A magyarországi Tájházszövetség programjához csatlakozva április 21-én a Nagyberegi Tájházban is méltatták a Tájházak Napját.
A Magyarországi Tájházak Szövetsége 2013-ban hívta életre a Tájházak Napjának ünneplését, s azóta a Szent György napjához közel eső hétvégén hagyományteremtő és -őrző céllal programokat szerveznek Kárpát-medence-szerte, melyekkel a tájházak összefogásán és a közösségek erősítésén túl a megújulásra, a természet és az emberek újjászületésére is figyelmet kívánnak fordítani. A Tájházak Napja lehetőséget nyújt arra is, hogy a téli szünetek után az intézmények tavaszi hangulatban nyissák meg kapuikat az érdeklődők előtt, s bemutassák szűkebb pátriánk vagy távolabbi vidékek életmódját, paraszti kultúráját, és kiemeljék azokat a dolgokat, melyek a modern világunkba is beilleszthetők.
A Nagyberegi Tájház vendégei ezúttal a község líceumának tanulói voltak. Az eseményen a szervezők a vidék meghatározó értékeit kiemelve a beregi mintakincset állították fókuszba, így az egész napos programokon a látogatók a szövés és a keresztszemes hímzés világába kaptak betekintést, emellett logikai játékok és a kézügyességet fejlesztő tevékenységek, citerabemutató és gyermekdalok éneklése, valamint népi játékok is bekerültek a napirendbe. A közel száz gyerek közül mindenki talált magának elfoglaltságot. Amíg egy csoport a hímzési minták és a beregi szőttes motívumai – szegfű, tulipán, gránátalma, farkasnyom stb. – alapján pecsétnyomókat készítettek, s még a torpedózás során is ezeket a mintákat rajzolták lapjaikra, addig a többiek diót törtek, célba dobtak, csigafutamban versenyeztek, gólyalábon sétáltak, karikát dobáltak, tárlatvezetésen vettek részt vagy éppen megismerkedtek a botanikus kert növényvilágával.
A Tájházak Napja nagyberegi ünnepélyes megnyitóján elsőként Gál Adél, a Nagyberegi Tájház koordinátora köszöntötte a jelenlévőket. Elmondta: a nagyszabású projekthez való csatlakozásuk szimbolikus jelentőséggel is bír, hiszen ezáltal ez a tájház is érezheti, hogy része a Kárpát-medencei egyetemes magyar kultúrának.
Az intézményben heti rendszerességgel tartott foglalkozások rendkívül népszerűek, hiszen egy év során megannyi iskolás csoport, több száz gyerek látogat el ide. A meghirdetett programokra rendszerint néhány órán belül megtelnek a helyek, ezért az elmúlt időszakban a szervezők igyekeztek azokat a csoportokat fogadni, amelyek eddig nem vettek részt a foglalkozásokon. Azonban a helyi fiatalokat sem szerették volna kihagyni a programokból, így a 2023-as Tájházak Napját a nagyberegiek számára hirdették meg.
Pallagi Marianna, a Pro Cultura Subcarpathica igazgatója köszöntőjében kiemelte, hogy amikor 2013-ban megnyitotta kapuit a Nagyberegi Tájház, akkor még mit sem sejtettek arról, hogy ekkora népszerűségnek örvendenek majd az itt szervezett programok, melyeknek elsősorban az volt a céljuk, hogy az intézményt élettel töltsék meg, hogy az idelátogató fiatalok betekintést nyerjenek a magyar paraszti kultúrába, és hogy őseik öröksége a mindennapi életük részévé váljon. A Pro Cultura Subcarpathica igazgatója örömét fejezte ki, hogy a programok iránti érdeklődés a kezdetek óta töretlen.
Gyebnár István, Magyarország Beregszászi Konzulátusának misszióvezetője a magyar népi kultúráról, annak identitásmegőrző szerepéről szólt beszédében. Az egyén sokat gazdagodik azáltal, ha ez az örökség életének szerves részévé válik. Mindez a XXI. században sem veszített aktualitásából – fogalmazott.
A programok végén a szervezők kemencében sült kenyérlángossal kínálták a Tájház vendégeit.
A Bátyúi Költészeti Napok harmincöt éves hagyománnyal rendelkező ünnepe a magyar költészetnek, egyben a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) egyik legpatinásabb versenye, melyre idén is a magyar költészet napján, 2023. április 11-én került sor a Bátyúi Líceumban. Kárpátalja legjobb 10 versmondó diákja – a járási elődöntőket követően – hat középiskolából jutott el Bátyúba, ahol összemérhették tehetségüket és felkészültségüket.
A diákokat és felkészítő tanáraikat Séra Viktória, a Bátyúi Kistérségi Tanács Oktatási Osztályának vezetője köszöntötte, majd sorban bemutatta a zsűri tagjait: Szántó Editet, az Anyanyelvápolók Kárpátaljai Szövetségének elnökét, dr. Erdei Péter beregszászi magyar konzult, dr. Nagy Natáliát, az Ungvári Nemzeti Egyetem docensét, Rajkó Balázst, a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház képviseletében, valamint Kovácsné Marton Erzsébetet, a KárpátInfo hetilap felelős szerkesztőjét és Taranenkó Mariannát, a Bátyúi Líceum tanárát.
Szántó Edit, a zsűri elnöke köszöntőbeszédében visszaemlékezett a hatvanas években induló iskolai szavalóversenyekre, amelyek később már szervezett formában – a KMPSZ irányításával – járási, majd megyei versenyekké rendeződtek. A megyei szintű bátyúi versmondó vetélkedő indulását 1988-tól számítják, amelynek főszervezője és házigazdája Bagu Balázs helyi magyartanár volt. A múlt század kilencvenes éveiben aztán igazi összművészeti találkozóvá vált a Bátyúi Költészeti Napoknak helyet adó Bátyúi Vasutas Művelődési Ház – emlékezett vissza Szántó Edit, aki hosszasan sorolta a verseny egykori győzteseinek nevét.
Kacsó Géza bátyúi református lelkész Isten áldását kérte a versenyre, a zsűrinek bölcsességet, a versenyzőknek jó élményeket kért a Mindenhatótól, hogy megérezhessék, milyen hatalom a magyar szó, a magyar vers.
A Bátyúi Líceum Sütő Magdolna magyartanár által felkészített diákjai színvonalas, verses-zenés összeállítással köszöntötték a vendégeket, amely a szülőföldön való megmaradás és az anyanyelv megőrzésének fontosságára hívta fel a figyelmet, majd a kihúzott sorszámoknak megfelelően következtek a szavalók.
A zsűri döntése értelmében 2023-ban a győztes Sass Eszter lett, a Beregszászi Bethlen Gábor Líceum 10. osztályos diákja, felkészítő tanára Kocsis Marianna. Második Kosztyu Fanni, a Bátyúi Líceum 10. osztályos tanulója, felkészítő tanára Séra Viktória. Harmadik helyezett, megosztva: Fudella Odett, a Karácsfalvai Sztojka Sándor Görögkatolikus Líceum tanulója (felkészítő tanára: Bihari Hajnalka) és Hevesi Emília, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Szakgimnáziumának diákja (felkészítő tanára: Kudlotyák Krisztina). A versenyzők közül többen az Anyanyelvápolók Kárpátaljai Szövetségének és a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színháznak a különdíjait is átvehették.
Baraté Béla, a házigazda Bátyúi Líceum igazgatója elmondta, hogy munkatársaival örömmel vállalták a nagy múltra visszatekintő versünnep megszervezését, amelyet korábban kétévente, minden páros évben rendeztek meg Bátyúban. Sajnos a koronavírus-járvány miatt volt, hogy online formában bonyolították le a versenyt, volt, hogy el is maradt. Most ugyan páratlan év van, de itt volt az ideje, hogy újra megrendezzék a Bátyúi Költészeti Napokat.
A verseny végén Szántó Edit kijelentette: „Örülök annak, hogy idén gyenge előadás, durva hiba nem volt, mind a tíz versenyző megállta a helyét.” Értékelve a látottakat elmondta, hogy külső hatások meghatározták a versválasztást, Füzesi Magda Útban hazafelé című verse volt egyedül talán könnyebb, a többiek mind komoly tartalmú verset választottak. Arra kérte az Istent, hogy a következő seregszemlén legyen okuk a fiataloknak és felkészítőiknek sokkal vidámabb verseket választani, például a természetről vagy a szerelemről.
A Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet április 4-én és 5-én a húsvéti ünnepkörhöz kapcsolódó hagyományok és szokások megőrzése és népszerűsítése céljából kézműves-foglalkozásokat szervezett a Nagyberegi Tájházban. Az alkalmakra beregszászi, szerednyei és csonkapapi iskolások érkeztek.
A tájházba érkezett gyerekeket Gál Adél, a Nagyberegi Tájház programfelelőse fogadta, aki körbevezette a csoportokat a több mint 120 éves épület autentikus paraszti létet és hangulatot idéző konyhájában és a tisztaszobában, majd a húsvéti szokások elevenedtek meg a hagyományos tojásfestési technikák bemutatása közben.
„Fontosnak tartjuk, hogy a tájház falai között a mi vidékünkön használatos hagyományos díszítési technikákat mutassuk meg, illetve tanítsuk meg az ide látogató fiataloknak” – mondta Gál Adél, s kiemelte: az igazi értéket a saját minták használata és továbbadása jelenti. „Ezért választottuk a Beregvidékre jellemző, hagymahéjban főtt és karcolással díszített tojásokat, vagy a levélrátétes, más néven berzselt technikát. S így került a foglalkozások közé a jellegzetes salánki viaszos hímes is” – tette hozzá a tájház programfelelőse.
A gyerekek figyelmesen meghallgatták az útmutatót, majd kezükbe vették a szikét és próbáltak hagyományos beregvidéki motívumokat karcolni a hagymahéjban főtt tojásokra. Bár az elsődleges cél a beregi minták készítése volt, többen saját fantáziájuknak megfelelő motívumokat véstek a tojásokra. A berzselt technikával készült hímeseket minden iskolás ügyesen készítette el. A tojásokra a korábbi kerti séta alkalmával összegyűjtött növényleveleket helyezték, majd azokat harisnyába kötötték, végül hagymahéjban megfőzték. Míg az említett technikák sokak számára már ismerősek voltak, addig a viaszos módszerről kevesen hallottak. Utóbbinak az a lényege, hogy a forró viaszt kiccével – vagy írókával – kell felvinni a tojásokra, ebből adódóan a folyamat nagy odafigyelést és óvatosságot igényel. A viaszos mintát ezután aranyporral dörzsölik be, ami végül szebbnél szebb hímeseket eredményez.
A foglalkozások közben a konyhában jellegzetes húsvéti édesség, sárga túró készült. Néhány szorgoskezű gyerek maga keverte a tejet és a tojást Olasz Piroska irányításával. A tájházban töltött látogatás végén az iskolások közösen fogyasztották el az általuk készített finomságot.
Kedden a locsolkodás szokását is felelevenítették. Az ünneplőbe öltözött lányok az elkészített hímesekkel a kosaraikban a tornácon várták az alkalomhoz öltözött locsolókat, akik a régi szokásnak megfelelően egy vödör vízzel a kezükben jelentek meg a kapuban. A locsolóversek elhangzása után a fiúk nemcsak kölnivízzel locsolták meg a lányokat, hanem kútvízzel is.
A Nagyberegi Tájház programjai maradandó élménnyel gazdagítják az oda látogató csoportokat. A különböző tematikájú, rendszerint az ünnepek köré épülő kézműves-foglalkozások, a tájház nyújtotta lehetőségek – mint a népi játékok kipróbálása, a hagyományos ételek elkészítési folyamataiba való betekintés – egyszersmind bővítik a gyerekek tudását is, miközben nemcsak látják, de meg is élik a magyar népszokásokat.
A program a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet szervezésében a Csoóri Sándor Alap és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával, valamint a Hagyományok Háza Hálózat kárpátaljai kirendeltségének szakmai partnerségével valósult meg.
A „Pro Agricultura Carpatika” Kárpátaljai Megyei Jótékonysági Alapítvány március 16-án megalakult Gazdaasszony Tagozatának indítórendezvényeként Kárpátalja tizenhárom településéről több mint ötven gazdálkodó és gazdaasszony találkozott virágvasárnap a Nagydobronyi Magyar Házban, ahol vidékünk különböző tájegységeinek tojásfestő és tojásdíszítő hagyományaival ismerkedtek.
A rendezvény kezdetén Őr Hidi László, a „Pro Agricultura Carpatika” Kárpátaljai Megyei Jótékonysági Alapítvány vezetője elmondta, hogy munkatársai javaslatára kezdték megszervezni alapítványuk Gazdaasszony Tagozatát, mert háborús időben, a férfiak távollétében az asszonyoknak kell a hátukra venni a család összes gondját. Azt gondolták, hogy összefogva, egymást segítve könnyebb lehet a mostani időket átvészelni a kárpátaljai magyar közösséget megtartani igyekvő gazdaasszonyoknak.
A tizenkét fővel megalakult Gazdaasszony Tagozat három kezdeményezője – a kisdobronyi Szigeti-Séra Natália, a tiszaágteleki Jávorszky Beáta és a nagydobronyi Szanyi Éva – tájékoztatta a tagozattal kapcsolatos tervekről és elképzelésekről a jelenlévőket. Szerintük szükség van közösségi alkalmakra, ahol meg lehet ismerni, valamint ápolni lehet és továbbadni azokat a hagyományokat, szokásokat, amelyek nemzeti közösséggé tesznek bennünket. A mostani találkozót számos program követi majd, például a nyár folyamán befőzési technikákkal ismertetik meg a gazdaasszonyokat. Már van egy Facebook-csoportjuk, ahol a Gazdaasszony Tagozattal kapcsolatban lehet tájékozódni.
A hagyományos díszítési technikák közül a nagydobronyra jellemző tojásfestést Tóth Gézáné Hidi Erzsébettől és hozzá csatlakozott nagydobronyi asszonyoktól lehetett ellesni. Erzsike néni elmondta: „Ezt a tojásfestést már több mint hatvan éve csináljuk Nagydobronyba. Nálunk édesanyám kezdte, én megörököltem tőle. Amit itt lát, az szeszben oldott sörlakk és szép, élénk színű anilin festékek. Ezeket keverjük össze. A szesz feloldja a festéket és a sörlakkot is, amitől szép fényes lesz a tojás. A minták között van a természetből ellesett, illetve vannak fantáziaminták is. A hagyományos dobronyi a virágmintás tojás, a tulipán, a szegfű, a krizantém, az ibolya. Mostanra egyre kevesebben foglalkoznak tojásfestéssel Nagydobronyban, de a csokitojások mellett még mindig sokan ragaszkodnak a hagyományos hímes tojáshoz. Ezeket a mintákat frissen megfőzött, még meleg tojásokra festjük, amelyeket frissen meg is lehet enni.”
„Gyakorlat, kézügyesség és fantázia kell ehhez” – mondta az Eszenyből jött Makó Bianka, aki csatlakozott a nagydobronyi tojásfestő asszonyokhoz, és az eredetiekhez megtévesztésig hasonló hímes tojásokat festett.
Salánkról jött Vass Erzsébet, aki az édesanyjától megtanult salánki díszítési technikát mutatta be az érdeklődők számára. „Mi méhviaszt használunk, amit megolvasztunk illóolajtartóban, egy mécses segítségével. Erre a célra készített eszközzel, úgynevezett kicével vagy lúdtollal is fel lehet vinni a viaszmintákat a tojás héjára, ami lehet főtt tojás vagy kifújt, ha hosszabb időre el szeretnénk tenni a hímest. Vannak jellegzetes salánki minták, amelyek generációról generációra mentek tovább, átadjuk a gyerekeinknek is. Végül a tojás héján lévő viaszmintákat arany- vagy ezüstporral bekenjük, ami színt ad neki. De csak arany- vagy ezüstport használunk, mert ha valaki színezi, az már nem salánki tojás.”
Szalókáról jött Halász-Kovács Mária, aki elmondta: „Nekem mind a három technika nagyon tetszik. Korábban a nagydobronyi mintákat próbáltam tojásra festeni, de nem ezzel a festékkel. A másik két technikát itt próbáltam ki először, de nagyon tetszik. Nálunk, Szalókán régen hagymahéjjal festették a tojást, illetve a berzselt technika volt általánosan ismert.”
Balogh Lena néni és férje, Balogh Gyula Császlócról érkezett, tőlük a Huszti járásban elterjedt csipkézett hímes tojás díszítésének módszerét lehetett megtanulni. Lena néni Gernyés (Копашньово) községben született, Huszttól északkeletre, azon a környéken elterjedt a tojásdíszítés csipkézéses technikája.
Lena néni elmondta: „Ki kell a tojáshéjból fújni a tojást, majd ki kell szárítani. Az üres, kiszárított tojáshéjra rajzoljuk a mintát, majd egy gyémánthegyű fúróval pici lukakat fúrunk bele. A lukakat kipucoljuk egy fapálcikával, majd jön a színezés. Végül a megfestett tojás kap egy lakkréteget, hogy szép, fényes legyen és ne koszolódjon.” Lena néni is kiemelte, hogy kézügyességre és rajztudásra szükség van ahhoz, hogy valaki szép tojásokat tudjon festeni.
Az érdeklődő gazdaasszonyok közül az Eszenyből érkezett Molnár Líviának sikerült a legjobban ennek a bonyolult technikának az elsajátítása, aki a Kárpátalja hetilap tudósítójának elmondta: „Nem olyan nehéz ez a technika, igaz, nem most találkozom ilyennel először, már máskor is próbáltam. Szerintem ezt szeretni kell, sok türelem kell hozzá” – összegezte tapasztalatait Molnár Lívia.
A gyerekek közül a kilencéves Bíró Evelin tehetsége máris megmutatkozott, ő először próbálkozott tojásfestéssel, nagy türelemmel igyekezett megrajzolni a mintákat, amivel felhívta magára a felnőttek figyelmét, akik közül többen megdicsérték. Elszántságát látva bízhatunk abban, hogy a következő nemzedékek életéből sem tűnik majd el a hímes tojás.
Nyílt napra invitálta az érdeklődőket április 1-jén a Munkácsy Mihály Magyar Ház. A program keretében bemutatták a történelmi Osztrák–Magyar Banképületet és a bankmúzeumot, valamint a tetőtéri kiállítótermet, s az ide látogatók még húsvéti kézműves-foglalkozásokon is részt vehettek.
A nyílt nap hivatalos megnyitóján a látogatókat Pfeifer Anita, a Munkácsy Mihály Magyar Ház kulturális menedzsere köszöntötte, aki ismertette a programok menetét. A Magyar Ház vezetősége azt vallja, hogy a kultúrában nincsenek határok, mint kulturális központ – ahol helye van mind az ukrán, mind a magyar nyelvnek – örömmel fogadják az ukrán, magyar vagy bármilyen más nemzetiségű látogatókat, s ennek jegyében a nyílt naphoz fűződő programok és foglalkozások is két nyelven zajlottak.
Pfeifer Anita a gyerekek és felnőttek számára is érdekes tudnivalókat osztott meg Munkácsy Mihályról, a Latorca-parti város központjában található impozáns épület névadójának életéről és munkásságáról, majd a világhírnévre szert tett festőművész alkotásainak a Magyar Ház rendezvénytermét díszítő reprodukcióit mutatta be. A gyerekek nagy érdeklődést mutattak a festmények iránt, s kifejezetten foglalkoztatta őket a Köpülő asszony, mely alapján megállapították: a Munkácson született festő művészetével valóban kiemelkedett nemcsak kortársai, de a mindenkori festők közül.
Az 1912-ben, az Osztrák–Magyar Monarchia idején épült egykori bankintézetnek a magyar állam által megvásárolt és felújított háromszintes épületében működik a Munkácsy Mihály Magyar Ház is, mely 2021 júniusában nyitotta meg kapuit a közönség előtt. S mint korábban egy bankintézetként funkcionáló épület, úgy ma is őrzi ennek nyomait például a bankmúzeummá kialakított páncélterem. A terem vastag páncélajtaját három egymástól rendkívül különböző kulcs nyitja, melyek rendszerint sohasem voltak ugyanannál a személynél, ezzel is biztosítva a trezorba való indokolt belépést. A múzeumban az eredeti páncélszekrények találhatók, melyek a világ egyik leghíresebb páncélszekrénygyártójának, az F. Wertheim & Comp.-nak a munkái. A szekrényekben 1914 és 1970 között forgalomban lévő érméket és bankjegyeket helyeztek el, melyek közül a legkülönlegesebb egy 1912-ből, az Osztrák–Magyar Monarchia idejéből származó százkoronás bankjegy. A replika aranytömbök kézről kézre adogatása után a csoport megtekintette a tetőtérben kialakított galériát, ahol jelenleg Jana Palincsak Ultramarinkék című kiállítása látható.
A bemutató után hagyományteremtő céllal húsvéti kézműves-foglalkozások zajlottak a tiszaújhelyi „Szeress és tedd a jót!” Jótékonysági Szervezet tagjai vezetésével. Molnár Melinda, a „Szeress és tedd a jót!” Jótékonysági Szervezet elnöke elmondta, immár második alkalommal szerveznek a Munkácsy Mihály Magyar Házzal közösen húsvéti kézműves-foglalkozást, ugyanis az elmúlt évben a Munkácsi Állami Egyetem kollégiumában elszállásolt, háború elől menekülő családok legkisebb tagjai számára szerveztek hasonló alkalmat. A mostani foglalkozáson húsvéti asztali díszek, kosárkák, nárciszokkal díszített fakorongok, nyuszis és báránykás ajtókopogtatók, nyuszi és kiscsibe formájú tolltartók készültek.
A hagyományos tojásdíszítés – a tojásírás, tojásbatikolás, más néven viaszolás – sem maradt el. A tojásírás művészetébe az erdélyi származású Fehér Erika vezette be az érdeklődőket, aki már negyven éve írogatja a tojásokat. A gyerekek megismerhették a kesicét, ami maga az íróeszköz, melynek segítségével a megolvasztott viaszt felviszik a tojás felületére. „A kesice és a viasz segítségével megírjuk a tojást, majd ezután festjük meg azokat. A viasszal írott felületet nem fogja meg a festék” – magyarázta a tojásíró, majd szót ejtett a gyimesi, a gyergyói és a háromszéki motívumokról, melyek közül a legjellemzőbbek a különböző növény- és virágminták, a napmotívumok, valamint a föld megmunkálásához szükséges eszközök ábrázolásai.
A foglalkozások közben a Munkácsy Mihály Magyar Ház munkatársai édességgel és üdítővel is kedveskedtek a résztvevőknek, akik ingyenesen elvihető magyar nyelvű szépirodalmi könyvek közül is válogathattak.
Március 18-án újra jelenléti formában találkoztak a kárpátaljai népdalénekesek a 27. „Által mennék én a Tiszán…” népdaléneklési versenyen Beregszászban. A Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) szervezésében megrendezett versenyen elismert anyaországi zsűritagok értékelték a produkciókat.
Az 1995-ben Pál Lajos népzenetanár, Magyarország érdemes művésze által elindított verseny az évek során a kárpátaljai népdalénekesek állandó találkozási pontjává, mustrájává vált. Sajnos az elmúlt időszakban a Covid-járvány miatt egyszer elmaradni kényszerült a rendezvény, majd az utóbbi két évben az egészségügyi korlátozások, illetve a háború kitörése okán online formában kényszerültek megrendezni. Idén azonban újra jelenléti formában találkozhattak a versenyzők a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán. A program szakmai partnere 2017-es megalakulása óta a Hagyományok Háza Hálózat ‒ Kárpátalja. A verseny elején Várady Enikő, a Hagyományok Háza Hálózat ‒ Kárpátalja kulturális szervezője köszöntötte az egybegyűlteket, aki kiemelte: bár a versenyt az elmúlt időszakban csak online formában sikerült megszervezni, jó látni, hogy minden nehézség ellenére szép számmal vannak versenyzők minden kategóriában.
Fodor Éva, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) irodaigazgatója köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik a nehéz körülmények ellenére is időt és energiát áldoznak a művészeti tevékenységek oktatásán túl mindannak reprezentálásában is. Mint mondta, bár az elmúlt három évben nem sikerült találkozni, mégis pozitív, hogy ilyen nagy számban jöttek el a diákok és felkészítő tanárok, ami bizonyosság afelől, hogy a nehézségek ellenére is vannak még erős közösségek Kárpátalján.
Pál Katalin, a program védnöke, a Hagyományok Háza Hálózat ‒ Kárpátalja vezetője köszöntőjében elmondta: 2019-ben találkoztunk utoljára a kárpátaljai népdalénekesekkel. Örülök, hogy ilyen sokan eljöttek, örvendetes, hogy ennyi felkészítő tanár van, akik időt szántak erre. Az utóbbi időben fellendült a népművészeti oktatás Kárpátalján. Mindez a magyar kormány támogatásának köszönhető. Jó látni a tehetséges énekhangú fiatalokat.
Juhász Erika, a verseny zsűritagja, a Nyíregyházi Egyetem Zenei Intézetének mesteroktatója kiemelte: „Nagy boldogság mindannyiunk számára, hogy ennyi gyerek eljött és énekel. Nyilván a pedagógus felelőssége, hogy hogyan tanítja be a gyerekeknek az adott népdalcsokrot, de mindezekben lehet fejlődni és előrelépni. Nagyon fontos, hogy személyesen hallhassuk az énekhangokat itt, Kárpátalján, s segíthetjük egy-két jó szóval, tanáccsal fejlődésüket, hiszen rengeteg tehetséges énekes van.”
A verseny zsűrijét idén Bárdosi Ildikó, a Nyíregyházi Művészeti Szakgimnázium oktatója, Pál Eszter, a Magyar Állami Népi Együttes és a Szalonna és Bandája szólistája, Juhász Erika, a Nyíregyházi Egyetem Zenei Intézetének mesteroktatója, valamint Pál Lajos, a verseny elindítója, a Magyarország érdemes művésze, népzenetanár alkották.
Az eseményen az I. korcsoportban szólóének kategóriában aranyminősítés I. helyezést ért el Györke Anna, arany minősítés II. helyezést ért el Illár Mátyás, arany minősítés III. helyezést értek el Mitro Emília és Selkó Evelin. II. korcsoport szólóének kategóriában: arany minősítés I. helyezett Lázár Alexandra, arany minősítés II. helyezett: Ács Mirjám, Kocsis Rebeka, arany minősítés III. helyezett: Popovics Bernadett. Énekegyüttesek I. korcsoportban arany minősítés első helyezést ért el a Dalos madárkák, arany minősítés II. helyezést ért el Dalos pacsirták és Csicsergő énekegyüttes, arany minősítés III. helyezést értek el az Eszterlánc és Gyöngykaláris énekegyüttesek. II. korcsoportban arany minősítés I. helyezést ért el a II. RF KMF szakgimnáziumának énekegyüttese, valamint arany minősítés II. helyezést ért el Napsugár Hagyományőrző énekegyüttese.
A beregszászi színház előadásait kedvelő közönség a március 19-i premieren megújult köntösben láthatta újra Gogol Háztűznézőjét a színház alapítójának, Vidnyánszky Attilának rendezésében.
Fotó: Eöri Szabó Zsolt
A két felvonásban játszott komédia pikantériáját az adja, hogy az eredetileg túlynomórészt férfi karaktereket felvonultató darabot a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház női szereplői testesítik meg, sajnos, a kialakult „nagy nemzetközi izére…” való tekintettel, hangzik el az előadás elején. S bár a kialakult háborús helyzet valóban jelentősen megnehezíti az ország kulturális életének működését, a beregszásziak most is zseniálisat alkottak. Az előadás 7 női szereplője és egyetlen férfi színésze magas színvonalú alakításokkal hozza közelebb a komédia eszközén keresztül a „háztűznézést” és az abban rejlő férfi-női lelki tusát, a félelmet az elköteleződéstől, változástól, az ismeretlentől. A házasodást minduntalan halogatni kívánó hivatalnok és cselszövő társainak a balul elsült háztűznéző látogatásában megjelenik az ember, egyszeri mivoltában és hétköznapiságában. S bár lehet, hogy a darab közel 190 éve íródott, a benne megjelenített karakterek ábrázolása, színpadra vitele most is aktualitással bír a ma embere számára, hiszen tematikája időszerű, amellyel minden kor nemzedékeinek szembe kell nézniük.
Fotó: Eöri Szabó Zsolt
A darabban felsejlik a jelenkor által megvívott létharc, amely átitatja mindennapjainkat, azonban mindezen túl a rendező megvillantja az élet igazi értelmét, melyért a nehéz időkben is érdemes küzdeni.
Az elmúlt egy évben a színház nem tudott a tőle megszokott módon működni, hiszen eleinte a Belső-Ukrajnából érkező menekülteket fogadta, majd a társulat mind ez idő alatt folyamatosan előadásokat játszott Magyarországon és a szomszédos országokban. Az elmúlt évben elindultak a színház meseelőadásai, és a Háztűznézővel újra tudják fogadni felnőtt közönségüket is.
Fotó: Eöri Szabó Zsolt
Vidnyánszky Attila, a darab rendezője, a budapesti Nemzeti Színház igazgatója elmondta: „Attól, hogy a női szerepek mellett a férfi szerepeket is a nők játsszák, még izgalmasabbá válik a dolog. Helyenként talán áthallásos és fájó is, de nem ez a lényeg. A lényeg az, hogy nevessünk és igeneljük az életet. Derű legyen a szívünkben, és örüljünk annak, hogy mi, magyarok itt, Kárpátalján is tudunk még örülni.”
Fotó: Eöri Szabó Zsolt
Sin Edina, a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház igazgatója elmondta: „A most bemutatott Háztűznéző című előadásunk nemcsak szakmai szempontból számít mérföldkőnek a beregszászi színház életében, de egyben egy különlegességet is hordoz magában: hogy a férfiak szerepében női szereplőket láthatunk. Egyfajta »életjeladás« is mindez a színházunk részéről a kárpátaljai közönségünk felé. A kárpátaljai magyar közösség nagyon nehéz időszakon megy keresztül, rájuk fér, hogy segítsük őket és bátorítsuk abban, hogy mindezt igenis át lehet vészelni, és a színháznak ez is feladata, hogy a maga eszközeivel élve ebben szerepet vállaljon. Bízunk abban, hogy minél több emberhez elér Kárpátalján az előadásunk, és minél többször műsorra tudjuk majd tűzni.”
Az előadás a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház és a budapesti Nemzeti Színház közös produkciója.
Az 1848‒49-es forradalom és szabadságharc 175. évfordulója alkalmából szervezett kiállítást kárpátaljai ukrán és magyar festőművészek alkotásaiból Magyarország Beregszászi Konzulátusa.
Az eseményen Molnár-Friedrich Szilvia köszöntötte az egybegyűlteket, majd Gyebnár István beregszászi magyar vezető konzul osztotta meg Orbán Viktor miniszterelnök ünnepi gondolatait.
Gyebnár István az esemény kapcsán elmondta: „A magyar kormány fontos célja, hogy segítse a magyar nemzeti azonosságtudat megerősítését, a magyarság kulturális, nyelvi értékeinek megőrzését, és támogassa a magyarság szülőföldjén való boldogulását.” Mint mondta: célkitűzésük, hogy hosszú távon tudjanak Kárpátalján dolgozni a kárpátaljai magyarság megmaradását segítve. Mindebben a munkában jelentős szerepet játszanak a Kárpátalján alkotó művészek, akiknek teljesítménye az anyaországban is elismert.
A vezető konzul ismertetve a kiállításon megtekinthető alkotásokat kiemelte: „Kárpátalja több híres művésszel ajándékozta meg a világot. Ilyen volt Munkácsy Mihály, Mendlik Oszkár, Révész Imre, Endrédy György, Boksay József, Erdélyi Béla. Meggyőződésem, hogy a kárpátaljai alkotók tudásuk, tehetségük átadásával hozzájárulnak a kárpátaljai magyar kultúra fenntartásához, a művészgenerációk kineveléséhez. A helyi festőművészek alkotásai a kárpátaljai hagyományokból építkeznek. A sokszínű és gazdag táj, az ott élő emberek kimeríthetetlen ihletforrást jelentenek az itteni művészek számára.”
A köszöntőt követően a Beregszászi Rezeda Folkműhely néptáncegyüttese Szilágysági regrutabál címmel adott elő ünnepi műsort, melyben a szilágysági népzenén és néptáncon kívül a március 15-éhez fűződő toborzószokások, énekek és regruta tradíciók is megelevenedtek. Az együttes művészeti vezetői Orosz Péter és Várady Enikő.
Az ünnepséget követően állófogadás keretében lehetőség nyílott megtekinteni a kárpátaljai festőművészek alkotásait, többek között Erfán Ferenc, Kopriva Attila, Villasek Tibor, Biba Szerhij, Habda László festményei várták az érdeklődőket.
Munkácson, a Munkácsy Mihály Magyar Ház Kiállítótermében mutatta be első ízben önálló kiállítását Jana Palincsak fiatal és tehetséges festőművésznő. A kiállítás megnyitójára március 16-án került sor. Jana Palincsak a zugói templom ikonosztázáról készült festményével nyerte el idén a Kárpátaljai Magyar Képző- és Iparművészek Révész Imre Társaságának (RIT) ösztöndíját. A festőművésznő kedvenc színére utaló Ultramarinkék című kiállításon az említett alkotás is megtekinthető.
A fiatal művész 1996. március 25-én született a técsői járási Dombón. 2016-tól 2020-ig a Kárpátaljai Művészeti Akadémia képzőművész szakán tanult. Az Ukrajnai Művészeti Egyesület Kárpátaljai Fiatal Művészet Tagozatának tagja 2018-tól. Ars poeticájában azt vallja, hogy a körülötte lévő szépség átadásának legfontosabb közvetítője a szín, feladatának azt tekinti, hogy megmutassa az ő perspektíváját a befogadóknak. Jelenleg a Dombói Művészeti Iskola tanára.
A kiállítás megnyitóján dr. Ónody Rita Éva ungvári magyar konzul elmondta: „Szerencsés helyzetben vannak, akik ajándékul kapták a művészi tehetséget – és persze mellé tették a szorgalmat, sok-sok tanulást, kitartást – mert meg tudják mutatni az alkotásaik által mindazt, amit a belső világuk mélyét tartalomként kitölti” – fogalmazott a konzul asszony, aki köszönetet mondott a Munkácsy Mihály Magyar Háznak, hogy teret ad az új nemzedéknek, szívén viseli a sorsukat és mind a magyar, mind az ukrán művészeknek, művészetnek otthont nyújt. „Kedves Jána, szeretettel gratulálok az alkotásokhoz, sok sikert kívánok az utadon. Kívánom, hogy a belső világod palettáján mindig legyen ott a nagybetűs SZÍN és mindig legyen szemed a szépet látni” – tolmácsolta jókívánságait dr. Ónody Rita Éva.
Jana egykori tanára, Kopriva Attila festőművész, a Kárpátaljai Képzőművészeti Főiskola docense, a művészettudományok kandidátusa elmondta a művésznőről, hogy tanáraként figyelte, milyen könnyedséggel tudja kezelni az ecsetet és a színeket. Kiállításán is látható, hogy nagyon virtuóz, sajátságos kompozíciókat tár elénk, amelyeket először láthatunk egy ilyen egységes kiállításon. Elmondta még, hogy Jana eddig öt országos, összukrajnai kiállításon vett részt műveivel, ahová nagyon nehéz bekerülni, hisz ott az akadémikusok által kiválasztott képek kerülhetnek csak kiállításra.
„Franciás könnyedséggel ábrázolja a síkokat a vásznon, amelyekkel próbál egy olyan harmonikus ritmust kialakítani, amely a kompozícióiban egységgé válik. A kontrasztos, komplementer színei egy különös expressziót sugároznak, minden kép különböző, de stilisztikai szempontból egységes hatásúak” – értékelte a kiállított műveket Kopriva Attila.
Jana Palincsak elmondta, hogy az akadémia befejezése után készült műveiből állították össze a kiállítást, amelyet fontos állomásnak tekint a munkásságában. Köszönetet mondott a lehetőségért a Munkácsy Mihály Magyar Háznak, és mindazoknak, akik a létrejöttéhez tevékenyen hozzájárultak, illetve azoknak is, akik megtekintik a kiállítást.
Munkács művészetkedvelő közönsége mellett ott voltak a kiállítás megnyitóján Jana egykori diáktársai és tanárai is, ahol Olekszij Marhacsev szaxofonjátéka tette emelkedettebbé a hangulatot.
Magyarország Ungvári Főkonzulátusán március 14-én a forradalom és szabadságharc 175. évfordulója alkalmából kiállításmegnyitóval egybekötött ünnepi megemlékezést szerveztek.
Az egybegyűlteket Albertné Simon Edina konzul asszony köszöntötte, majd a Himnusz közös éneklését követően Bacskai József főkonzul mondott köszöntőt március 15-e, a nemzeti ünnep alkalmából.
– Ma március 15-re emlékezünk, a szabadságot ünnepeljük, a magyar forradalom és szabadságharc kitörésének 175. évfordulóját, azt a napot, amikor a szabadságra, függetlenségre vágyó magyar nép megmutatta erejét. Megemlékezünk és ünnepeljük a forradalom és szabadságharc hőseit, az ő tetteiket, felidézzük az emléküket, őrizzük örökségüket, s összegezzük a történelem máig tartó tanulságait.
1848 fordulópont a magyar nemzet sorsában, határkő a birodalmi elnyomás és a szabad nemzeti, független, önálló nemzeti jövő között, szakítás az elnyomással, és cselekvés azért, hogy a magyar szabadság ne csak álom maradjon, hanem valósággá váljék. A szabadság feltételezi a testvériséget, az összetartozást, mert az emberek csak együtt lehetnek szabadok. A közösségek csak együtt élhetnek szabadon, együtt, és nem egymás ellenében – hangsúlyozta a diplomata.
Elhangzott, hogy Oroszország 2022. február 24-én megtámadta Ukrajnát, az országban azóta is háború dúl, ami nem egyszerűen rányomja a bélyegét, de meghatározza az ünnepeket is.
– Az egyik oldalon ott vannak azok, akik az érvek és a meggyőzés helyett a fegyvereket választották, a másik oldalon ott állnak azok az ukrán polgárok, akik a szabadságot, az egyén és a közösség szabadságát választották, s ezért vállalják akár a halált is. Vállalják a harcot, a küzdelmet, mert hisznek abban az általuk vallott örök magyar igazságban, hogy egyetlen népnek sem szabhatja meg senki, egy másik nép legfőképp, hogy milyen életformát válasszon, milyen utat kövessen – emelte ki Bacskai József.
Beszédében úgyszintén elhangzott, hogy a háború elől százezrek kerestek menedéket Magyarországon s szerte a világon.
– Keresik a reményt, a kiutat, s mentik az életüket, nők és gyerekek, szegények és gazdagok, együtt menekülnek és hisznek abban, hogy előbb vagy utóbb visszatérhetnek a békés szülőföldjükre. Amikor béke van, hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy a történelemkönyvekből ismert háború nem térhet vissza. Ilyenkor döbbenünk rá, hogy a szabadság, az önállóság mennyire törékeny dolgok. Ilyenkor látjuk és érezzük, hogy a szabadságért mint eszméért nemcsak állandóan meg kell harcolni, de azt meg kell óvni, őrizni – fogalmazott a főkonzul, és kitért arra is, hogy a nemzeti ünnep kapcsán Petőfi Sándorra is emlékezünk, a magyar nemzet költőjére, a forradalmárra, a nemzeti hősre, akinek idén ünnepeljük születésének 200. évfordulóját.
– Ő számunkra azt jelenti, amit Ukrajnának Tarasz Sevcsenko, hiszen minden nemzetnek van nagy költője. Petőfi és Sevcsenko pedig összeköti a magyar és az ukrán népet, s összekapcsolja azokat az érzéseket, melyek bennünk ilyenkor megfogalmazódnak.
Hajtsunk fejet hőseink előtt, emlékezzünk rájuk, tetteikből merítsünk erőt, és kövessük céltudatos összefogásukat, amelyre ma is oly nagy szükség van – zárta ünnepi gondolatait Bacskai József.
A magyar Országgyűlés Petőfi Sándor születésének 200. évfordulója alkalmából Petőfi-emlékévet hirdetett a 2022/23-as évre. Magyarország Ungvári Főkonzulátusa Balla Pál festőművésznek a témához kapcsolódó alkotásaiból összeállított tárlattal emlékezik a nemzet költőjére.
Fuchs Andrea, a Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Közössége Munkácsy Mihály Képzőművészeti Egyesületének alapító tagja és titkára méltatta Balla Pál (1930–2008) festőművészt, aki egykoron rajztanára is volt.
– Jó ötlet volt, hogy ezeket a festményeket a főkonzulátusnak ajándékozta, mert az alkotásokat látva rá is, Petőfire is, március 15-re is és a szabadságharcra is gondolunk, s így egyben kerek a történet. Képeiben minden benne van: kárpátaljai, klasszikus, magyar érzelmű, kidolgozott – mondta többek között.
Balla Pál a monumentális és a táblaképfestészet műfajában alkotott. 1945–50-ben az Ungvári Iparművészeti Szakközépiskolában folytatott tanulmányokat, ahol Erdélyi Béla, Boksay József, Manajló Fedor, Koczka András voltak a mesterei. 1955–56-ban elvégezte a Lembergi Iparművészeti Főiskolát. 1958-tól az Ungvári Iparművészeti Szakközépiskola tanára, 1968-tól az Ukrán Képző- és Iparművészeti Szövetség tagja, 1976–80 között az Ukrán Képző- és Iparművészeti Szövetség kárpátaljai szervezetének elnöke. 1970–80 között a kárpátaljai és kassai művésztelepeken alkotott; kezdeményezte a Péterfalvai Képtár létrehozását. 2005-től a Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Közössége Munkácsy Mihály Képzőművészeti Egyesületének örökös elnöke, nevéhez fűződik a Tiszaháti Alkotótábor (Péterfalva) létrehozása is. 1946-tól vett részt csoportos és egyéni kiállításokon.
A rendezvényt az Ungvári 10. Számú Dayka Gábor Magyar Tannyelvű Középiskola diákjainak tematikus műsora színesítette.
Az ünnepség zárásaként felcsendülő Szózat sorait – „A nagy világon e kivűl Nincsen számodra hely; Áldjon vagy verjen sors keze: Itt élned, halnod kell” – az aznap harmadik alkalommal megszólaló sziréna hangja törte meg, könnyeket csalva egyesek szemébe.
