Három észak-koszovói településen kezdődött a hétfő reggel a rendőrség és a helyi szerbek közötti összeütközésekkel, a helyzet romlását megakadályozandó a kérdéses helyekre kivonult a NATO parancsnoksága alatt működő koszovói békefenntartó erő, a KFOR is.
A szerbek tiltakozása pénteken kezdődött, amikor Zvecan, Leposavic és Zubin Potok újonnan megválasztott, albán nemzetiségű polgármesterei megpróbálták elfoglalni hivatalaikat. A helyi szerbek nem akarták beengedni az önkormányzati épületekbe az új polgármestereket, mert nem értenek egyet azzal, hogy a többségében szerbek lakta településeket albánok vezessék, olyan emberek, akiket nem ők választottak meg.
Április 23-án négy észak-koszovói településen tartottak előrehozott polgármester-választást, mert a települések vezetői novemberben egy Szerbia és Koszovó közötti vita miatt lemondtak. A szerbek többsége bojkottálta az előrehozott választást, így a részvételi arány 3,47 százalékos volt, és a leadott szavazatok alapján a településeket a jövőben albán polgármesterek vezetik majd. Sem a helyi szerbek, sem Belgrád nem tartja elfogadhatónak, hogy az ilyen alacsony részvétel és a szerbek bojkottja mellett lezajlott választást Pristina és a nemzetközi közösség is legitimnek nevezte.
Koszovó 2008-ban kiáltotta ki függetlenségét Szerbiától, de Belgrád ezt azóta sem hajlandó elismerni, és továbbra is a saját, déli tartományának tartja a többségében albánok lakta területet.
A helyzet hétvégén is feszült volt, ám mivel munkaszüneti napokról volt szó, nem került sor összecsapásra, hiszen senki nem akarta használni az önkormányzati épületeket. Hétfőn viszont a hivatalba igyekvő új polgármestereket a szerbek ismét megállították. A koszovói rendőrség különleges egységei a helyszínre vonultak, ahol könnygázzal igyekeztek feloszlatni a tömeget. A helyzet eszkalációjának megakadályozására kapcsolódott be a KFOR.
A Koszovó északi részén található településeken korábban főként szerb nemzetiségű rendőrök teljesítettek szolgálatot, de szinte mindannyian felmondtak a novemberi szerb–koszovói rendszámtábla-vita következtében.
A koszovói szerbek azt követelik, hogy a koszovói kormány nyilvánítsa semmisnek az áprilisi polgármester-választást, és tegye lehetővé, hogy továbbra is szerbek vezessék az ottani intézményeket. Albin Kurti miniszterelnök azonban annak ellenére, hogy a múlt hét végén több külföldi diplomata is a helyzet rendezését kérte tőle, a közösségi médiában vasárnap azt írta: a megválasztott polgármesterek minden állampolgár ügyeit figyelembe veszik majd.
A KFOR hétfőn közölte: megnövelte jelenlétét a szerbek lakta észak-koszovói önkormányzatokban azért, hogy biztosítsa minden koszovói közösség számára a biztonságos környezetet és a szabad mozgást. Egyben mindkét felet arra kérte, hogy tartózkodjon a helyzet további elmérgesítésére alkalmat adó tevékenységektől.
(MTI)
[type] => post
[excerpt] => Három észak-koszovói településen kezdődött a hétfő reggel a rendőrség és a helyi szerbek közötti összeütközésekkel, a helyzet romlását megakadályozandó a kérdéses helyekre kivonult a NATO parancsnoksága alatt működő koszovói békefenntartó erő, a K...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1685374020
[modified] => 1685373120
)
[title] => A KFOR egységei is kivonultak az észak-koszovói zavargások helyszíneire
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=149111&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 149111
[uk] => 149096
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 149097
[image] => Array
(
[id] => 149097
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/5da687c-zvecan-jutros.jpg
[original_lng] => 122584
[original_w] => 625
[original_h] => 351
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/5da687c-zvecan-jutros-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/5da687c-zvecan-jutros-300x168.jpg
[width] => 300
[height] => 168
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/5da687c-zvecan-jutros.jpg
[width] => 625
[height] => 351
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/5da687c-zvecan-jutros.jpg
[width] => 625
[height] => 351
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/5da687c-zvecan-jutros.jpg
[width] => 625
[height] => 351
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/5da687c-zvecan-jutros.jpg
[width] => 625
[height] => 351
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/05/5da687c-zvecan-jutros.jpg
[width] => 625
[height] => 351
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1685362321:12
[_oembed_a188dc9b47400f00f5ba5467e2a8c625] =>
[_oembed_time_a188dc9b47400f00f5ba5467e2a8c625] => 1685362223
[_thumbnail_id] => 149097
[_edit_last] => 12
[views_count] => 2004
[_oembed_15d75a1c69114f72edb98a8bbb04b5ad] =>
Ze względu na zmniejszenie poziomu zagrożenia, operowanie dyżurnego lotnictwa w polskiej przestrzeni powietrznej zostało zakończone, a uruchomione siły i środki powróciły do standardowej działalności operacyjnej.#WojskoPolskie na bieżąco monitoruje sytuację na terytorium… pic.twitter.com/5rlfmTFqCc
Ze względu na zmniejszenie poziomu zagrożenia, operowanie dyżurnego lotnictwa w polskiej przestrzeni powietrznej zostało zakończone, a uruchomione siły i środki powróciły do standardowej działalności operacyjnej.#WojskoPolskie na bieżąco monitoruje sytuację na terytorium… pic.twitter.com/5rlfmTFqCc