Az Állami Határőrszolgálat szóvivője arról számolt be, hogy augusztus óta jelentősen csökkent az illegális határátlépési kísérletek száma. A legaktívabb területek a Romániával és Moldovával közös határszakaszok. Az időjárási viszonyok miatt további csökkenés várható.
Augusztus óta jelentős dinamika figyelhető meg az illegális határátlépési kísérletek számának csökkenése felé, jelentette be Andrij Demcsenko, az Állami Határőrszolgálat szóvivője a Media Center Ukraine-ban tartott tájékoztatóján.
A legtöbb illegális határátlépési kísérlet az ellenőrző pontokon kívül, azaz a zöldhatáron történik, magyarázta Demcsenko.
Elmondása szerint továbbra is a román és a moldovai határ a legaktívabb terület. Kevesebb esetet regisztrálnak a magyar, szlovák vagy lengyel határon.
Bár ott is akadnak kísérletek a határ illegális átlépésére, de jóval kisebb mértékben, mint az említette két irányban. Ugyanakkor augusztustól kezdődően az illegális határátlépési kísérletek csökkenésének tendenciája figyelhető meg, ami a mennyiségi mutatók alapján meglehetősen jelentős, közölte az Állami Határőrszolgálat szóvivője.
Kiemelte az, hogy most közeledik a hideg idő, a hegyekben már leesett a hó.
A téli időszakban a nehéz időjárási viszonyok miatt arra számítunk, hogy az illegális határátlépési kísérletek száma is csökkenni fog, fogalmazott Andrij Demcsenko.
Rengeteg orosz állampolgár hagyja el a hazáját, főként a katonai szolgálat elől menekülve. Dél-Koreában 2023-ban ötszörösére nőtt a menedékkérő oroszok száma az egy évvel korábbi szinthez képest. A dél-koreai bevándorláspolitika rendkívül szigorú, az elmúlt 3 évtizedben 103 ezerből alig több mint 4 ezer embernek adtak menekült státuszt.
A dél-koreai hatóság közleménye szerint rekord számú orosz menedékkérőt regisztráltak 2023-ban. Összesen 5750 orosz állampolgár kért menedékjogot a kelet-ázsiai országban, ami ötszöröse az egy évvel korábbinak. Ezzel az oroszok lettek a legnagyobb menedékkérő csoport Dél-Koreában.
A helyi bevándorlási hivatal közölte, hogy a tavalyi évben érkezett be hozzájuk a legtöbb menedékkérelem az elmúlt 8 évben.
Az oroszok mellett főként Kazahsztánból, Kínából és Malajziából érkeztek a menekültek. A CNN azt írta, hogy az oroszok még idén is nagy számban érkeznek Dél-Koreába, januárban is ők voltak a legnagyobb menedéket kérő csoport.
A menedékkérelmeket indokolni is kell, ez alapján pedig a vallási üldöztetés lett a leggyakoribb ok. Ezt követte a politikai alapú üldözés, illetve még a faji és a nemzetiségi megkülönböztetés. Érdekesség, hogy a hivatal az orosz menedékkérők indokait nem hozta nyilvánosságra.
Dél-Koreának vannak az egyik legszigorúbb bevándorlási törvényei, menedékjogot kapni pedig rendkívül nehéz.
Az elmúlt 30 évben több mint 103 ezer menedékkérelemből mindössze 4052 esetben adta meg a menekült státuszt az ország.
Az orosz állampolgárok nemcsak Dél-Koreába, hanem számos más országba is menekülnek az ukrajnai háború kirobbanása óta. Az elmúlt két évben több százezer orosz állampolgár menekült külföldre, főként a katonai szolgálat miatt.
Az Egyesült Államok Vám- és Határvédelmi hivatalának adatai szerint 2022 októbere és 2023 februárja között nagyjából 22 ezer orosz állampolgár próbált meg bejutni az országba a mexikói határ felől.
Az ukrán hadsereg menekülésre szólította fel csütörtökön az orosz határ menti, északkeleti fekvésű Szumi megye lakóit a folytonos tüzérségi támadások miatt.
„Mindenkit felszólítok, kérem, meneküljenek, hogy megóvhassák saját életüket!” – közölte Szerhij Najev ukrán altábornagy Telegram-oldalán. Mint írta, a helyi hatóságok az emberek segítségére lesznek az evakuációban.
Oroszország naponta rakétavetőkkel, tüzérséggel és siklóbombákkal támadja a térséget. „Szumi az északi műveleti térség legveszélyesebb szakasza” – húzta alá az ukrán altábornagy.
Since there are several people asking for this video and many discussing it on Telegram and across social media channels, here is my latest episode of Russia Hates the Truth.
The russians and their supporters are gnashing their teeth as predicted.
Az ukrán ellentámadás megindítása óta a Krím félsziget is felbolydult hangyaboly látszatát kelti. Az orosz adminisztráció és a helyi orosz közösség egy része a Krím északi részéről a délire menekül, vagy akár el is hagyja a félszigetet – adta hírül az Unian ukrán hírügynökség.
Több helyi Telegram-csatornán arról számolnak be a felhasználók, hogy a Krím 2014-es annektálása után a félszigetre érkező oroszok nagy számban kezdték el elhagyni a félszigetet.
Ez a jelenség leginkább a Krím északi felében található két várost, a szárazföldhöz legközelebbi, 22 ezer lakosú Armianszkot, valamint a 38 ezres Dzsankojt érinti. Az ukrán források szerint a Krímben élő, és főleg az elmúlt években beköltözött oroszok megijedtek az Ukrán Fegyveres Erők támadásától, és védekezésre készülnek.
Az sem segíti a lakosság biztonságérzetét, hogy a helyi orosz erők és rendvédelmi szervek fokozzák a félszigeten a kémelhárítási tevékenységet, sokkal gyakrabban kezdték ellenőrizni az okmányokat és az autókat. Ez különösen a két említett városra igaz.
Az ukrán hírszerzés egyik vezetője, Kirilo Budanov korábban arról számolt be, hogy az ukrán fegyveres erők 2023 tavaszának végéig bevonulnak a Krímbe, azonban ez nem történt meg. A hírszerző úgy gondolja, hogy az oroszbarát kontingens azonnal elhagyja a félszigetet, amint Ukrajna fegyveres erői belépnek a Krím területére.
Korábban Andrij Juszov, az ukrán hírszerzés szóvivője arról beszélt, hogy biztos abban, hogy Ukrajna visszaszerzi a Krímet. Ugyanerről beszélt Volodimir Zelenszkij ukrán elnök is, aki többször is kiemelte, hogy az ukrán ellentámadás magában foglalja a Krím visszafoglalására irányuló terveiket.
[type] => post [excerpt] => Az ukrán ellentámadás megindítása óta a Krím félsziget is felbolydult hangyaboly látszatát kelti. Az orosz adminisztráció és a helyi orosz közösség egy része a Krím északi részéről a délire menekül, vagy akár el is hagyja a félszigetet. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1686750420 [modified] => 1686742237 ) [title] => Menekülnek a Krímről az ukrán ellentámadástól rettegő oroszok [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=150992&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 150992 [uk] => 150999 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 150994 [image] => Array ( [id] => 150994 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/krim.webp [original_lng] => 112698 [original_w] => 1200 [original_h] => 800 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/krim-150x150.webp [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/krim-300x200.webp [width] => 300 [height] => 200 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/krim-768x512.webp [width] => 768 [height] => 512 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/krim-1024x683.webp [width] => 1024 [height] => 683 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/krim.webp [width] => 1200 [height] => 800 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/krim.webp [width] => 1200 [height] => 800 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/krim.webp [width] => 1200 [height] => 800 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1686734748:3 [_thumbnail_id] => 150994 [_edit_last] => 12 [views_count] => 2392 [_oembed_7c444908846003e3260eb16b4229c20c] => [_oembed_time_7c444908846003e3260eb16b4229c20c] => 1686731415 [_oembed_90be869832f286660b60d725e0b48ac9] => [_oembed_time_90be869832f286660b60d725e0b48ac9] => 1687502505 [_oembed_696226df89447d070a3e69d17a60ff03] =>
Ukrainian forces struck two key road bridges along critical Russian grounds lines of communication (GLOCs) connecting occupied Crimea and occupied Kherson Oblast on August 6, causing Russian forces to reroute road traffic from shorter eastern routes to longer western routes. pic.twitter.com/8goDzwWiJb
Ukrainian forces struck two key road bridges along critical Russian grounds lines of communication (GLOCs) connecting occupied Crimea and occupied Kherson Oblast on August 6, causing Russian forces to reroute road traffic from shorter eastern routes to longer western routes. pic.twitter.com/8goDzwWiJb
A Krími híd fontos szerepet játszhat a félsziget felszabadításában, mivel az oroszok menekülésre használhatják majd – jelentette ki szerdán Vadim Szkibickij, a Védelmi Minisztérium hírszerzési főosztályának helyettes vezetője a Die Welt című német lapnak adott interjújában, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint a hírszerző főtiszt arra a kérdésre, hogy a fegyveres erők tervezik-e a krími híd lerombolását, azt válaszolta: „Ezt meghagyjuk nekik (az orosz megszállóknak – a szerk.) menekülési útnak.”
„Valahányszor robbanás történik a Krím félszigeten, a hidat teljesen lezárják” – emlékeztetett Vadim Szkibickij.
A hírportál emlékeztetett arra, hogy a Krími híd, amelyet Oroszország a félsziget elfoglalása után kezdett építeni, fontos szerepet játszik az ellenség számára a logisztika és a katonai támogatás szempontjából. 2022. október 8-án robbanás történt az építmény vasúti pályáján, melynek következtében a híd autóút részének két szakasza beomlott. Oroszország a megszokott módon azonnal bejelentette a „terrortámadást”, amiért Ukrajna titkosszolgálatait tette felelőssé. Kijev soha nem erősítette meg, hogy részt vett a híd felrobbantásában. Ugyanakkor többször is hangsúlyozták, hogy az ukrán hadsereg számára a Krími híd legitim célpont.
Az ukrajnai háború kitörése óta Oroszországban sokat romlott az LMBTQ közösség helyzete.
„Amikor elkezdődött az invázió, tudtam, hogy a melegek elleni újabb támadás elkerülhetetlen” – mondta Pjotr Voszkreszenszkij melegjogi aktivista, aki a szabadságát és az életét féltve úgy döntött, Németországba menekül. Döntésének oka, hogy Moszkva belföldön is hadjáratot indított, a „melegpropaganda” ellen: egy új törvénnyel betiltottak minden olyan tartalmat, amely kedvező színben tünteti fel a kisebbség tagjait.
The prisoner exchange between the West and Russia is happening right now in Ankara, Turkey. Evan Gershkovich, Paul Whelan, Kevin Lik and more are getting freed. Unfortunately, some Russian high-profile terrorists such as Vadim Krassikov are going back to Russia. pic.twitter.com/pxRCYiqZYU
Egy jelentés szerint több mint húsz orosz utazott hajókon Dél-Koreába, hogy próbálják elkerülni, hogy behívják őket katonának, de a legtöbbjük számára megtagadták a belépést − közölte a Sky News.
Vlagyimir Putyin elnök szeptember 21-én meghozott részleges mozgósítási rendelete óta számos férfi menekült el a sorozás elől. A legtöbben közúton, vasúton és légi úton menekültek Európába, illetve a szomszédos volt szovjet országokba, például Grúziába, Azerbajdzsánba és Kazahsztánba.
A KBS dél-koreai közszolgálati televízió arról számolt be, hogy legalább 21 orosz érkezett jachtok fedélzetén az ország déli részén lévő kikötőkbe, de csak kettőnek engedélyezték a belépést, míg a többi számára megtagadták, mivel a hatóságok „kétes célúnak” ítélték a beutazásukat.
Litvánia Kijev kérésére kész beengedni az országba hadköteles krími tatárokat, ha van ukrán állampolgárságuk, és a határon ukrán útlevelet mutatnak fel – közölte hétfőn Rustamas Liubajevas, a belügyminisztérium határvédelmi szolgálatának vezetője.
A krími lakosok két útlevéllel – az Oroszországi Föderáció és Ukrajna által kiadott okmánnyal – rendelkezhetnek.
„Készek vagyunk befogadni azokat a krími tatárokat, akik elmenekülnek a rájuk nézve törvénytelen orosz mozgósítás elől” – mondta a litván illetékes. A befogadás feltétele az MTI szerint az ukrán állampolgárság és ukrán útlevél.
Kijev arra kérte a balti államok, valamint Lengyelország és Grúzia hatóságait, hogy engedjék be országukba az orosz mozgósítás elől menekülő krími tatárokat.
The Republic of #Tuva will transfer 3,000 horses to the #Russian troops to establish logistical chains for supplying the front. This was announced by the head of the Republic, Vladislav Khovalyg, of the United Russia party. pic.twitter.com/5N4qY9xotd
The Republic of Tuva will transfer 3,000 horses to the Armed Forces of the Russian Federation to establish logistics chains for supplying the front. Head of the Republic of Tuva Vladislav Khovalyg said.
?? army instructors have already trained over 1000 Ukrainian soldiers & will train at least another 1000 by the end of the year. pic.twitter.com/SAgcZ90mHn
Es ist 2024 und deutsche Soldaten treiben Sport mit russ. Soldaten, als sei nie etwas passiert ... auch Bundeswehr-Offiziere schnacken mit russ. Offizieren, als sei es das Normalste auf der Welt. Nach einer @BILD-Anfrage soll sich daran nun etwas ändern.https://t.co/0gHkamERdcpic.twitter.com/R7nk8DmyVO
Kiugró módon nőtt az érdeklődés a magánrepülőgépek iránt Oroszországban, azon belül is Moszkvában – jelentette a Guardian.
A lap szerint mindennek az orosz elnök, Vlagyimir Putyin által elrendelt mozgósítás az oka. Sokan tartanak ugyanis attól, hogy az oroszok további intézkedésként a határokat is lezárják, hogy a katonaként is alkalmazható állampolgárok nehogy elhagyhassák az országot.
Ettől tartva pedig többen menekülőre fogták.
A Guardian szerint a magángépet választók elsősorban Örményországba, Törökországba és Azerbajdzsánba utaznak – ezek az országok ugyanis vízummentesen engedik be az oroszokat. A magángépes utazás nem olcsó: egy ülőhelyért átlagosan 20 és 25 ezer fontot is elkérhetnek, ami 9,6, illetve 12 millió forintot jelent. A kisgépek bérleti díja 80 és 140 ezer font között mozog.
A lap idézi a Your Charter nevű társaság igazgatóját, aki szerint korábban még napi 50 kérelemmel számoltak. Ma ez a szám 5 ezer körül mozog. Hasonlókról számolt be a FlightWay is, ami szerint a kereslet most nagyjából a korábbi ötvenszerese.
Az egyik orosz lap, a Kommerszant szerint az egyik orosz játékfejlesztő cég egy egész repülőgépeket kibérelt, hogy az alkalmazottakat másik országba szállítsa.
#SatelliteImagery from September 25, 2022 shows a large traffic jam of vehicles leaving #Russia and attempting to cross the border into #Georgia, at the Lars checkpoint, following Russian President Putin’s mobilization order for the war in #Ukraine. pic.twitter.com/iHUsC8hYs2
1/ The independent Russian media outlet Verstka ("Layout") has published a noteworthy piece on the devastating effect that mobilisation is having on Russia's schools. Thousands of teachers have been conscripted or have fled, bringing schools to the edge of collapse. ? follows. pic.twitter.com/D34mmb43PM
#UPDATE The head of Russian mercenary group Wagner, who has been entangled in a power struggle with the defence ministry, announced Friday the opening of recruitment centres in dozens of cities. pic.twitter.com/LHNrq9kf4y
Suite à une erreur d’aiguillage à Paris Charles de Gaule, la #SNCF a envoyé á #Disney le train qui devait amener les parlementaires européens de Bruxelles á Strasbourg.
The prisoner exchange between the West and Russia is happening right now in Ankara, Turkey. Evan Gershkovich, Paul Whelan, Kevin Lik and more are getting freed. Unfortunately, some Russian high-profile terrorists such as Vadim Krassikov are going back to Russia. pic.twitter.com/pxRCYiqZYU
A Russia-based disinformation network run by a former Florida cop has published a new fabricated story on a fake news website called "Seattle Tribune".
A járvány legújabb hullámának berobbanása gyors távozásra készteti azokat, akik ezt még megtehetik. Az utóbbi napokban az egyik fő úti cél az Egyesült Arab Emírségek volt, miután bejelentették, hogy április 25-től 10 napra megtiltják a belépést az Indiából érkezőknek – írja a HVG a businessinsider.com-ra hivatkozva.
Az egyik indiai chartertársaság csak szombaton 8 járatot szervezett, és minden gépje tele volt. A kereskedelmi járatokon a Mumbai-Dubai útvonalon az egyirányú jegy ára ezer dollárra szökött fel, ami a szokásos tarifa tízszerese. Hatalmas lett a kereslet a magángépek iránt is, az üzemeltetők külföldről béreltek kisgépeket, egy 13 üléses például 38 ezer dollárba került.
Nagy-Britannia ugyancsak utazási korlátozást vezetett be péntek hajnaltól, de az azt megelőző 24 órában legalább 8 magángép érkezett Indiából. Hírek szerint a 13 üléses gépek 100 ezer fontnál is többe kerülhettek a kilenc órás útra.
Az indiai egészségügyi hatóságok vasárnap jelentették, hogy az előző napon majdnem 350 ezer új fertőzött esetet regisztráltak, ami újabb világrekord. A 2767 halálos eset szintén rekordnak számít Indiában. Az utóbbi héten kétségkívül India vált a járvány új epicentrumává, a kórházak nem bírják kezelni a betegeket, sok helyen elfogyott az oxigén, és kórházak előtt hordágyakon halnak meg a kezelésre váró betegek.