1944 őszén a térséget megszálló Vörös hadsereg csapatai a háromnapos munkára szóló megtévesztő ígéretekkel összehívták a magyar és német nemzetiségű férfiakat. A begyűjtötteket fegyveres kísérettel a szolyvai, sietve kialakított gyűjtő táborba hurcolták. Az embertelen körülmények, az éhezés, a zsúfoltság és a bánásmód kegyetlensége miatt a foglyok közül már az első hetekben sok százan életüket vesztették. Szolyva így vált a kárpátaljai magyarság egyik legfájdalmasabb emlékhelyévé, a közösség szenvedéstörténetének jelképévé.
A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) Csapi Alapszervezete november 23-án délután tartotta idei megemlékezését az 1944-ben kezdődő tragikus eseményekre emlékezve. Akkor a helyi magyar lakosokat – sok ezer sorstársukkal együtt – „málenkij robot” ürügyén hurcolták el, valójában azonban a Gulág haláltáboraiba vitték őket, ahonnan legtöbben soha nem térhettek vissza. A hagyományosan a helyi temetőben felállított emlékműnél megrendezett megemlékezésen részt vett dr. Papp Ferenc, Magyarország Ungvári Főkonzulátusának konzulja is.
Balogh Lívia, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Ungvári Középszintű Szervezetének és Csapi Alapszervezetének elnöke felidézte a 81 évvel ezelőtti eseményeket és kiemelte: fontos emlékeztetni a ma élőket, a mai fiatalokat, hogy milyen szörnyű tud lenni, amikor egy-egy nép a másik nép ellen fordul és kollektív bűnösség vádjával ítél meg népeket, vagy népcsoportokat.
– Idén 81 éve, hogy a kárpátaljai magyarság legnagyobb sorstragédiája megtörtént. Azóta a kárpátaljai magyarság hol csendesen, hol egy kicsit „hangosabban”, de megemlékezik a sztálinizmus áldozatairól, akiket 1944-ben Erzsébet-napkor kezdtek el lágerekbe gyűjteni. Azokat a magyar és német férfiakat a sztálini rezsim meg akarta alázni, tönkre akarta tenni. Több mint 40 ezer embert deportált a Gulágra, akiket éhen, szomjan, betegen hajtottak gyakorlatilag egészen Szibériáig. Több mint 10 ezer embert vesztett el a kárpátaljai magyarság, 10 ezer apát, férjet, gyermeket! Erre emlékszünk ilyenkor itt, Kárpátalján, nemcsak a szolyvai központi emlékhelyen, hanem gyakorlatilag minden magyarlakta településen, hiszen ebben az elhurcolásban minden település érintett volt egy-egy kivétellel. Az ungvári járási Gálocsból nem vittek el férfiakat, ott a polgármester értesítette őket, ezért ő vált ennek az üldöztetésnek a mártírjává.
Mi nagyon sokáig úgy gondoltuk, hogy csak emlékeinkben él majd az a szörnyűség, amit egy-egy nemzet a másikkal tenni tud. Soha nem gondoltuk volna, hogy a mi életünkben is lesz egy olyan szakasz, amikor sokan elveszítik családtagjaikat, akik a távolban ragadnak. Minden évben összehívjuk itt a csapi magyarságot, hogy arra a 37 helyi magyar férfira emlékezzünk, akik soha nem tértek vissza abból a „háromnapos” munkaszolgálatból, amelyre elhurcolták őket. Ennél sokkal több család volt érintett Csapon, mert sokan hazajöttek, majd később különböző betegségekben itthon vesztették életüket, nagyon sokan lelkileg mentek tönkre az átélt traumákban. Erre az időszakra emlékezünk és emlékeztetünk mindenkit, mert ennek soha nem szabad megismétlődnie! Azt gondolom, amíg magyar él itt, Kárpátalján, erre a sorstragédiára mindig emlékezni fogunk – zárta gondolatait az elnök asszony.
Lizák Renáta felkészítő tanár közreműködésével Somogyi Milán és Orbán István, a Csapi Széchenyi István Líceum 10. osztályos tanulóinak előadásában hangzott el a Levél a táborból és Ősz a Gulágon.
Baksa Dávid csapi református lelkipásztor a Zsoltárok könyvéből olvasott fel egy igeszakaszt, ami egy elcsüggedt ember imádsága.
– Egy olyan helyszínen vagyunk, ahol sokszor elfognak az érzelmek bennünket, régi szép emlékek öntenek el mindazokat illetően, akik egykoron mellettünk voltak. De amikor itt megállunk a temető csöndjében, azok a pillanatok is előjönnek, amelyek a személyes életünkben, vagy népünk életében törést okoztak. Az emlékezést előretekintés is kell, hogy jellemezze – mondta áldást kérve a megjelentekre és hozzátartozóikra.
Thurzó Péter római katolikus plébános az áldozatok előtt tisztelgőkhöz szólva megjegyezte, hogy egy temetőnyi halott emlékművénél csak egy lehajtott fővel elmondott imádság a helyénvaló.
– Ha elhallgatunk, a messzi távolból a szívünkben szinte halljuk a fegyverek ropogását. Ha elhalkul a csata zaja, érezzük mindazt, amit a szívükben hordtak ők, emberi jajok, sóhajok, hörgés és néma csend üli meg lelkünket. Közénk tartoztak, községünk lakói voltak, akiknek nem jelölte sírját kereszt. A közösség felállította ezt az emléktáblát, hogy legyen hol meggyújtani a távoli sír helyett az emlékezés mécsesét, letenni a tisztelet virágát. Mi most adósságot igyekszünk törleszteni – jegyezte meg, és imádkozott a távolban eltemetett testvérek lelki nyugalmáért.
A KMKSZ Csapi Nyugdíjasklubja kórusának előadásában Egy magyar katona fohásza című dal hangzott el, végezetül a jelenlévők elhelyezték a koszorúkat és virágcsokrokat, majd meggyújtották az emlékezés mécseseit.
A sztálini megtorlások kárpátaljai áldozatainak sorsát, a szovjet fogságba hurcoltak történetének feltárását és a közös kutatás felelősségét állította középpontba a Gulág–Gupvi Kutatók Nemzetközi Fóruma, amelyet november 21-én rendeztek meg Beregszászban, az Európa–Magyar Házban. A Szolyvai Emlékpark Alapítvány, a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet, valamint az Ungvári Nemzeti Egyetem Magyar Történelem és Európai Integráció Tanszéke által szervezett eseményen a résztvevő kutatók új kutatási eredményeket, friss feltárásokat és emlékezetpolitikai megközelítéseket vitattak meg.
A program a Rezonanciák, reflexiók, visszatükröződések 2014–2025 című festménykiállítás megnyitójával kezdődött. Magyar Árpád István kijevi művész és tanítványai – Magyar Olga és Kovalevszka Olena – munkái a háborús évek lenyomatait, a civil tapasztalatok rétegződését mutatták be. A tárlat a tervek szerint a jövőben Kárpátalja több településére is ellátogat majd.
A rendezvény elején az egyházak képviseletében Pocsai Vince református lelkész és Marosi István görögkatolikus parochus köszöntötte az egybegyűlteket. Rövid szolgálatukban a lelki megnyugvás fontosságára hívták fel a figyelmet, amire talán soha nem volt akkora szüksége az embereknek, mint napjainkban.
A tanácskozás hivatalos megnyitóján Tóth Mihály, a Szolyvai Emlékpark Alapítvány elnöke arra emlékeztetett, hogy a Szolyvai Emlékpark nem csupán temető, hanem jelképes hely, ahol „az egykori szenvedések gyújtópontja” válik láthatóvá a mai nemzedék számára is. Hangsúlyozta: az intézmény legfontosabb feladata továbbra is a dokumentálás és az áldozatok név szerinti beazonosítása. Bejelentette, hogy idén 12 új táblát avatnak, rajtuk 380 frissen azonosított névvel, majd hozzátette: „Nagyon fontos, hogy ne csak ezrekről, tízezrekről beszéljünk, hanem neveket tudjunk megnevezni.”
Zubánics László, a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy a mai háborús tapasztalatok és az 1944–45-ös sztálini megtorlások között ijesztő párhuzamok húzódnak. A lezárt határok, az információhiány, az állandó áramszünetek és a mindennapi bizonytalanság ugyanazokat az érzelmi terheket hozzák felszínre, mint 80 évvel ezelőtt. Úgy fogalmazott: az emberekben felgyülemlett félelmek, traumák és kimondatlan terhek ma is ugyanúgy megjelennek, és ezek lélekpszichológiai vizsgálata a jövő kutatásainak fontos feladata lehet.
Ugyanakkor a történelem azt is megmutatja – hangsúlyozta –, hogy a kárpátaljai magyar közösség képes volt és képes ma is a túlélésre berendezkedni. A férfiak távolléte miatt nagyobb felelősség hárul a családokra és a faluközösségekre, a kárpátaljai magyar nők tartják össze és viszik előre a közösséget. Ők azok, akik a mindennapi élet minden területén helytállnak – akár a családban, akár a munkában –, és ma döntő szerepük van a közösség fennmaradásában.
„Ez egy nemzeti ügy, közszolgálat, amit végzünk… a hozzátartozók végre nyomon követhetik, hol raboskodtak, mikor haltak meg vagy mikor tértek haza szeretteik” – mondta Dupka György, a Szolyvai Emlékpark Alapítvány felelős titkára, aki arra emlékeztetett, hogy 1989 óta rendezik meg az emlékkonferenciát – hűen ahhoz a fogadalomhoz, amelyet az egykori túlélőknek tettek. Felidézte: bár a kárpátaljai elhurcolások 80. évfordulóját tavaly tartották, a kutatómunka ma is tart, hiszen a mintegy 40 ezer szovjet fogságba hurcolt kárpátaljai magyar, német és más nemzetiségű története máig nincs teljesen feltárva.
Az elmúlt években a kutatás új lendületet kapott annak köszönhetően, hogy a magyar állam megvásárolt közel 700 ezer szovjet hadifogolykartont: ezek feldolgozása révén már több mint 1500 új nevet sikerült beazonosítani, amelyek hamarosan a Szolyvai Emlékpark Siratófalára kerülnek.
A nap folyamán a tudományos blokkban a kárpátaljai, anyaországi és nemzetközi kutatók munkájuk legfrissebb eredményeit mutatták be. Molnár D. Erzsébet, a Rákóczi Egyetem történész docense arról beszélt, hogy az egyetemen kiemelt figyelmet fordítanak az 1944-es szovjet bevonulás következményeinek bemutatására. Céljuk, hogy a hallgatók minél átfogóbb képet kapjanak Kelet-Közép-Európa szovjetesítésének sajátosságairól.
Váradi Natália, a Rákóczi Egyetem történelemprofesszora a Karpatszka Ukrajina (1944–1946) időszakának forrásait elemezte, rámutatva, hogyan nyitotta meg ez a rövid korszak az utat a szovjet típusú rendszer bevezetéséhez.
A közép-európai kitekintés keretében Köteles László, a Csemadok – Szlovákiai Magyar Társadalmi és Közművelődési Szövetség alelnöke a szlovákiai magyar emlékezetpolitika jelenlegi helyzetét összegezte. „Számunkra ez egy közös sors mementója… a Szolyvai Emlékpark a felvidéki magyarság egyik legnagyobb közös temetője” – mondta arra reflektálva, hogy a Felvidék és Kárpátalja magyarságának sorsa elválaszthatatlanul összefonódott, hiszen a deportálások ugyanazon a napon és ugyanazzal a szovjet parancsnoki módszerrel indultak mindkét térségben. Szavaiban külön kitért Kisgéres településre, ahonnan megközelítőleg 150 férfit hurcoltak el, akik közül 102-en nem tértek vissza.
Pavlo Hric, a kassai Kommunizmus Áldozatai múzeumának igazgatója a múzeum tényfeltáró és kiállításpolitikai munkáját ismertette. A 2021-ben alapított intézmény a kommunista rezsim bűneinek feltárását tűzte ki célul, különös tekintettel az 1944–45-ös deportálások dokumentálására.
A konferencia végén a résztvevők átvonultak az Európa–Magyar Ház udvarára, ahol csendes koszorúzással tisztelegtek az áldozatok előtt. Ezután felkeresték a sztálini megtorlás megújított beregszászi emlékművét is, ahol koszorúikat elhelyezve emlékeztek mindazokra, akiket a sztálini megtorlások örökre elragadtak családjaiktól.
81 éve a szovjet hatóságok több mint 35 ezer kárpátaljai magyar és német, 18 és 50 év közötti férfit hurcoltak málenkij robotra. A háromnapos munka ürügyén meghirdetett akció sokak számára évekig tartó munkatábort jelentett. 17 ezer kárpátaljai férfi számára pedig a halált. Közülük 37-en csapiak voltak. A mártírok emléke előtt tisztelegve a KMKSZ itteni alapszervezete 1989-ben állított emlékművet a helyi köztemetőben. A csapi magyarok a szövetség szervezésében azóta minden év novemberében megemlékeznek az áldozatokról. A negyedik éve tartó háború miatt idén is csak csendes főhajtással és koszorúzással tették ezt, ahol Balogh Lívia, a KMKSZ ungvári járási szervezetének elnöke kiemelte: sohasem gondoltuk volna, hogy a mi életünkben is lesz egy olyan életszakasz, amikor bizony sokan a háborúban veszítik el családtagjaikat.
A beregszászi járási Jánosiban is megemlékeztek a málenkij robot áldozatairól a sztálini lágerekbe elhurcoltak emlékművénél.
Az eseményen részt vett Bakos Erzsébet, a község elöljárója, Nagy Szabolcs református lelkipásztor, Egressy Miklós görögkatolikus parochus, a KMKSZ Jánosi Alapszervezetének képviselői, illetve minden olyan helyi lakos, aki fontosnak érezte, hogy lerója tiszteletét az elhunytak emléke előtt.
A megemlékezésen Bakos Erzsébet, Jánosi és Balazsér elöljáróasszonya köszöntötte a jelenlévőket. Beszédében hangsúlyozta, hogy a málenkij robot áldozatai ártatlan emberek voltak, akiket családjaiktól szakítottak el, és akiknek szenvedései máig ható sebeket ejtettek a közösségeken. Felidézte, hogy a falvakból számos férfit hurcoltak el „kis munkára” hivatkozva, ami sokuk számára éveken át tartó nélkülözést, embertelen körülményeket és gyakran a halált jelentette. Mint mondta, a tragédia nem csupán történelem: családi emlékekben, hiányzó életekben él tovább, így kötelességünk megőrizni és továbbadni az igazságot, hogy hasonló soha többé ne történhessen meg. Köszönetet mondott mindazoknak, akik ápolják az áldozatok emlékezetét, majd arra kérte a jelenlévőket: a gyertyagyújtással és a csendes főhajtással közösen tisztelegjenek azok előtt, akik soha nem térhettek haza.
Ezt követően Egressy Miklós görögkatolikus parochus mondott imát az áldozatok lelki üdvéért. Majd Nagy Szabolcs református lelkipásztor olvasta fel a 23. zsoltárt, amely sok elhurcolt számára jelentett kapaszkodót a megpróbáltatások éveiben: „Az Úr az én pásztorom, nem szűkölködöm (…) Ha a halál árnyékának völgyében járok is, nem félek semmi bajtól, mert te velem vagy.”
A jelenlévők végezetül együtt imádkozták el a Miatyánkot, majd nemzeti imánk, a Himnusz eléneklésével rótták le tiszteletüket mindazok előtt, akik szenvedéseikkel és áldozatukkal örökre beíródtak közösségünk emlékezetébe.
1944 novemberében a szovjet hatóságok „háromnapi jóvátételi munkára” rendelték be Kárpátalja több mint tízezer civil férfiját. A magyar és sváb fiatalok, családapák és idősek azonban soha nem térhettek vissza otthonaikba: gyalog hurcolták őket a szolyvai gyűjtőtáborba, majd onnan a Gulág munkatáboraiba. Sokan közülük ott vesztették életüket, sírhelyükről a mai napig nincs biztos információ, és a hazatérők nagy része sem élhetett hosszú életet a megpróbáltatások súlyos következményei miatt. Az ő emlékükre gyűltek össze november 18-án Beregszászban, ahol a Pro Cultura Subcarpathica, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetem, a Beregszászi Polgármesteri Hivatal és a történelmi egyházak közösen tartottak megemlékezést a málenkij robot áldozatai előtt tisztelegve.
A rendezvény a Rákóczi Egyetem udvarán kezdődött, ahol a résztvevők nemzeti imádságunk eléneklését követően megkoszorúzták Matl Péter Gúzsban című alkotását. Az eseményen jelen volt Sin József, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség alelnöke és a Beregszászi Középszintű Szervezet elnöke is, aki a KMKSZ nevében helyezte el a megemlékezés koszorúját.
A néma tiszteletadás után a jelenlévők közösen indultak át a református templomba, ahol ökumenikus istentiszteletre került sor. Isten igéjét Molnár János római katolikus esperes, Demkó Ferenc görögkatolikus püspöki helynök és Taracközi Ferenc református vezető lelkipásztor tolmácsolta.
Az eseményen felszólalt Dergán Ádám, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága Hivatalának általános főigazgató-helyettese, aki beszédében emlékeztetett arra, hogy a Gulág, a Gupvi és a málenkij robot fogalmai mára sok fiatal számára „szinte már semmit sem jelentenek”, holott a XX. század egyik legnagyobb magyar tragédiáját hordozzák magukban. Kiemelte a Nemzeti Emlékezet Bizottságának feladatát a történetek megőrzésében és bemutatásában, valamint szólt az emlékezés közösségteremtő erejéről. Mint mondta: „Az ilyen események […] segítik a méltó megemlékezést és a leszármazottak által hordozott transzgenerációs traumák oldását.”
Ezt követően Csernicskó István, a Rákóczi Egyetem rektora osztotta meg gondolatait a jelenlévőkkel. Beszédében arról szólt, milyen nehéz történelmi és földrajzi környezetben él a kárpátaljai magyarság, mégis hogyan maradt meg közösségként a XXI. században is. Mint fogalmazott: „Szerteágazó gyökerek nélkül szinte lehetetlen megkapaszkodni.”
Hangsúlyozta, hogy a közösség megtartó erejét a múlt emlékei, a nyelv és a kultúra adják, ám ezek a gyökerek csak akkor maradnak erősek, ha időről időre tápláljuk őket. Köszönetet mondott minden jelenlévőnek, amiért együtt őrzik a közös múlt emlékezetét. Szavai szerint: „Amíg van mire emlékezni, amíg vannak, akik emlékezzenek, addig élnek a gyökerek és táplálnak bennünket.”
Csernicskó István szavai után a meghívott vendégek felolvasták a több mint 300 beregszászi áldozat nevét, majd a résztvevők elhelyezték a megemlékezés koszorúit a református templom falán.
A megemlékezés gyertyás menettel folytatódott a Beregszászi 5. Számú Tarasz Sevcsenko Líceum falán elhelyezett emléktáblához, és végül a Széna téren álló emlékműnél zárult, ahol közös koszorúzással adóztak az elhurcoltak emléke előtt.
Kárpátalján mindössze egyetlen olyan magyarok lakta település található, ahol a falu főutcája azoknak a meghurcoltaknak állít emléket, akik 81 évvel ezelőtt életüket vesztették azért, mert bátran vállalták magyarságukat és hitüket. Vasárnap Badalóban, a Mártírok útján található Mártírok emlékparkjában gyűltek össze a helyiek, hogy a Mártírok emlékművénél tisztelegjenek az 1944 őszén a kárpátaljai és helyi magyarság ellen elkövetett kegyetlen megtorlás áldozatai előtt.
A helyi református templomban megtartott istentiszteleten Sápi Zsolt lelkipásztor igehirdetésében az Apostolok cselekedetei 16. részének 5. verséből vett idézettel – „A gyülekezetek pedig erősödtek a hitben, és naponként gyarapodtak lélekszámban” – tolmácsolta Isten üzenetét a közösség felé.
Fotó: Sárközi Karola
Az istentiszteletet követően a templom szomszédságában lévő Mártírok emlékműve köré gyülekeztek a megemlékezők, ahol Jakab Lajos helyi családorvos, a KMKSZ Badalói Alapszervezetének elnöke köszöntötte az egybegyűlteket: „Most azokra a mártírjainkra emlékezünk, akik 81 évvel ezelőtt estek áldozatul a II. világháború és az azt követő sztálini terror megtorlásainak, s egyedüli bűnük a nemzetiségük és hitük volt. Badalóból 150-en kerültek az úgynevezett málenkij robotra, akiknek több mint a fele örökre odamaradt.”
Az érdekvédelmi szervezet helyi vezetője – párhuzamot vonva – beszélt arról is, hogy a történelem sajnos ismétli magát, hiszen a közel négy éve zajló háború miatt a Tisza-parti településről ma is legalább ennyien kényszerültek „száműzetésbe”, de „abban bízunk, hogy minden háború véget ér egyszer, és akkor majd ezek az emberek, családok is hazatérhetnek végre”.
Balogh György, Magyarország Beregszászi Konzulátusának konzulja Radnóti Miklós verssorait idézve – „Oly korban éltem én e földön, mikor az ember úgy elaljasult, hogy önként, kéjjel ölt, nemcsak parancsra…” – elevenítette fel a XX. század kárpátaljai magyarságának egyik legtragikusabb időszakát. Mint mondta, 1944 novemberében Badalót ezek az események nem megtizedelték, hanem még annál is jobban sújtották, hiszen itt nem minden tizedik, hanem minden hatodik embert vittek el a lágerekbe. „Az emlékezés célja az ártatlanul elhurcoltakra, meggyilkoltakra való emlékezés katarzisával a jelenkor nemzedékének is a megtisztulása és megszentelődése” – összegezte mondandóját zárásként.
Fotó: Sárközi Karola
A Badalói Gvadányi József Gimnázium két tanulója, Pápai Zsófia és Molnár Liliána az alkalomhoz illő verseket adtak elő.
A kárpátaljai magyarok Golgotájának nevezte a 81 évvel ezelőtti tragikus eseményeket Sin József, a KMKSZ alelnöke, az érdekvédelmi szervezet Beregszászi Középszintű Szervezetének elnöke, aki történelmi visszatekintésében felidézte az 1944-ben, Erzsébet-nap környékén történt fejleményeket, amikor a kisbíró kidobolta, hogy a magyar és német nemzetiségű hadköteles személyeknek három napon belül jelentkezni kell a legközelebbi városparancsnokságon. Kitért arra is, hogy a szovjetrendszerben több évtizeden keresztül megtiltották a túlélőknek, hogy beszéljenek az átélt szörnyűségekről, kegyetlenségekről, és ez a tiltás csak a peresztrojka utolsó éveiben, a szólásszabadság viszonylagos szabad gyakorlása idején változott meg. A mai időkről beszélve szomorúnak nevezte, hogy a háború megint belopózott közénk, ezért ma sokan fiuk, unokájuk támogatása nélkül maradtak. „Sokan vágynak már békére, koporsók helyett sok-sok bölcsőre, sok gyerekkel telített óvodákra, iskolákra. Ebben kell hinnünk, és ki kell tartanunk magyar keresztényként szülőföldünkön” – mondta zárásként.
Az áldozatokra emlékezett beszédében Szalai Imre, Badaló elöljárója is, aki azt emelte ki, hogy amikor mártírjainkra emlékezünk, nemcsak a múlt borzalmaira tekintünk vissza, hanem arra is emlékeztet minket ez a nap, hogy milyen törékeny a szabadság, és mennyire fontos, hogy minden körülmények között megőrizzük az emberi méltóságot.
Fotó: Sárközi Karola
Sápi Zsolt lelkipásztor rövid fohászt mondott a mártírok emlékére és nemzetünk megmaradásáért imádkozott.
A badalói megemlékezés a Himnusz eléneklésével és az emlékmű megkoszorúzásával ért véget.
A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) Csapi Alapszervezete (CSA) november 30-án délután a helyi temetőben található emlékműnél tartott megemlékezést az 1944-ben kezdődő tragikus eseményekről. Felidézték annak a 37 helyi lakosnak az emlékét, akiket málenkij robotra hívtak, de végül a Gulág haláltáboraiba hurcoltak, ahonnan soha nem tértek vissza.
Balogh Lívia, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) Ungvári Középszintű Szervezetének (UKSZ) és CSA elnöke felidézte a 80 évvel ezelőtti eseményeket, kitért a sztálini önkény borzalmaira. Kiemelte: minden történelmi pillanat fontos a magyarság és minden nemzet életében mind pozitív, mind negatív értelemben.
– Sajnos a 80 évvel ezelőtt történt események nagyon negatívak a kárpátaljai magyarság életében, hiszen véget ért a második világháború, az emberek talán kicsit fellélegezhettek, hogy jöhet egy boldogabb, szebb és békésebb idő. Nem sejtették az itt élő magyar és német férfiak, hogy rájuk sokkal szörnyűbb idő vár, hogy a sztálini diktatúra bosszút esküdött és kiirtani kívánta a magyar és német lakosságot Kárpátalján, akik itt rekedtek egy új országban. Háromnapos munkaszolgálatot hirdettek meg, amely sajnos, több mint tízezer magyar és német férfi életébe került, megannyi család sorsát befolyásolta, hiszen azok az özvegyek és árvák, akik itt maradtak, nagyon nehezen élték meg azokat az időket. Nagyon sokáig beszélni sem lehetett a sztálinizmus önkényéről és mindarról, ami történt az emberekkel. Ahogy szétesett a Szovjetunió, Csap volt az első olyan település, ahol emlékművet állítottak annak a 37 embernek, aki odaveszett ezekbe a lágerekbe. De soha nem gondoltuk volna, hogy a mi életünkben teljesen más üzenete lesz ezeknek a megemlékezéseknek, ennek a 80 esztendőnek, amely távlatából ma visszatekintünk – hangsúlyozta.
Ónody Erika felkészítő tanár közreműködésével Varga Jázmin és Somogyi Milán, a Csapi Széchenyi István Líceum 9. osztályos tanulóinak előadásában hangzott el a Lágerballada és az Ezer fogoly imája 1944-ben.
Az áldozatokért Baksa Dávid csapi református lelkipásztor imádkozott és kért áldást az egybegyűltekre és hozzátartozóikra.
A KMKSZ Csapi Nyugdíjasklubjának kórusa Él a magyar mindörökké című dallal tett szolgálatot.
Végül a jelenlévők elhelyezték koszorúikat és virágaikat, mécseseket meggyújtottak és emlékeztek…
A temetői kegyeletfőhajtást követően a KMKSZ Ungvári Járási Rendezvénytermében „Uram, segíts haza minket!” címmel a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház előadására került sor. Az előadás felvezetőjében Balogh Lívia megjegyezte, öröm számára, hogy a kis közösségi termet a Békeközben, aminek már a neve is szimbolikus, ilyen szépen sikerült megtölteni.
– 80 évvel ezelőtt, 1944-ben talán éppolyan reménység töltötte el a kárpátaljai magyarok szívét, mint amilyet ma önök is megélnek. […] Eltelt 2 generációnyi idő, és bár sok kihívással élte kálváriáját a kárpátaljai magyarság, mégis béke volt. Soha nem gondoltuk, hogy annak a darabnak a címe, amelyet ma a KMKSZ felkérésére a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház előadásában itt és Kárpátalja-szerte színpadra kerül, az teljesen mást fog a mi generációnknak jelenteni. Ma ez a mondat, ez a fohász sokkal többet mond mindenkinek, és sokunk ajkáról szakad fel. Adja Isten, hogy mielőbb így legyen! – mondta az elnök asszony.
Sin Edina, a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház igazgatónője a társulat nevében köszöntötte az egybegyűlteket és megjegyezte: mikor az év elején a málenkij robot évfordulója alkalmából tervezték a lehetséges körutat a KMKSZ-szel, akkor is biztosak voltak már abban, hogy az Ung-vidéki magyarsághoz el fogják hozni ezt az előadást.
– El fogjuk hozni, hiszen az itt élő magyarok az elmúlt évtizedben mindig nagy szimpátiával, támogató figyelemmel fordultak a beregszászi színház előadásai felé, ezért hálásak vagyunk és köszönjük, hogy partnerre találhatunk itt. Nagy segítség ez a munkánkban, tudni arról, hogy Kárpátalja más régióiban is szeretettel fogadják az előadásainkat. Igaz, ezúttal nem vidám témával érkeztünk, de úgy gondoljuk, jóban-rosszban össze kell fognia a kárpátaljai magyar közösségnek, és együtt kell megélni mindazt, amit ránk mér a sors – fogalmazott.
Elhangzott: az „Uram, segíts haza minket!” előadás a málenkij robot történéseit igyekszik bemutatni Gál Natália értő és szakmai kezeinek, gondolatiságának köszönhetően oly módon, hogy személyes történeteket, egyéni sorsokat mutat be a színház eszközeivel. Ebben Vass Magdolna, Orosz Ibolya, Fornosi D. Júlia, Heczel Jázmin a segítőtársai. Ők szólaltatták meg a történeteket és adtak arcot a sorsoknak, amelyeken keresztül közvetlenebben, megrázóbban és maradandóbban szólalhatnak meg elődeink történetei. Egyrészt az emlékezés volt ezzel a cél, másrészt nem hallgathatják el ezeknek a történeteknek az aktualitását. A társulat férfitagjai Ferenczi Attila, Sőtér István, Szilvási Szilárd, Séra Dániel és Jakab K. Tamás hangfelvételről működött közben az előadásban.
– Mi abban bízunk, amit Illyés Gyula Bartók című versében olvashatunk: „Ki szépen kimondja a rettenetet, azzal föl is oldja.” Abban bízunk: kimondva ezeket a történeteket, együtt, sorsközösségekben megélve hétköznapjainkat, feloldást is hozhatunk. Emlékezünk, feloldást hozunk, közösen megéljük, és bízunk abban, hogy együtt lesz erőnk a folytatásra – zárta gondolatait az igazgatónő.
A szerény, korhű díszlet ellenére több helyszínes a történelmi előadás. A nézők a háttérben láthattak vetített fényképeket a borzalmas menetről, az embertelen körülmények között szállított, majd dolgozó honfitársainkról, megsárgult levelek lapjait, megkínzott, de bizakodó emberek kézírásaival, illetve a színpadon rögtönzött konyhát, szobát, ahol a színészek az itthon maradt anyák, testvérek, feleségek, gyermekek fájdalmát testesítették meg. Szinte éreztük a hideg puskatus döfését, a korpás káposztaleves ízét, a hemzsegő tetvek csípését, a deres vas nyalogatásával szomjukat enyhítők érzését, akiknek egy nagy vágyuk volt: élve hazajutni. Egy dolog könyveket lapozva olvasni azokról a borzalmakról, kegyetlenségekről, és teljesen más konkrét emberi sorsokon keresztül színházi eszközök segítségével úgymond megélni. Az előadás során szem nem maradt szárazon a nézőtéren, végül a meghatódott közönség állva, vastapssal jutalmazta a színészeket.
– Megrázó érzés volt, a szó szoros értelmében átéltük azokat a hónapokat, azokat az éveket, amikor a kárpátaljai magyar embereket, szüleinket, nagyszüleinket annak idején elhurcolták. Nekünk emlékeznünk kell, hogy ne felejtsük el azokat az éveket, mert az embertársaink ezt átélték – mondta sokak véleményét szavakba öntve Haritonova Ádám Éva nyugalmazott pedagógus Szürtéből.
The emotional moment King Charles salutes Ukrainian soldiers at the 80th VE Day commemorations. The Ukraine flag being the final one in the processions is exactly why I love our country. We know where we stand 🇬🇧🤝🇺🇦 pic.twitter.com/ydcoGR5KeM
A málenkij robot áldozataira színházi előadással emlékeztek november 25-én a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ), a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (II. RF KMF), valamint a Lehoczky Tivadar Társadalomtudományi Kutatóközpont szervezésében. Az „Uram, segíts haza minket!” című darab megrázó hitelességgel mutatta be a 80 évvel ezelőtti események borzalmait, emberközeli módon idézve fel a valóságot. Az előadás során a nézők szinte képtelenek voltak kívülállóként tekinteni a történtekre. A színészek lenyűgöző alakítása, a tragikus emberi sorsok hiteles megjelenítése mélyen megérintette a közönséget, felejthetetlen élményt nyújtva.
A rendezvény a főiskola udvarán vette kezdetét, ahol a megjelent társadalmi szervezetek képviselői elhelyezték az emlékezés koszorúit Matl Péter Gúzsban című alkotásánál. Ezt követően az intézmény Esztergom termében folytatódott a program, amelyen Darcsi Karolina, a KMKSZ politikai-kommunikációs titkára köszöntötte az egybegyűlteket.
Megemlékezvén a 80 évvel ezelőtt zajló történésekről dr. Orosz Ildikó, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola elnöke kiemelte: 80 éve a 2. Ukrán Front elérte a Kárpátokat és Kárpátaljára is betört. Az itt talált magyar és sváb férfiakat – akik nem fegyverrel fogadták őket, akik egyszerű munkások, civilek voltak – begyűjtötték, „háromnapi munkára” hívva hajtották el gyalog Szolyváig, s aki a gyűjtőtábort túlélte, azokat tovább hurcolták Szamborba, majd a szibériai lágerekbe. A lágerekből visszatértek már nem is Magyarországra jöttek haza, hanem a szovjet birodalomba. Az 1944-es események megtizedelték a kárpátaljai közösséget, s mindez etnikai alapon zajlott. Az elnök asszony visszaemlékezve a KMKSZ megalakulására elmondta: a szervezet egyik fontos kezdeményezése volt, hogy 1989-ben minden településen elkezdték összegyűjteni az elhurcoltak névsorát, akiknek aztán mindenütt emlékművet is állíttattak. Kifejtette azt is, hogy a málenkij robot nemcsak az elhurcoltak sorsát pecsételte meg, de mindazon generációkét is, akiknek életrajzából kiderült, hogy családjában volt olyan személy, akit elhurcoltak. Ettől kezdve az akkori szovjethatalom embertelenül ellehetetlenítette a leszármazottak boldogulását is. A jelenlegi helyzetre reflektálva kifejtette, abban reménykedett, hogy ilyen dolgok sosem ismétlődhetnek meg, ám újra háborúban élünk. Mint fogalmazott: imádkoznunk kell azért, hogy a 20. században zajló borzalmak sohase jöjjenek vissza.
A jelenlévők ezt követően egyperces néma főhajtással emlékeztek meg az elhurcolt áldozatokról.
Dr. Molnár D. István, a KMKSZ Beregszászi Alapszervezetének elnöke, a II. RF KMF docense emlékezve a múlt borzalmaira megjegyezte: sajnos nagyon sokáig nem lehetett beszélni ezekről az eseményekről. A szovjet időszakban tabutémának számított. A 90-es évek elejétől aztán már megjelentek könyvek, tanulmányok, elkezdtek emlékműveket állítani az áldozatoknak, és ettől az időponttól kezdve rendszeresen megemlékezünk az elhurcoltakról. Fontos emlékeznünk, tanulnunk a múlt hibáiból, hiszen ha nem emlékezünk, akkor ezek az események megismétlődhetnek. A kárpátaljai magyarok egy olyan közösség leszármazottai, akik az évszázadok során nehéz körülményeket éltek túl, s akik itt meg tudtak maradni, azoknak a génjei továbböröklődtek, s valahol ez a tudás és élni akarás a mostani generációban is megvan – fejtette ki. Mint mondta: biztos benne, hogy a jelenlegi helyzeten is túl tud lépni a kárpátaljai magyarság, és továbbra is megmarad itt, Kárpátalján.
Az emlékező gondolatokat követően dr. Molnár D. Erzsébet, a Lehoczky Tivadar Társadalomtudományi Kutatóközpontigazgatója,a II. RF KMF docense A málenkij robot és a kárpátaljai magyarok egyéni és kollektív tragédiája címmel tartott történelmi előadást az 1944-es borzalmakról, a valós, megtörtént, felgyűjtött eseményekről. A történész előadásában kifejtette: a szovjet előrenyomulás nem csupán térnyerést, hanem fizikai alapon való etnikai tisztogatást is jelentett. A második legnagyobb nemzetiség abban az időben a magyar volt – a II. világháború veszteségeit is leszámítva – Kárpátalján. A jelenlegi levéltári források alapján több mint 30 000-re becsülik az elhurcoltak számát – jegyezte meg a történész, aki előadásában több személyes történetet is bemutatott a beregszászi járási elhurcoltak és családtagjaik visszaemlékezései közül. Mint kifejtette, nagyon fontos, hogy az eseményeket emberközelivé tudják tenni, ebből adódóan szükséges az egyéni történetek feldolgozása. „A lélek a túlvilágon csak akkor nyugszik meg, ha akad valaki a földön, aki élete igazságát kimondja” – tette hozzá Hamvas Béla szavait idézve, felhívva a figyelmet arra, hogy mivel a regnáló hatalom nem rehabilitálta az áldozatokat, ezért a mi kötelességünk évről évre emlékezni és emlékeztetni.
A történelmi előadást követően a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház „Uram, segíts haza minket!” című előadásának premierjét láthatta a közönség, mely az 1944-ben és azt követően zajló eseményeket megélt egyéni sorsokat feldolgozó történetek alapján hozta közelebb a kárpátaljai magyarság legnagyobb tragédiáját. S bár valóban elrettentő mélységeket, húsba maró fájdalmakat vittek színre a színészek az itthon maradt női sorsok megidézése által s a háttérben felcsengő férfiszínészek hangján a lágereket felelevenítő pillanatok közben, mégis a mély borzalmat és nyomorúságot az előadásban egy halvány reménysugár is átitatta, hogy itt és így nem lehet vége, hogy az Isten ott van fent az égben, és ki reményét belé veti, azon megkönyörül s hazaviszi. Az előadás drámaiságán túl emberközelivé teszi a málenkij robot eseményeit, segít megérteni és feldolgozni a ma embere számára azokat a nyolcvan évvel ezelőtt zajlott embertelenségeket, amelyeket épp ésszel talán fel sem tudunk fogni. A kárpátaljai színészek nagy odaadással, kiváló színészi játékkal méltóképpen emlékeztek meg elődeink sortragédiájáról.
Az előadást a meghatódott, könnyekkel küszködő közönség hosszú percekig állva, vastapssal jutalmazta.
A premiert követően Gál Natália színművésszel, a darab színpadra állítójával beszélgettünk, aki elmondta: „Hála Istennek, Kárpátalján is vannak olyan emberek, akik fontosnak tartották az 1944-es eseményeknek, illetve az utána következő időszaknak a felgöngyölítését. Az egyik Molnár D. Erzsébet, illetve Dupka György, akiknek a munkájából rengeteget olvastam és használtam fel a darab létrehozásánál. Azt gondolom, hogy hálásnak kell lennünk azoknak az embereknek, akik megjárva azt a poklot mégis tudtak és mertek beszélni arról, amik történtek. Ezenfelül megmaradtak naplók, amelyekből szintén sok mindent el lehet olvasni. A művész az nem történész, a művésznek az a feladata, hogy egy hidat képezzen az emberek között és az érzelmek között, az ember és a gondolat vagy egy eszme, egy történés között. Fontos, hogy emlékezzünk azokra az emberekre, akik a lágereket megjárták vagy odavesztek; természetesen az én családomban is többen voltak, akiket elhurcoltak. Mindazon túl, hogy megemlékezünk ezen emberekről, azt gondolom, fontos, hogy a mai generációnak egy kicsit kinyissuk a szívét, hogy ne csak megismerjék a történéseket, de érezzék a mélységét is.”
A kárpátaljai magyarság sortragédiáját bemutató előadást a KMKSZ Kárpátalja több településére is eljuttatja a következő napokban, így látható lesz Munkácson, Técsőn, Nagyberegen, Csapon és Tiszapéterfalván is.
Visken, a református templom előtt emlékeztek meg a nyolcvan évvel ezelőtt a szovjet diktatórikus rendszer által elrendelt málenkij robot áldozatairól. Az 1944-es események során a kutatások szerint a településről 286 ártatlan férfit hurcoltak el, akik közül sokan soha nem térhettek vissza családjukhoz. Az elhurcoltak egyetlen bűne az volt, hogy magyarnak születtek.
Az emlékező közösséghez szólva Szabó Gabriella, a KMKSZ Viski Alapszervezetének elnöke kiemelte: 80 évvel ezelőtt, a második világháború romjain számtalan magyar család életét szakították ketté azok a borzalmas események, amelyekről ma is nehéz beszélni. A málenkij robot nem csupán a múlt része – a jelenünket is formálja. A mai kor emberének feladata, hogy emlékezzen és emlékeztessen, továbbadja gyermekeinek és unokáinak azoknak az áldozatoknak a történetét, akik életükkel fizettek a történelem kegyetlenségeiért. Hozzátette: „Legyen ez az évforduló figyelmeztetés arra, hogy a békét és a szabadságot nem vehetjük természetesnek. Őrizzük meg az emlékezet lángját, hogy soha többé ne ismétlődhessenek meg hasonló tragédiák.”
Ezt követően a Kölcsey Ferenc Líceum diákjai verses-prózai összeállítással emlékeztek meg a nyolcvan évvel ezelőtt történt eseményekről. Az 1944. november 18-ai történések mindmáig elevenen élnek minden kárpátaljai család emlékezetében, hiszen nem volt olyan magyar család, amelyik ne lett volna érintett ebben a szörnyűségben. A 18 és 50 év közötti munkaképes viski férfiak úgynevezett „háromnapos munkára” való elhurcolását követően a települést majdhogynem halálra ítélték. S csak a remény és az isteni gondviselés mentette meg a közösséget a pusztulástól. Az egykori túlélők visszaemlékezései, valamint az irodalomban is megörökített gondolatok által hozták közelebb a fiatalok a borzasztó eseményeket a ma emberéhez. Bizonyságot téve arról, hogy nem szabad feledni, és nem szabad megengedni, hogy ezen szörnyűségek újra bekövetkezzenek. Az előadást a viski református gyülekezet énekkarának szolgálata tette teljessé.
A megemlékezést követően a megjelentek elhelyezték az emlékezés koszorúit a református templom várfalán található márványtábláknál, melyek a már eddig azonosított áldozatok neveit tartalmazzák. Az eseményen jelen volt Sari József, a KMKSZ Felső-Tisza-vidéki Középszintű Szervezetének elnöke, Zán Fábián Sándor, a Kárpátaljai Református Egyház püspöke, Hajovics Jaroszláv, a Viski kistérség polgármestere, valamint Visk testvértelepülésének, Pápa városának képviselete.
The emotional moment King Charles salutes Ukrainian soldiers at the 80th VE Day commemorations. The Ukraine flag being the final one in the processions is exactly why I love our country. We know where we stand 🇬🇧🤝🇺🇦 pic.twitter.com/ydcoGR5KeM
