Zelenszkij újabb ezerfős fogolycserét jelentett be
Ukrajna újabb fogolycserét készít elő Oroszországgal, ezer ukránt hozhatnak haza – jelentette be szombaton Volodimir Zelenszkij elnök a sajtótájékoztatóján, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Zelenszkij elmondta: „Rusztem (Umjerov – a szerk.) beszélt Medinszkijjel a cseréről – kapcsolatban állnak. 1000 embert szeretnénk elhozni, dolgozunk a listákon.” Az ukrán és az orosz delegációk találkozójával kapcsolatban azt mondta, hogy ebben a kérdésben jelenleg „nincs előrelépés”.

„Akár holnap találkozhatunk velük, ha csak beszélni akarunk. De eredményre van szükségünk. Olvastuk az összes memorandumukat, jól ismerjük őket. És ők is olvasták a miénket – nagyon alaposan tanulmányozták azokat. Tudják, mit akarnak, és mi is tudjuk, mit akarunk” – mondta az elnök.
Zelenszkij szerint az oroszok most minden eszközzel megpróbálják késleltetni a tárgyalásokat, és nem akarják, hogy véget érjen a háború. „Megint hazudtak – találkozunk, van egy megállapodás a cseréről, és a csere mellett van egy megállapodás arról a formátumról is, ahogyan a vezetők találkoznak, hogy megpróbáljanak megegyezni a háború befejezéséről, egyik vagy másik szakaszban. De találkoztak, és csak a cseréről állapodtak meg. Visszajöttek, és azt mondták: „Folytassuk a cserét, civilek… a civilek után lesz egy hívás Rusztemmel, megbeszéljük a továbbiakat.” Volt egy hívásuk. Most azt mondják: valószínűleg valami mást kell tennünk – technikai találkozókat. Vagyis mindent késleltetnek” – tette hozzá.
Mint az elnök megjegyezte, meg fogja vitatni ezt a kérdést Donald Trump amerikai elnökkel, és beszélni fog Kínával is. „Azt hiszem, mindenki megteszi a magáét annak érdekében, hogy a vezetői szintű találkozó létrejöjjön” – mutatott rá Volodimir Zelenszkij.
(vb/rbc.ua)
Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
Feliratkozás