Szépkorúak találkozása: nemzetközi Ki mit tud? Csapon

Szépkorúak találkozása: nemzetközi Ki mit tud? Csapon

15:46 Augusztus 26, 2025

Közélet 2864 5 хвилин

Українська

Augusztus 24-én ismét megtelt a KMKSZ ungvári járási rendezvényterme Csapon, ahol második alkalommal került sor a Nemzetpolitikai Államtitkárság támogatásával, a Kárpátaljai Magyar Nyugdíjasszervezetek Szövetsége által szervezett programra. A nemzetközi Ki mit tud? kulturális, gasztronómiai és kézműves-találkozó nem csupán bemutatkozási lehetőséget biztosított a kárpátaljai magyar nyugdíjasszervezeteknek, hanem határon túlról érkező vendégeknek is alkalmat adott arra, hogy meséljenek hagyományaikról, gasztronómiai különlegességeikről és kézműves értékeiket megosszák egymással. A rendezvény célja egyértelmű volt: új kapcsolatok születése és a meglévők megerősítése a közös kultúra jegyében.

A találkozót Balogh Lívia, a KMKSZ Ungvári Középszintű Szervezetének elnöke, megyei képviselő nyitotta meg. Beszédében kiemelte a közösség értékteremtő erejét. Ezt követően Magyarország Ungvári Főkonzulátusának képviseletében Papp Ferenc konzul mondott köszöntőt, hangsúlyozva, hogy a nehéz időkben különösen fontos a közösségi összetartozás. A Felvidékről érkezett vendégek közül Varga Tibor, Kaposkelecsény polgármestere köszöntötte a jelenlévőket. Kiemelte: a határok ellenére a kultúra és a hagyományok régóta összekötik a közösségeket, és minden ilyen találkozás újabb bizonyíték arra, hogy az összetartozás élő valóság.

A Pro Agricultura Carpatika Gazdaasszony Tagozatának képviseletében Szigeti-Séra Natália méltatta a szépkorúakat, akik – mint fogalmazott – mindig fiatalos lendülettel vesznek részt a közösségi életben. Belovics Ilona, a Kárpátaljai Magyar Nyugdíjasszervezetek Szövetségének elnöke szintén a közös alkotás és a szeretetteljes bemutatkozás örömét emelte ki.

A program egyik különleges színfoltja a Kárpátaljai Magyar Hímzőműhely bemutatója volt. Kovács Marianna, a műhely tagja nemcsak a kész munkákat ismertette, hanem lehetőséget adott a vendégeknek, hogy saját kezűleg is kipróbálják a különböző hímzési technikákat. A színpadot egymás után vették birtokba a nyugdíjasklubok: dalokkal, versekkel és kézimunkákkal mutatták be gazdag örökségüket.

A Bátyúi Együtt Nyugdíjasklub már húsz éve működik, és ezúttal is színvonalas műsorral készült. A Bégányi Aranykalász Nyugdíjasklub fennállásának 25. évfordulóját ünnepli, és dalaikkal, kézimunkáikkal arattak sikert. A Palágykomoróci Kenguru Jótékonysági Alapítvány tagjai szintén dalokkal és kézimunkákkal készültek, míg a Kígyósi Ezüst Alkony Klub, amely 2010 óta működik, versekkel gazdagította a programot. A Rafajnaújfalui Örökifjak Klubja 2012 óta őrzi és ápolja a helyi hagyományokat, most is verssel és kézimunkával mutatkoztak be. A KMKSZ Csapi Alapszervezetének nyugdíjasklubja és énekkara szintén műsorral kedveskedett a közönségnek – ők 2014 óta működnek.

A fellépő közösségek mindegyike emléklapot vehetett át a szervezők elismeréseként kitartásukért és munkájukért. Balogh Lívia záró gondolataiban hangsúlyozta: a nyugdíjasklubok és a szépkorúak a közösségek alapkövei, hiszen a fiatalok közül sokan nincsenek itthon, így a hagyományok, a tudás megőrzése és a háttérmunka nagyrészt az idősebb generációkra hárul.

Az udvaron kézművestermékek kiállítása várta a látogatókat, ahol közvetlenül találkozhattak az alkotókkal is. A napot közös gasztronómiai program zárta, amelyen a hagyományos ételek és ízek teremtettek családias légkört.

A rendezvény végére a résztvevők nemcsak élményekkel, hanem új barátságokkal és inspirációval is gazdagodtak – mindannyian abban a reményben búcsúztak, hogy a jövőben egyre több hasonló találkozás ad alkalmat a közös ünneplésre és értékőrzésre.

DA
Kárpátalja

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei