![A WHO továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy a koronavírus Kínából terjedt szét](https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/11/kina-koronavirus-terjedes.jpg)
A WHO továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy a koronavírus Kínából terjedt szét
![](http://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2020/11/kina-koronavirus-terjedes-1024x538.jpg)
Erősen spekulatív lenne az Egészségügyi Világszervezet (WHO) részéről, ha azt állítaná, hogy a koronavírus nem Kínában jelent meg tavaly decemberben – jelentette ki genfi virtuális sajtótájékoztatóján Michael Ryan, a WHO veszélyhelyzeti igazgatója az MTI szerint.
„A közegészségügy szempontjából nyilvánvaló, hogy ott kell kezdeni a vizsgálódást, ahol az első emberi fertőzéseket találták” – mondta Ryan, hozzátéve, hogy a bizonyítékok később más helyekre vezethetnek.
Az igazgató azt is elmondta, hogy az Egészségügyi Világszervezet szakértőket akar küldeni a vuhani piacra a vírus eredetének bizonyítására.
Rajta kívül az Egészségügyi Világszervezet főigazgatója, Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz is azt közölte, hogy a koronavírus eredetére vonatkozó kutatást Vuhanban fogják megkezdeni.
A SARS-CoV-2 nevű vírust – jelenlegi ismereteink szerint – először a közép-kínai Vuhanban, egy élelmiszer-piacon azonosították. A kínai állami média ezzel szemben azt állítja, hogy a vírus külföldön már jelen volt, mielőtt Vuhanban felfedezték.
Mint mondják, a koronavírust importált fagyasztott élelmiszerek csomagolásán is megtalálták, valamint arra hivatkoznak, hogy egyes tudományos folyóiratok szerint a vírus már tavaly is Európában keringett – írja a Reuters.
Donald Trump amerikai elnök kormányzata ennek ellenére azzal vádolta meg a WHO-t, hogy elfogult Kína javára, amit a szervezet többször is visszautasított.
Forrás: index.hu
![subscribe](/images/train.jpg)
Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
Feliratkozás