A tudomány ünnepe: ismét csatlakozott a Rákóczi-főiskola a nemzetközi programsorozathoz
Szeptember 25-én a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (II. RF KMF) ismét bekapcsolódott a nemzetközi Kutatók Éjszakája rendezvénysorozatba. A Biológia és Kémia Tanszék által szervezett programnak a főiskola Gross Arnold terme adott otthont. Az eseményen nemcsak az érdeklődő főiskolások, hanem tanáraik kíséretében érkező középiskolai és líceumi diákok is részt vettek.
A Kutatók Éjszakája 2005 óta minden évben Európa-szerte megrendezett tudomány-népszerűsítő eseménysorozat, amelynek célja, hogy közelebb hozza a kutatókat a nagyközönséghez. A program szeptember utolsó péntekén zajlik több száz városban, és játékos, interaktív formában mutatja be a tudomány világát. Ehhez a kezdeményezéshez évek óta csatlakozik a Rákóczi-főiskola is.

A program rövid megnyitóval indult, ezt követően pedig interaktív foglalkozások sorába kapcsolódhattak be a látogatók. A rendezvény megnyitóján Kohut Erzsébet, a Biológia és Kémia Tanszék vezetője köszöntötte a résztvevőket. Beszédében kihangsúlyozta: „Úgy vélem, hogy a jó kutatóvá válás alapja már az egyetemi alapképzésben kezdődik: meg kell ismerkedni alaposan a biológia, kémia és általában a természettudományok alapjaival. Ez adja meg azt a kíváncsiságot és tudásbázist, amelyre később a kutatói munka épül. Ezért különösen örülök a középiskolások jelenlétének: remélem, hogy a rendezvény után többen megszeretik a biológiát és a természettudományokat, és elhivatottan készülnek arra, hogy jövőre már nemcsak látogatóként, hanem a főiskola aktív hallgatóiként vegyenek részt az eseményen. Szóval várunk titeket jövőre – nem csupán résztvevőként, hanem hallgatóként is! Ami a kutatói pályát illeti: büszke vagyok arra, hogy sok volt hallgatónk ma már kutatóként dolgozik. Akikkel itt találkoztok, többségük valaha a főiskola padjait koptatta – és úgy váltak kutatóvá.”

Ezt követően Kolozsvári István, a Fodor István Kutatóintézet vezetője osztotta meg gondolatait az alkalomhoz kötődve: „Tizenegy évvel ezelőtt még egészen kis létszámban zajlottak az első rendezvényeink. Akkoriban inkább magunknak szerveztünk kísérleteket, és a leglelkesebb diákjaink kapcsolódtak be: próbálgatták, kipróbálták, felfedezték, amit lehetett. Hála Istennek, az évek során sikerült nyitnunk, így ma már általános iskolások és középiskolások is gyakran ellátogatnak hozzánk. Bár mi Kutatók Éjszakájának nevezzük, valójában ez a rácsodálkozás és megismerés ünnepe. A program mindig színes és változatos: növényeket, állatokat, mikroszkopikus élőlényeket figyelhetünk meg, megtudhatjuk, hogy egy növény is lehet »szőrös«, hogy az állatok hangot adnak és nyomokat hagynak, vagy hogy az emberi szervezet működése mennyi titkot rejt. Mindenki megtalálhatja itt azt a részterületet, ami igazán érdekli. A fiatalabbak számára ez egy keresgélés, ismerkedés, amely irányt mutathat a jövő felé. Bízom benne, hogy aki ellátogat ezekre az alkalmakra, kedvet kap a biológiához vagy más természettudományokhoz, és talán éppen itt találja meg azt a tudományterületet, amely meghatározó lesz az életében. Volt már rá példa, hogy valaki diákként csodálkozott rá a Kutatók Éjszakájára, majd évekkel később biológusként vagy kémikusként kollégáink között üdvözölhettük. Ez a rendezvény tehát nemcsak élmény, hanem inspiráció is lehet egy egész életpályához.”

Majd Nagy Melinda, a felvidéki Selye János Egyetem rektorhelyettese szólt a tanulmányaik végéhez közeledő hallgatókhoz.

A szónoklatokat követően rövid tájékoztatóra került sor, majd mindenki kedvére válogathatott a program széles kínálatában. A szervezők célja az volt, hogy játékos, élményszerű formában hozzák közelebb a tudományt, különösen a biológia és a kémia világát a közönséghez. A kínálat igazán sokszínűnek bizonyult: mikroszkóp alatt vizsgálhatták meg a növényi szőröket és a rovarvilágot, állati „hang-bingó”-val tehették próbára tudásukat, valamint egy egészség-labirintusban is kalandozhattak. A Tréfás növényhatározó és a Ki hagyta itt a nyomát? című foglalkozások humorral fűszerezték a tudományos ismeretszerzést, míg a Paletta a múltból a kémia színes történetébe engedett bepillantást. A programok között helyet kapott állatsimogató, Ízek a szőlőskertből tematikájú kóstoló és fotósarok is, így minden korosztály találhatott számára vonzó elfoglaltságot.
A Kutatók Éjszakája egyedülálló lehetőséget kínált arra, hogy a résztvevők testközelből tapasztalják meg a felfedezés örömét, és választ kapjanak kérdéseikre a természettudományok világából.
(LI/Kárpátalja hetilap)
Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
Feliratkozás