését. A két asztronauta, Butch Wilmore és Suni Williams tavaszig biztosan az űrben marad, ugyanis a NASA következő, négyfős legénységének indulását is elhalasztották. Ők március végén kelhetnek leghamarabb útnak.

A Boeing Starliner még június 5-én indult útnak a Nemzetközi Űrállomásra (ISS), ahová másnap meg is érkeztek. Az út során azonban komoly problémákat észleltek az űrkapszula hajtóműrendszerében. Bár eredetileg csupán egy hetet maradtak volna fenn a NASA űrpilótái az űrállomáson, tartózkodásukat folyamatosan meg kell hosszabbítani. Kedden ismét új dátumot közöltek a hazatérésükkel kapcsolatban.

A NASA űrhajósai továbbra sem térnek haza

A 9.news.com.au arról számolt be, hogy ismét kitolták hazatérésük időpontját. Korábban a Boeing visszautasította azt a vádat, miszerint a két asztronauta űr-hajótörött lenne, állításuk szerint bármikor visszatérhettek volna a Földre. Most azonban ismét elnapolták a hazaindulás időpontját.

Úgy néz ki, március végén vagy áprilisban érkezhetnek majd meg az ISS-re azok az asztronauták, akikkel hazatérhetnek.

Indulásuk sem volt zökkenőmentes

Mint arról korábban már beszámoltunk, az űrben fogollyá vált két asztronautának már az indulása sem volt problémamentes. A felszállást korábban kétszer is el kellett halasztani, majd amikor végre sikerült, az űrállomás felé haladva héliumszivárgást észleltek. A manőverezésüket segítő 28 hajtómű közül öt elromlott. Miután küldetésük tesztrepülés, a NASA szerint nem szokatlan, hogy nem minden megy úgy, mint a karikacsapás. Sérült kapszulájuk 2024 szeptemberében tért vissza, nélkülük, a két űrhajós pedig még biztosan az űrben tölt 3-4 hónapot

(divany.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei