Önerőből aszfaltozták a bekötőutat Barkaszón

Már korábban is beszámoltunk a barkaszói és környékbeli emberek összefogásáról, mely összefogást a katasztrofális állapotban leledző bekötőút járhatóvá tétele „ihlette”.

Már az aszfaltzúzalékot terítették a helyiek, amikor valóságos csoda történt: megjelent az útkarbantartó vállalat munkagépe, és nagy erővel kezdte meg a tengernyi kátyú javítását. Sokan biciklire pattantak, autóba ültek, hogy megcsodálják a napfogyatkozásnál is ritkább jelenséget. A recept egyszerű: kifújták a vizet a gödrökből, egy réteg bitumen, majd jött az apró kaviccsal kevert szurok, amit az autók hengereltek be véglegesen a gödrökbe. Hogy ez mennyire életszerű egy kb. 20 éve nem javított út esetében, azt sokan vitatják, abban viszont mindenki egyetért, hogy a jelen helyzetben a semminél minden jobb. A kátyúzás befejeztével a 15-20 perces menetidő 3-4 percre csökkent a közel 3 km-es szakaszon. Azonban köztudott, hogy a kátyúzás egy forgalmas út esetében igencsak rövid életű. Látva az állami útkarbantartók munkájának eredményét, a község lakosai úgy döntöttek, az útjavításra gyűjtött összeg maradék részéből megkezdik a bekötőút felének aszfaltozását. Szombaton, szeptember 12-én sikerült is mintegy 150 méter hosszan elteríteni az aszfaltot. Már a reggeli órákban gyülekezni kezdtek az emberek. Lécekből készítettek támasztékot, hogy egyenesen és megfelelő mennyiségben tudják szétteríteni az útburkolati anyagot. Sikerült is két teherautónyi aszfalttal leburkolni az utat. A példás összefogásból a női lakosság is jelentős mértékben kivette a részét. Szendvicset, kávét, üdítőt készítettek és osztottak a nap hevében dolgozó önkénteseknek, bográcsgulyást készítettek a Majoros István által felajánlott nagy mennyiségű húsból, emellett a gyűjtés lebonyolításában is oroszlánrészt vállaltak. Hétfőn aztán folytatódott a munka, a falu pénzéből 60 tonna aszfaltot sikerült vásárolni. A Nagydobrony Térség Fejlesztéséért civil szervezet Nagy Ferenc vezetésével és Ráti József közreműködésével 30 tonna aszfaltot adományozott, hogy még hosszabb lehessen az a bizonyos aszfaltcsík (így összesen 340 métert borít aszfalt). A hatvanezer hrivnya értékű nagylelkű felajánlás sok ember szívét indította hálára. Ebben a nehéz, válság sújtotta időszakban talán senki sem gondolta, hogy ilyen sikereket él meg az összefogás. Hogy a nagylelkű felajánlás mennyire nem természetes a mai világban, azt jól példázza az AgroLucski mezőgazdasági nagyvállalkozás esete, amely a környék földjeit műveli, és nagy tömegű gépei rendszeresen közlekednek az utakon. A helyiek őket is felkeresték támogatásért, de csak ígéreteket kaptak. Épp az aszfaltrakás közben azonban magam is megfigyelhettem, hogy az említett cég milyen mezőgazdasági gépekkel rendelkezik. A 3–5 méter magas bokrokat, melyek a szántóterületre terjedtek, percek alatt zúzta össze a hatalmas traktor. Jogosan merül fel a kérdés: nem lehetne/lehetett volna ezt a technikát az útszéleken kamatoztatni, hogy ne karcolja össze a gépjárműveket a temérdek bokor?

De miért is kell ennyire ez a szakasz a környékbelieknek? Mert igaz ugyan, hogy sok helyen zavaró tényező a rossz út, de kevesen jutnak el odáig, hogy tegyenek is valamit az áldatlan állapotok ellen. Erre a kérdésre az egyik válasz a tömegközlekedés szerveződésében keresendő. Barkaszóra és Szernyére busz nem jár, a vonatközlekedés koporsójába pedig a koronavírus-járvány verte bele az utolsó szeget. Korán reggeltől késő estig kell Munkácson vagy Ungváron várakozni annak ellenére is, hogy sok esetben a tényleges ügyintézés akár egy óra leforgása alatt is lebonyolítódik. Ezenkívül a rossz út késlelteti a mentő, tűzoltó kiérkezését is, 20-30 perc késésen pedig életek is múlhatnak.

A környékbeliek őszintén remélik, hogy sikerül pénzt keríteni a teljes szakasz leaszfaltozásához, s hogy példájukon felbuzdulva mások is javítanak életkörülményeiken.

(Tóth János/Kárpátalja hetilap)