Továbbra is érkeznek menekültek Kárpátaljára (videó)
Ungvár a háború előtt egy 120 ezres város volt. A kárpátaljai megyeszékhelyként funkcionáló település akkoriban a vidék legnépesebb városának számított. Becslések szerint, az elmúlt három évben az egykor hangulatos kisváros ma duplájára, mintegy 210 ezresre duzzadt. Míg a helyiek közül sokan elmentek vagy elmenekültek, addig Kelet-Ukrajnából mégegy Ungvárnyi ember telepedett le a városban. Mindez pedig a település korábbi multikulturális jellegén, vagyis a többnyelvűség gyengülésén is érezhetővé vált. Az úgynevezett evakuációs vonatok, akárcsak három évvel ezelőtt, úgy most is érkeznek a városba. Igaz már ritkábban és kevesebb menekülttel. A legtöbben jelenleg is Donyeck megyéből jönnek. Olga Kramtorszkból jutott Ungvárra négy gyermekével: az elmúlt időszakot a panelházuk pincéjében töltötték, amikor azonban rakétatalálat érte az épületet, úgy döntöttek: Kárpátaljára költöznek. A kimenekítésüket a Proliszka nevű csoport végezte. Ez az a misszió, mely az elmúlt időszakban a Kárpátaljai és a Donyeck megyei vezetés között kialakult kapcsolatnak köszönhetően, számos evakuációs járatot szervezett már meg. A menekültek buszokkal vagy vonattal érkeznek Kárpátaljára. A menekülteket Kárpátalja különböző pontjain szállásolják el. A legutóbbi menekültvonat utasai Husztra kerültek. Kárpátalján a háború kitörése óta szinte mindenhol fogadtak be menekülteket. A térségben jelenleg 3-400 ezerre tehető a számuk. A megyében az orosz-ukrán konfliktus kitörése előtt egymillió kétszázezer fő, köztük 152 ezer magyar lakott, jelenleg azonban nehéz lenne megbecsülni a pontos lakosságszámot. Az azonban bizonyos, hogy a demográfiai arányok mostanra már jelentősen megváltoztak, emiatt pedig valószínű, hogy a béke beköszöntével már egy egészen más Kárpátalja fogja fogadni az ide látogatókat.
Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
Feliratkozás