Találkozó Zolcer János íróval, televíziós producerrel a Munkácsy Mihály Magyar Házban (videó)
Író, televíziós producer, a világpolitika kulisszatitkainak ismerője, aki nem csak tanulmányozta, hanem személyesen is megélte a XX. század legnagyobb történelmi eseményeit. Zolcer János, a felvidéki származású újságíró tartott előadást az elmúlt évtizedek, ma már történelmi tényként ismert politikai események hátteréről a Munkácsy Mihály Magyar Házban. Az alkalom az író kezdeményezésére létrejött kárpátaljai előadássorozat első helyszíne volt. Az előadása során Zolcer János az embereket régóta foglalkoztató kérdésekre adott választ, amelyekhez Mihail Gorbacsovval, a Szovjetunió néhai főtitkárával közösen készített interjúkból szerzett információkat. Az öt évig tartó közös munka nyomán született meg a Gorbacsov titkai című könyv, amely olyan eseményekről lebbenti fel a fátylat, mint Janajev-féle puccs, a Csernobili Atomerőműben bekövetkezett katasztrófa háttere, a II. János Pál elleni merénylet. A másik bemutatásra került kötet a huszadik század legfontosabb eseményeit ismerteti, és voltaképpen nem egy hagyományos könyv, hanem száz, okostelefonra letölthető tízperces videókat tartalmazó kiadvány. Zolcer Jánosnak köszönhetően az érdeklődők első kézből hallhattak történeteket a XX. század politikai titkairól, amelyek egy gondolatmenetet indítottak el, és újabb kérdéseket vetettek fel…
Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
Feliratkozás