Krasznahorkai László átvette irodalmi Nobel-díját Stockholmban

A kortárs magyar irodalom egyik legnagyobb élő alakja, Krasznahorkai László ünnepélyes keretek között vette át az irodalmi Nobel-díjat. A Svéd Királyi Akadémia indoklása szerint műveinek „kozmikus tágassága, hömpölygő mondatai és páratlan víziói” tették őt a világirodalom kiemelkedő alakjává – és most már hivatalosan is a Nobel-díjasok sorába emelték. Az esemény nemcsak irodalmi, hanem világszintű kulturális elismerés is Magyarország számára, és külön dicsőség, hogy hazánk az elmúlt években már többször is a nemzetközi figyelem középpontjába került a Nobel-elismerések révén.

Astrid Söderbergh Widding, a Nobel Alapítvány kuratóriumának elnöke nyitóbeszédében az irodalmi Nobel-díjról szólva hangsúlyozta: „olyan írói pályát ismerünk el, amelyben a melankólia és az apokalipszis uralja a képet, de ahol a művészet és teremtés ereje, bármilyen felfoghatatlan is, még mindig túlléphet a sötét és erőszakos erőkön.”

Anders Olsson, az irodalmi Nobel-bizottság elnöke a magyar írót méltatva kiemelte: Krasznahorkai László nagysága íróként az, hogy sikeresen ötvözte az illúziómentes, az ember által létrehozott rendek törékenységén átlátó művészi személetet az irodalom erejébe vetett rendíthetetlen hittel. Krasznahorkai László az irodalmi Nobel-díjat látnoki erejű életművéért kapta, amely az apokaliptikus terror közepette megerősíti a művészet erejét – írja az MTI.

Krasznahorkai prózavilága a kortárs irodalom egyik legkülönösebb és legeredetibb univerzuma. Hosszú, hömpölygő mondatai, apokaliptikus tájképei és metafizikai kérdéseket feszegető történetei – a Sátántangótól kezdve egészen Az ellenállás melankóliájáig – nemcsak a magyar olvasókat ragadták meg, hanem világszerte meghatározó hatást gyakoroltak az írókra és kritikusokra. Műveit rangos díjak sokasága – köztük Kossuth-díj – ismerte el, de a Nobel-díj most végérvényesen a világirodalmi kánon legfelső szintjére helyezi őt.

Érdekesség, hogy az idei Nobel-díjasok közül egyelőre Krasznaihorkai László az egyetlen, aki egyedüliként, nem másokkal megosztva nyerte el az elismerést. A Nobel-díjjal járó 11 millió svéd koronát a tudósok között egyenlő arányban osztják el.

Ő a második magyar irodalmi Nobel-díjas, 23 évvel ezelőtt Kertész Imre nyert először ebben a kategóriában

A Nemzeti Archívum Sajtóarchívumának portréjában felidézték: Krasznahorkai László 1954. január 5-én született Gyulán. Az érettségit követően a szegedi, majd a pesti egyetemen hallgatott jogot, és elvégezte az ELTE magyar-népművelés szakát is, diplomamunkáját Márai emigrációs pályájáról írta.

1977 és 1982 között a Gondolat Könyvkiadó dokumentátora volt. 1982-től írásaiból él.

Első írása, a Tebenned hittem című elbeszélés 1977-ben a Mozgó Világ hasábjain jelent meg.

Első regénye az 1985-ben napvilágot látott Sátántangó, amelyben az egyetemes pusztulás víziójához rendelte hozzá a kíméletlen pontossággal megrajzolt realitást. A kritika által nagy elismeréssel fogadott könyvet követte első novelláskötete, a Kegyelmi viszonyok 1986-ban.

A nyolcvanas évek közepétől Tarr Béla filmrendező alkotótársaként forgatókönyvírással is foglalkozott, első közös munkájuk, a reménytelenséget és elmagányosodást megjelenítő Kárhozat volt. Tarr készítette el a Sátántangóból a mindmáig leghosszabb, hét és fél órás magyar filmet is. Együttműködésüknek köszönhető az író Az ellenállás melankóliája című regénye alapján készült Werckmeister harmóniák, majd A londoni férfi (Georges Simenon regénye nyomán) és A torinói ló, amelyet a rendező életműve befejező darabjának szánt, s amely 2011-ben elnyerte a Berlini Filmfesztiválon a zsűri nagydíját. Az ellenállás melankóliája alapján készült Eötvös Péter utolsó, Valuska című operája (2023).

Krasznahorkai a kilencvenes évek elejétől szinte állandóan „útközben” van, magyarországi és németországi tartózkodásai közben hosszabb-rövidebb időt töltött Európában (Svájc, Anglia, Görögország, Dánia, Olaszország), az Egyesült Államokban, valamint Japánban és Kínában is.

Írásművészete is jórészt az utazásai közben szerzett élményeiből, tapasztalataiból táplálkozik, műveiben a tér, a távolságok, az elzártság nagy szerepet játszanak.

Krasznahorkai művészetét kritikusai vizionárius vagy mágikus realizmusnak nevezik. Minden munkáját kompozíciós kiegyensúlyozottság, arányérzék, erősen intellektuális jelleg, az elbeszélő személytelensége, mintegy történeten kívülisége jellemzi, prózája többek között Kafka, Faulkner, Márquez és Bernhard szövegvilágával és szemléletformáival rokon. Egy amerikai bírálója azt írta:

„Őt olvasni kicsit olyan, mint elnézni egy városi téren az ott körben álló embereket, akik látszólag a kezeiket melengetik, és aztán, közelebb érve rájönni, hogy nincs is tűz és a semmi körül gyűltek össze”.

Magyar Nobel-hagyomány: Karikó Katalintól a korábbi díjazottakig

Az idei irodalmi Nobel-díj egy olyan tradícióba illeszkedik, amelyre Magyarország méltán lehet büszke. Mindössze két éve még Karikó Katalin nevét ünnepelte az ország, amikor az mRNS-technológia kifejlesztéséért kapta meg az orvosi Nobel-díjat – egy olyan áttörésért, amely milliók életét változtatta meg. Mellette ugyancsak 2023-ban Krausz Frenc magyar fizikus is Nobel-díjat vehetett át az elektronok atomon belüli mozgásának vizsgálatát szolgáló attoszekundumos fényimpulzusokat előállító kísérleti módszereiért.

A Nobel-díjas magyarok sorában olyan nevek szerepelnek, mint Szent-Györgyi Albert, aki a C-vitamin felfedezéséért kapott elismerést, vagy Wigner Jenő és Neumann János, akik a modern fizika és informatika alapjait rakták le. A sor hosszú és tekintélyes, és most Krasznahorkai László neve is ott ragyog közöttük.

Az összes kategóriát tekintve a Nemzeti Archívum Sajtóarchívuma szerint 16 alkalommal nyertek díjat magyarok vagy magyar származású személyek Krasznahorkai László előtt:

• 1905 – fizikai: Lénárd Fülöp / Philipp E. A. von Lenard (1862-1947), a katódsugaras vizsgálatokra alapozott atommodelljéért (dinamida);
• 1914 – orvosi: Bárány Róbert / Robert Bárány (1876-1936), a vesztibuláris apparátus (egyensúlyszerv) fiziológiájával és kórtanával kapcsolatos munkáiért;
• 1925 – kémiai: Zsigmondy Richárd / Richard A. Zsigmondy (1865-1929), a kolloid oldatok heterogén természetének magyarázatáért és a kutatásai közben alkalmazott módszerekért, amelyek a modern kolloidkémiában alapvető jelentőségűek;
• 1937 – orvosi: Szent-Györgyi Albert / Albert von Szent-Györgyi (1893-1986), a biológiai égésfolyamatok terén tett felfedezéséért, különösen ami a C-vitamin és a fumársav-katalízis felfedezését illeti (ő az egyetlen magyar tudós, aki idehaza folytatott kutatásaiért kapta meg a díjat);
• 1943 – kémiai: Hevesy György / George de Hevesy (1885-1966), a kémiai folyamatok kutatása során az izotópok indikátorként való alkalmazásáért;
• 1961 – orvosi: Békésy György / Georg von Békésy (1899-1972), a fül csigájában létrejövő ingerületek fizikai mechanizmusának felfedezéséért;
• 1963 – fizikai: Wigner Jenő / Eugene P. Wigner (1902-1995), az atommagok és az elemi részek elméletének fejlesztéséért, kivált az alapvető szimmetriaelvek felfedezéséért és alkalmazásáért;
• 1971 – fizikai: Gábor Dénes / Dennis Gabor (1900-1979), a holográfiai módszer felfedezéséért és fejlesztéséhez való hozzájárulásáért;
• 1986 – kémiai: Polányi János / John C. Polanyi (1929-), a kémiai reakciók folyamatának jobb megértését szolgáló kutatásaiért, reakciódinamikai felismeréseiért
• 1986 – Nobel-békedíj: Elie Wiesel (1928-2016), az erőszak, az elnyomás a fajgyűlölet elleni harcáért;
• 1994 – közgazdasági: Harsányi János / John C. Harsanyi (1920-2000), a játékelmélet területén kidolgozott elemzéseiért;
• 1994 – kémiai: Oláh György / George A. Olah (1927-2017), a pozitív töltésű szénhidrogének tanulmányozása terén elért eredményeiért;
• 2002 – irodalom: Kertész Imre (1929-2016), a törékeny egyén és a történelem barbár önkénye közötti összecsapásban átéltek megörökítéséért;
• 2004 – kémiai: Herskó Ferenc / Avram Hershko (1937-), a fehérjék sejten belüli lebontási mechanizmusának felismeréséért;
• 2023 – orvosi-élettani: Karikó Katalin (1955-), az mRNS-alapú vakcinák kifejlesztését megalapozó felfedezéseiért;
• 2023 – fizikai: Krausz Ferenc (1962-), az elektronok atomon belüli mozgásának vizsgálatát szolgáló attoszekundumos fényimpulzusokat előállító kísérleti módszereiért.

(hirado.hu)