Ukrajnában havonta több ezer hrivnyát akarnak fizetni a gyermek születése után

Ukrajnában havonta több ezer hrivnyát akarnak fizetni a gyermek születése után

21:37 Július 9, 2025

Közélet 2532 3 хвилини

Українська

A Szociálpolitikai Minisztérium a gyermekenkénti havi kifizetés emelését javasolja, amely jelenleg 860 hrivnyát tesz ki, a konkrét összegről még folyik az egyeztetés a Pénzügyminisztériummal – jelentette ki szerdán Darja Marcsak, a szociálpolitikai miniszter első helyettese a Szabadság Rádiónak adott interjújában, számolt be az rbc.ua hírportál.

A jelentés szerint a miniszterhelyettes elmondta, hogy a törvényjavaslat egyszeri 50 ezer hrivnya kifizetését javasolja a gyermek születése után. „Ezenkívül a gyermek életének első hónapjától a 12. hónapjáig havi juttatást fogunk fizetni, amely jelentősen magasabb lesz a jelenlegi 860 hrivnya összegnél” – tette hozzá.

A havi részletnek ebben az összegéről azonban nem született megállapodás. „De ez egy többszörös emelés. Vagyis nem 860 hrivnya, hanem több ezer hrivnya havonta – legalább azért, hogy egy otthon maradó nő, még akkor is, ha a férje dolgozik és ő a családfenntartó, úgy érezze, hogy van saját zsebpénze, és nem függ teljesen a férjétől” – mutatott rá Marcsak.

A szociálpolitikáért felelős miniszterhelyettes kijelentette, hogy ezt a projektet a kormánynak kell megtámogatnia. Ezt követően a parlament elé terjesztik. „Számításaink szerint szeretnénk, ha ez a törvény 2026. január 1-jén hatályba lépne, és már tárgyalunk a Pénzügyminisztériummal arról, hogy 2026. január 1-jétől biztosítsanak forrásokat a törvény finanszírozására” – mondta el Darja Marcsak.

Jelenleg a születési támogatás 41 280 hrivnya. Ebből 10 320 hrivnyát egy összegben fizetnek ki, a fennmaradó összeget pedig három év alatt, havi 860 hrivnyánként folyósítják.

(vb/rbc.ua)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei