Népzeneoktató módszertani képzés Beregszászban
A Hagyományok Háza Hálózat – Kárpátalja (HHHK) március 29-én ismét módszertani képzést tartott a kárpátaljai népzenetanárok számára. Az esemény különlegessége volt, hogy a program délelőtti részében anyaországi oktatók mutatták be a népzeneoktatás helyes módszertanát, kárpátaljai műhelyek diákjainak közreműködésével.

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán megrendezett eseményen közel harminc népzenét oktató kárpátaljai pedagógus gyűlt össze, hogy elmélyítse tudását a Hagyományok Háza által kínált tanfolyamon. A program keretében citera-, cimbalom-, hegedű-, brácsa-, nagybőgő-, népifurulya- és harmonikaszekciókban zajlottak a foglalkozások. Az esemény immáron harmadik alkalommal került megrendezésre. Váradi Enikő, a Hagyományok Háza Hálózat – Kárpátalja programkoordinátora elmondta: „A mostani rendezvény folytatása a 2024-ben elkezdett képzéseknek. Idén is lesz egy tavaszi és egy őszi képzési alkalom. A foglalkozásokat igyekeztünk úgy szervezni, hogy előtte felmértük a pedagógusok részéről, mire lenne igény. Így a tavalyi évben megfogalmazódott: hasznos lenne, ha a képzésen oktató pedagógusok látnák, hogyan foglalkoznak gyerekekkel a kárpátaljai oktatók, valamint a résztvevők pedig a gyakorlatban is megtapasztalhatnák, hogyan kell helyesen oktatni a népzenét korosztályonként.”

A szervezők több kárpátaljai műhely diákjait is bevonták a mostani képzési folyamatba, segítve ezzel is a kárpátaljai pedagógusok szakmai fejlődését. A délelőtti hospitálási foglalkozásokat követően délután ismét intenzív elméleti és gyakorlati foglalkozások várták a kárpátaljai népzeneoktatókat. Ezt követően közös muzsikálás és szakmai fórum zárta az eseményt. A foglalkozások zárásaként a résztvevők és oktatóik megbeszélték, hogy mire lenne igény az őszi alkalom során. A hálózat pedig ehhez mérten igyekszik szervezni a programot. A citeraoktatók a mostani alkalommal is módszertani segédanyagokat kaptak.

A programnak a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola biztosított helyszínt, az esemény támogatója a Csoóri Sándor Program.
(Kőváry/Kárpátalja hetilap)














Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
Feliratkozás