A 150 badalói áldozatra emlékeztek

A november minden évben a szomorú emlékezésről szól a kárpátaljai magyarság számára, hiszen 1944 novemberében a régió valamennyi hadköteles magyar és német nemzetiségű, 18 és 50 év közötti férfi lakosát a szovjetek három napig tartó „kis munka” ürügyén jelentkezésre szólították fel. A megjelenteket azonban a „háromnapos” jóvátételi munka helyett a szolyvai gyűjtőtáborba hajtották – sok esetben gyalog és mezítláb. A táborban a foglyok ezerszámra haltak meg a járványok, az éhezés, az embertelen bánásmód és a borzalmas körülmények miatt. A málenkij robot a munkaerőszerzés mellett etnikai tisztogatásnak is tekinthető.

Badalóban november 21-én került sor a Mártírok Emlékparkban található emlékmű megkoszorúzására. A faluban szinte alig van olyan család, akinek ne veszett volna oda a sztalini lágerekbe valamelyik felmenője. A településről 150 férfit hurcoltak el, 88-an soha nem tértek haza. A megemlékezés istentisztelettel vette kezdetét, melyen Sápi Zsolt, a Badalói Református Egyházközség lelkésze hirdette Isten igéjét. Ezt követően a helyiek átvonultak az emlékhelyre koszorúzni.

A megemlékezésen tiszteletét tette Fülöp Barna beregszászi magyar konzul, dr. Jakab Lajos, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) Badalói Alapszervezetének elnöke, helyi családorvos, és Szalai Imre, a falu elöljárója. A nemzeti imádságunk eléneklését követően Jakab Lajos felszólalásában elmondta: a 77 évvel ezelőtt történt szörnyű események sorozata talán a kárpátaljai magyarság legnagyobb tragédiája volt. Tovább folytatva ismertette a tragédia körülményeit, ami 30 ezer magyar halálát jelentette. Szintén megrendítőnek és elszomorítónak nevezte, hogy a múlt bűneit az utódok sem hozták helyre, hiszen sem a Szovjetunió, sem pedig a független Ukrajna történetében nem rehabilitálták az áldozatokat, egyedül Magyarország nemzeti kormánya tette azt meg, amely ezen a téren is felelősségteljesen gondoskodik a külhoni nemzetrészekben rekedt magyarságról.

Fülöp Barna a megemlékezésen elmondta, hogy itt, Kárpátalján értette meg, illetve érezte át először a múltbéli események keserű súlyát. Ha itt most egymásra nézünk, akkor belegondolhatunk abba, hogy akkoriban csak minden második ember tért vissza Badalóba az elhurcoltak közül, illetve nyilván majdnem mindenkinek van hozzátartozója az áldozatok között. Kihangsúlyozta az emlékezés fontosságát, valamint a fiatalok részvételét ezeken az alkalmakon.

Szalai Imre beszédében az események szomorú mivoltát emelte ki és azt a fájdalmat, bánatot, amit az elhunytak rokonai hordoznak szívükben közel három generáció óta. Mindig úgy érezzük, ha erre az emlékparkra tekintünk, hogy valami még mindig nincs elrendezve, helyrehozva, hiszen még mindig harcolnunk kell azért, hogy megmaradhassunk magyarnak itt, Kárpátalján – tette hozzá.

Ezt követően a Gvadányi József nevét viselő helyi gimnázium növendékei az alkalomhoz illő verseket és énekeket adtak elő.

A megemlékezés a Szózat eléneklésével és koszorúzással ért véget.

(D. P./Kárpátalja hetilap)