Magyar kutatás mutatja be a páncélos dinoszauruszok életmódját

A napjainkban megfigyelhető nagytestű növényevő állatok gyakran élnek egy vagy több generációt magába foglaló csordákban, mely életmód feltételezése logikusnak tűnhet a nagytestű növényevő dinoszauruszok esetében is. Sok azonban a még felvethető kérdés. Egyedül vagy közösségben Bizonyos állatok miért szeretnek egymás közelében élni, míg mások miért törekszenek arra, hogy fajtársuktól tartsanak egy bizonyos távolságot? Milyen tényezők befolyásolják a társas életmód kialakulását, és miként lehetne megismerni az évmilliók óta, ma élő leszármazottak nélkül kihalt élőlények egykori szociális életmódját? Ehhez hasonló kérdésekre találtak választ magyar kutatók, amikor a dinoszauruszok egy bizarr csoportja, a páncélos dinoszauruszok szociális viselkedésének megismerését tűzték ki célul.

Sokszor rendeződtek hatalmas csapatokba            

A dinoszauruszok társas életmódjára utalhatnak az úgynevezett tömeges halálközösségek, melyek olyan egyedek maradványait tartalmazzák, amik nagyon rövid idő alatt ugyanazon esemény következtében vesztették életüket, így indirekt módon arra utalnak, hogy az élőlények a haláluk előtt kisebb-nagyobb csoportokba tömörülhettek.

A legjobb és egyben legtöbbet hivatkozott példa az ilyen jellegű dinoszaurusz halálközösségekre az Észak-Amerikából ismert tülkös-galléros dinoszaurusz, a Ceratopsia leletegyüttesek, ahonnan esetenként több száz, azonos fajtól származó csontváz is előkerült egyetlen üledékes kőzetrétegben felhalmozódva.

Ez azt sugallja, hogy egykoron ezek a növényevő dinoszauruszok a mai gnú csordákhoz hasonlóan hatalmas csapatokba rendeződhettek – tájékoztatta az Origót dr. Botfalvai Gábor, a Magyar Természettudományi Múzeum és az ELTE TTK Őslénytani Tanszékének munkatársa. – Más növényevő dinoszauruszok, mint például az Ankylosauriáknak nevezett páncélos dinoszauruszok esetén azonban a helyzet nem ennyire egyértelmű.

Ezért vállalkoztak ezeknek az állatoknak a szociális életmódjára, és az azt befolyásoló tényezők vizsgálatára a magyar paleontológusok, akik eredményeiket a Cretaceous Research című tudományos szakfolyóiratban publikálták.

A páncélos dinoszauruszok a halálukat megelőzően csoportokba verődhettek

Ahogy arra a tanulmány rávilágít, a világból ismert Ankylosauria dinoszaurusz csontvázanyagok többsége arra utal, hogy ezek az élőlények inkább kedvelhették a magányos életmódot, hiszen a leletanyagok többsége külön álló egyedektől származik és csak ritkán található, olyan csontfelhalmozódás, ahol egynél több egyed maradványai is fellelhetőek.

A kutatási téma apropóját a bakonyi iharkúti dinoszaurusz lelőhelyről előkerülő 12 páncélos dinoszaurusz csontváz adta, amelyek azonos kőzetrétegből és egymáshoz közeli helyzetben kerültek elő, ami arra utal, hogy az Ankylosauriákról általában feltételezett magányos életmód nem tekinthető minden esetben megalapozottnak.

Az iharkúti Ankylosauria leletanyagok részletes vizsgálata és a befogadó üledékek felhalmozódási körülményeinek meghatározása után arra a következtetésre jutottunk, hogy az iharkúti lelőhelyről ismert páncélos dinoszaurusz csontvázak felhalmozódása a területen végigsöprő, pusztító erejű árvíznek volt köszönhető, amiben a páncélos dinoszauruszok több egyede is az életét veszthette – mutatott rá a paleontológus. – Ez egyben azt is jelenti, hogy az itt élő páncélos dinoszauruszok a halálukat megelőzően csoportokba verődhettek, mely bizonyos értelemben az említett dinoszauruszok társas életmódjára utalhat.

A páncélos dinoszauruszok teljes szakirodalmának áttanulmányozása után a tudósok végül arra az eredményre jutottak, hogy az iharkúti leletanyagon kívül további két Ankylosauria – a Gastonia és a Pinacosaurus – esetében is feltételezhető a társas életmód, mert ezeknél is jelen vannak olyan csontdúsulások, ahol egy fajhoz tartozó több egyed együttes felhalmozódása volt kimutatható.

A kutatók szerint azonban az ilyen jellegű halálközösségek kialakulása legtöbbször olyan váratlan környezeti változásokkal hozható összefüggésbe, mint az elhúzódó aszályos időszakok vagy az intenzív áradások, amelyek a magányos életmódot folytató élőlényeket is kisebb csoportokba kényszeríthetik.

Így a leletanyagok nem minden esetben utalnak tényleges társas életmódra, hiszen az időszakos csoportosulások lehetőségét ezek alapján nem tudjuk kizárni.

Fontos kérdés a ragadozók elleni védekezés

A szakemberek arra azonban rámutattak, hogy a társas életmódra utaló fosszilis bizonyítékok kiértékelésekor mindig fontos szemügyre venni, hogy a csordákba tömörülésnek milyen előnyei és hátrányai lehettek az állatokra nézve az anatómiai adottságaik és a környezetük függvényében.

A társas életmódnak ugyanis rendkívül sok hátránya lehet az élőlények számára, hiszen a csoportban élés nemcsak megnöveli az egyedek közötti versengést az élelemért és más forrásokért, de megkönnyíti a paraziták és más betegségek terjedését is.

Összehasonlítottuk az Ankylosauriáknál megfigyelhető páncélzat felépítését más dinoszauruszoknál látható, hasonló jellegű struktúrákkal és megállapítottuk, hogy a többi vizsgált növényevőhöz képest az Ankylosauriák páncélzata kiemelkedően hatékony lehetett a ragadozók elleni védekezésben – fejtette ki Dr. Prondvai Edina, az MTA-ELTE-MTM Paleontológiai Kutatócsoport kutatója, a megjelent közlemény megosztott első szerzője. – Ez elméletben lehetővé tehette a magányos életmódot egy olyan világban, ahol a növényevő állatokra gyakorolt predációs nyomás a kor hatalmas testű ragadozó dinoszauruszainak ismeretében igen magas lehetett.

A csoportos életmód egyik leggyakrabban hivatkozott pozitív hozadéka, hogy a csordában élő élőlények egyedeihez nehezebben férnek hozzá az őket prédaként elejtő ragadozók.

Ez egyrészről annak köszönhető, hogy a csorda egységesen és aktívan is felléphet a ragadozók támadásával szemben (mert hatékonyabb védelmet nyújt minden egyednek), másrészről pedig a csordában érvényes az „elvegyülési effektus”, mellyel csökkenthető az egyedekre jutó prédává válás valószínűsége.

Azonban ezt a „predációs nyomást” a nagyobb testtömeg, valamint például a szarvak vagy tüskék jelenléte is nagymértékben csökkentheti. Ez utóbbi lehetővé teszi a magányos életmódot is.

Az iharkúti Hungarosaurus valószínűleg csoportos életmódot folytatott

A társas életmód egyik másik negatív hozadéka az, hogy a csordában élő állatoknak nagy területeket kell bejárniuk, hogy a csoport egyedei hozzájuthassanak a szükséges táplálékmennyiséghez. Ezt figyelembe véve, az ankylosauriák arányaiban rövid végtagjai, zömök teste, és a testüket borító nehéz páncélzat jelentősen megnehezíthette a nagyobb területeken átívelő folyamatos vándorlást.

Kimutatható, hogy a legtöbb páncélos dinoszaurusz végtagjaira jutó testtömeg aránya jóval nagyobb, mint más növényevő dinoszauruszok esetén, mely szintén a csoportos életmóddal járó folyamatos vándorláshoz szükséges energia-hatékony helyváltoztatásnak ellentmondó anatómiai jellegzetesség – jegyezte meg Dr. Ősi Attila az ELTE TTK Őslénytani Tanszékének vezetője. – Ez az általános megállapítás azonban kevésbé igaz az agilisabb testarányokkal rendelkező iharkúti Hungarosaurusra, azaz pont az egyik olyan ankylosauriára, amely valószínűleg csoportos életmódot folytatott.

Az állatok szociális viselkedését azonban az életterük fizikai strukturáltsága is jelentősen befolyásolja.

A nagyobb csordák nyílt vegetációjú területeken alakulnak ki, míg a zárt erdőségek nem igazán kedveznek az ilyen csoportosulásoknak.

Ez a jelenség részben azzal magyarázható, hogy egy nyíltabb területen kevesebb a lehetőség a ragadozók előli rejtőzködésre, és a csorda valamilyen fokú védelmet nyújthat. Egy zárt erdőség vagy dúsabb aljnövényzettel rendelkező élőhely azonban több búvóhelyet biztosít, a nagytestű növényevő csordák számára és a dús vegetáció kisebb csoportokra, gyakran izolált egyedekre „szeparálhatja” a csordákat. Így a kutatók fontosnak tartották megvizsgálni, hogy a magányos egyedekként, illetve csoportosan előforduló páncélos dinoszauruszok jellemzően milyen környezetekben fordultak elő.

Az iharkúti lelőhelyről 12 páncélos dinoszaurusz részleges csontváza került elő, mely felkeltette a kutatók érdeklődését az ankylosauria dinoszauruszok társas életmódjának vizsgálata iránt. Az ábra jobb alsó részén az iharkúti lelőhely és a csontváz maradványok (1-12) felfedezésének helye láthatóForrás: Magyar Dinoszaurusz Kutatócsoport

Megállapították, hogy ezeknek az állatoknak a tömeges halálközösségei leggyakrabban sivatagos, vagy félsivatagos, gyér növényzettel borított paleokörnyzetekből ismertek, ahol az állatok a lokalizált élelem- és ivóvízforrások miatt, valamint a ragadozók elleni védekezés érdekében, valóban kisebb csoportokba rendeződhettek.

A magyarországi dinoszaurusz lelőhelyről ismert páncélos dinoszaurusz leletek azonban sűrű ártéri erdőkkel jellemezhető szubtrópusi környezetekből ismertek, mely azt mutatja, hogy ezek az élőlények a zárt erdőségek ellenére is csoportokban mozogtak. Sok tehát még a kérdés.

A szociális viselkedés változatosabb lehetett, mint gondolták

A tudomány és technológia fejlődésével a szakemberek egyre több értékes információt tudnak kiolvasni a gerinces fosszíliák vizsgálatából. A fogak felszínén megjelenő mikroszkopikus kopási mintázatok alapján következtethetnek az egykori élőlények táplálék-preferenciájára; különböző virtuális és valós 3D modellek segítségével rekonstruálhatják az egykori élőlények izomzatát és mozgását; a csontok és fogak kémiai összetételének vizsgálatával meghatározhatják a fosszilizációs folyamatokat vagy akár az egykori klíma viszonyokat.

A magyar tudósok azonban ennél még egy lépéssel tovább mentek: a fosszilis leletanyagból megközelítőleg meghatározták egy ma már nem létező egykori élőlény szociális viselkedését.

A mai élővilág beható tanulmányozásával olyan analógiákra tudunk támaszkodni, amelyek segítségével közelebb kerülhetünk a megoldáshoz – magyarázta Dr. Botfalvai Gábor, a nemrégiben megjelent publikáció első szerzője. – Ha megértjük a mai nagytestű növényevők, mint például az elefántok vagy az orrszarvúak társas életmódját befolyásoló és szabályozó sokrétű folyamatokat, akkor ezeket felhasználhatjuk a dinoszauruszok társas viselkedésének megértéséhez is.

Hozzátette: a különböző faktorok együttes értelmezésével kirajzolódott kép alapján az ankylosauria fajok többsége inkább magányos életmódot folytathatott, míg egyéb ankylosauriák, például az iharkúti páncélos dinoszauruszok is, kisebb méretű csoportokat képeztek.

A tanulmány emellett arra is rávilágított, hogy a szociális viselkedés még egy ilyen viszonylag szűk és anatómiai szempontból erősen specializált élőlénycsoportban is sokkal változatosabb lehetett, mint amilyennek eddig gondolták.

(origo.hu)