Színvonalas ünnepi műsor és filmvetítés Benében

Színvonalas ünnepi műsor és filmvetítés Benében

11:10 Augusztus 26, 2025

Közélet 1809 3 хвилини

Українська

Államalapító Szent István király emlékét méltatták augusztus 24-én Benében, ahol a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) helyi alapszervezete szervezett koszorúzással egybekötött megemlékezést.

A rendezvényre a település magyar kormánytámogatásból felújított kultúrházában került sor, ahol a megjelenteket elsőként a szervezők nevében id. Molnár László köszöntötte. A KMKSZ Benei Alapszervezetének elnöke beszédében hangsúlyozta a magyar államalapítás jelentőségét, melynek hatását több mint ezer év elteltével is érezni lehet, hiszen Szent István király bölcs meglátása és cselekedetei vezettek ahhoz, hogy a mai napig fennmaradjon és országa legyen a magyarságnak. Büszkének kell tehát lennünk múltunkra, őseinkre, s a ránk hagyott örökségre – tette hozzá.

Ünnepi köszöntőt mondott Sin József, a KMKSZ alelnöke is, aki felidézte az államalapítás körülményeit, a kereszténység felvételének fontosságát, a magyarok nemzeti örökségét és az összetartozás meghatározó erejét. A KMKSZ alelnöke aláhúzta: a kárpátaljai magyarok tisztességes életet, anyanyelvük szabad használatát, közösségeik megtartását és békés mindennapokat szeretnének. „S ne feledjük Szent István király üzenetét: maradjunk meg magyarnak és kereszténynek” – emelte ki.

Ezután Orbán Sándor református lelkész osztotta meg ünnepi gondolatait az egybegyűltekkel, majd Isten gazdag áldását kérte a jelenlévőkre és minden kárpátaljai magyar életére.

A felszólalásokat követően a Benei Kultúrház Gyöngyvirág és Szélrózsa hagyományőrző csoportjai előadásában számos ikonikus dal és vers hangzott el: felcsendült Máté Péter Hazám című dala, katolikus népi énekek, az „Ó, Szent István, dicsértessél” kezdetű moldvai csángó eredetű népdal, valamint a Szent István-himnusz is; hallhatta a közönség továbbá Reményik Sándor Eredj, ha tudsz! és Szuhanics Albert Államiságunk ünnepe című verseit. A Gyöngyvirág tánccsoport felcsíki és bukovinai táncokat mutatott be, majd az István, a király halhatatlan záródala, a Felkelt a napunk zárta a kulturális programot.

A megemlékezés után a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színházzal együttműködve a benei helyszínen is levetítették a Hogyan tudnék élni nélküled? című romantikus sikerfilmet. Az este ezután a közösen elfogyasztott vacsorával zárult.

lexi
Kárpátalja

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei