Array ( [count_posts] => 2 [cache_key] => Query_Posts::global::hu::YTo1OntzOjQ6ImxhbmciO3M6MjoiaHUiO3M6NzoiZG9tYWlucyI7YToxOntpOjA7czo0OiJsaWZlIjt9czo2OiJvZmZzZXQiO2k6MDtzOjk6InRheF9xdWVyeSI7YToxOntpOjA7YTozOntzOjg6InRheG9ub215IjtzOjg6InBvc3RfdGFnIjtzOjU6ImZpZWxkIjtzOjI6ImlkIjtzOjU6InRlcm1zIjthOjE6e2k6MDtpOjYwNDAwNzt9fX1zOjExOiJhZnRlckxvY2tlciI7aTowO30= [has_result] => 1 [posts] => Array ( [0] => Array ( [id] => 154728 [content] =>Az elmúlt években megszokott nyári esemény volt Kárpátalján a Pál család által, még a kilencvenes évek elején, életre hívott tiszapéterfalvi népzenei, néptánc és kézműves tábor. Az egy héten át zajló nyári oktatásra Kárpátalja szinte minden szegletéből érkeztek gyerekek és felnőttek egyaránt. Ez a tábor adott otthont mindig a táncház zenészek találkozójának is, ahol egymásnak mutathatták be tudásukat a különböző együttesek. Mindez idén sem maradhatott el, azonban az ukrajnai háború miatt a rendezvényt ideiglenesen áttették a sátoraljaújhelyi Rákóczi táborba. Pál Lajos pedig, akárcsak Tiszapéterfalván, úgy itt is az ifjú harmonikásokat tanítja. Persze, most is az ifjúságé volt leginkább a főszerep. Idén mintegy 350 gyermek érkezett az egyhetes rendezvényre, mely lehetőséget biztosított a népzene és néptánc iránt rajongóknak arra, hogy neves szakemberek közreműködésével fejleszthessék tudásukat, és azt be is mutathassák. Fontos az is, hogy a folyamatosság megmaradjon, és azok a gyerekek, akik korábban már részt vettek a tiszapéterfalvi táborban, azok ne kallódjanak el. Pláne az ilyen rendkívül nyomasztó, háborús helyzetben, mely a kárpátaljai hétköznapokra is erősen rányomja a bélyegét. A kárpátaljai néptánctáborban 27 évvel ezelőtt még többségében magyarországi oktatók vettek részt. Akkoriban ugyanis még nem voltak képzett mentorok Kárpátalján.
[type] => post [excerpt] => Az elmúlt években megszokott nyári esemény volt Kárpátalján a Pál család által, még a kilencvenes évek elején, életre hívott tiszapéterfalvi népzenei, néptánc és kézműves tábor. [autID] => 13 [date] => Array ( [created] => 1689607200 [modified] => 1689606856 ) [title] => Bővebb riport: kárpátaljai néptánctábor Sátoraljaújhelyen (videó) [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=154728&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 154728 ) [aut] => zsuzsa [lang] => hu [image_id] => 154729 [image] => Array ( [id] => 154729 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/satoraljaujhely.jpg [original_lng] => 118705 [original_w] => 1280 [original_h] => 720 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/satoraljaujhely-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/satoraljaujhely-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/satoraljaujhely-768x432.jpg [width] => 768 [height] => 432 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/satoraljaujhely-1024x576.jpg [width] => 1024 [height] => 576 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/satoraljaujhely.jpg [width] => 1280 [height] => 720 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/satoraljaujhely.jpg [width] => 1280 [height] => 720 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/satoraljaujhely.jpg [width] => 1280 [height] => 720 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1689596057:13 [_oembed_a8008da9b956f71dda6271917195f5e5] => [_oembed_time_a8008da9b956f71dda6271917195f5e5] => 1689596048 [_thumbnail_id] => 154729 [_edit_last] => 13 [views_count] => 2707 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_405e9d3e1ae2663bdd01ccaa86cb719d] => [_oembed_time_405e9d3e1ae2663bdd01ccaa86cb719d] => 1689596407 [_oembed_e1435bca80cb27409bc2f0b67c029838] => [_oembed_time_e1435bca80cb27409bc2f0b67c029838] => 1689596407 [_oembed_6c2d9da894d842cc102d511fba132bc1] => [_oembed_time_6c2d9da894d842cc102d511fba132bc1] => 1706052252 [_oembed_669b3379148e82bc865c98a999458337] => [_oembed_time_669b3379148e82bc865c98a999458337] => 1706598425 [_oembed_8dcfbc989d59f91be6b69b35847e38f0] => [_oembed_time_8dcfbc989d59f91be6b69b35847e38f0] => 1706598425 [_oembed_af5fec731cbb47382a20f2adbe0f3d2a] => [_oembed_time_af5fec731cbb47382a20f2adbe0f3d2a] => 1717659487 [_oembed_0bb30da4ff1ef0d221d76bfc77ada56a] => [_oembed_time_0bb30da4ff1ef0d221d76bfc77ada56a] => 1717659487 [_oembed_28ba972774e9c39bc467945d54d07c1b] => {{unknown}} [_oembed_ea5fe3aaeacf1fa84f3cf1d7e4fa4a69] => {{unknown}} [_oembed_352edb9af845f3a2f9a63fc904cc4ce4] => {{unknown}} [_oembed_71fe92b24384efdd6076a8d3073901ab] => {{unknown}} [_oembed_9a85fff401bd08efc6ecf124c1f2c2eb] => {{unknown}} [_oembed_3c3fd746a25ebeb203827d91de81e967] => [_oembed_time_3c3fd746a25ebeb203827d91de81e967] => 1719928910 [_oembed_7379c3408030daa1bbdc97e00dc0ac7c] => [_oembed_time_7379c3408030daa1bbdc97e00dc0ac7c] => 1719928910 [_oembed_7f0fb5089d482082e03258d28fa6787d] => [_oembed_time_7f0fb5089d482082e03258d28fa6787d] => 1719928910 [_oembed_60eb358eb884b98a6118f714a796941a] => [_oembed_time_60eb358eb884b98a6118f714a796941a] => 1721553942 [_oembed_c8bdb11596efd4891841d45ef433fa02] => [_oembed_time_c8bdb11596efd4891841d45ef433fa02] => 1725648793 [_oembed_3e29436347debab9d5042d18ee6da7d7] => [_oembed_time_3e29436347debab9d5042d18ee6da7d7] => 1726600032 [_oembed_23a99b89c2982a82a08ad517d7be29af] => [_oembed_time_23a99b89c2982a82a08ad517d7be29af] => 1736795359 [_algolia_sync] => 1202929701001 [_oembed_cde49bd72960750faa78e24b30257c88] => [_oembed_time_cde49bd72960750faa78e24b30257c88] => 1750720330 [_oembed_5dd2ad893863b6f237dbc067de9ef2b4] => [_oembed_time_5dd2ad893863b6f237dbc067de9ef2b4] => 1771497514 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 41 [1] => 83882 [2] => 49 [3] => 31 [4] => 271 [5] => 47 [6] => 25 ) [categories_name] => Array ( [0] => Cikkek [1] => Háború [2] => Hírek [3] => Kárpátalja [4] => Kultúra [5] => Vélemények [6] => Videók ) [tags] => Array ( [0] => 604007 [1] => 611320 [2] => 594679 ) [tags_name] => Array ( [0] => Kárpátaljai néptánctábor [1] => Pál család [2] => Rákóczi Tábor ) ) [1] => Array ( [id] => 152478 [content] => Az elmúlt években megszokott nyári esemény volt Kárpátalján a Pál család által, még a kilencvenes évek elején, életre hívott tiszapéterfalvi népzenei, néptánc és kézműves tábor. Az egy hetes nyári oktatásra Kárpátalja szinte minden szegletéből érkeztek gyerekek és felnőttek egyaránt. Ez a tábor adott otthont a táncház zenészek találkozójának is, ahol egymásnak mutathatták be tudásukat a különböző együttesek. Mindez idén sem maradhatott el, azonban az ukrajnai háború miatt a rendezvényt ideiglenesen áttették a sátoraljaújhelyi Rákóczi táborba… Pál Lajos pedig, akárcsak Tiszapéterfalván, úgy itt is az ifjú harmonikásokat tanítja. PáL Lajos bácsi ifjúkori kárpátaljai barátai is örömmel beszálltak a táborlakók oktatásába. Persze, most is az ifjúságé volt a főszerep. Idén mintegy 350 gyermek érkezett az egyhetes rendezvényre, mely lehetőséget biztosított a népzene és néptánc iránt rajongóknak arra, hogy neves szakemberek közreműködésével fejleszthessék tudásukat, és azt be is mutathassák. A tábor lényege, hogy a résztvevők a végén egymásnak mutatják be mindazt, amit az egy hét folyamán megtanultak. Először, a terepen már edzettnek számító táncház-zenészek mutatják be tudásokat, később pedig az ifjú tehetségek is színpadra lépnek. A kárpátaljaiak körében tehát most is hatalmas az igény a népzenei- és néptánc alkalmakra, ezért azt remélik, hogy jövőre a tábort már odahaza, békében, Kárpátalján tarthatják majd meg.
[type] => post [excerpt] => Az elmúlt években megszokott nyári esemény volt Kárpátalján a Pál család által, még a kilencvenes évek elején, életre hívott tiszapéterfalvi népzenei, néptánc és kézműves tábor. Az egy hetes nyári oktatásra Kárpátalja szinte minden szegletéből érk... [autID] => 14 [date] => Array ( [created] => 1687963800 [modified] => 1687968927 ) [title] => Kárpátaljai néptánctábor Sátoraljaújhelyen (videó) [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=152478&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 152478 ) [aut] => djkovach1979 [lang] => hu [image_id] => 152479 [image] => Array ( [id] => 152479 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/356330892-1006956447413388-1670469066202414280-n.jpg [original_lng] => 812911 [original_w] => 1920 [original_h] => 1080 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/356330892-1006956447413388-1670469066202414280-n-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/356330892-1006956447413388-1670469066202414280-n-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/356330892-1006956447413388-1670469066202414280-n-768x432.jpg [width] => 768 [height] => 432 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/356330892-1006956447413388-1670469066202414280-n-1024x576.jpg [width] => 1024 [height] => 576 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/356330892-1006956447413388-1670469066202414280-n-1536x864.jpg [width] => 1536 [height] => 864 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/356330892-1006956447413388-1670469066202414280-n.jpg [width] => 1920 [height] => 1080 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/356330892-1006956447413388-1670469066202414280-n.jpg [width] => 1920 [height] => 1080 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1687958128:14 [_thumbnail_id] => 152479 [_oembed_405e9d3e1ae2663bdd01ccaa86cb719d] => [_oembed_time_405e9d3e1ae2663bdd01ccaa86cb719d] => 1687952203 [_edit_last] => 14 [views_count] => 3436 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_9c3a618162cb8696cca8a56d57a4b52e] => [_oembed_time_9c3a618162cb8696cca8a56d57a4b52e] => 1687953007 [_oembed_a7607ac45b6bdadca5ae571f15026232] => [_oembed_time_a7607ac45b6bdadca5ae571f15026232] => 1687953007 [_oembed_96dcb8bc26f6467f4237339f519e5b3a] => [_oembed_time_96dcb8bc26f6467f4237339f519e5b3a] => 1687953007 [_oembed_335cb4fd309f633917e4a569cccd560d] => [_oembed_time_335cb4fd309f633917e4a569cccd560d] => 1687953007 [_oembed_37c3de428b38af3928d0700fbac2887d] => [_oembed_time_37c3de428b38af3928d0700fbac2887d] => 1687953007 [_oembed_da2f1b72624e2679ab8c99a5dfd62598] => [_oembed_time_da2f1b72624e2679ab8c99a5dfd62598] => 1687953008 [_oembed_7835724833ab31b3105c6b6f9b29f703] => [_oembed_time_7835724833ab31b3105c6b6f9b29f703] => 1688115593 [_oembed_26d6309c1c5bbc62c527da1bdf23f7ec] => [_oembed_time_26d6309c1c5bbc62c527da1bdf23f7ec] => 1688298067 [_oembed_f68545d93e57135dcf582810e8b97832] => [_oembed_time_f68545d93e57135dcf582810e8b97832] => 1688880670 [_oembed_a8008da9b956f71dda6271917195f5e5] => [_oembed_time_a8008da9b956f71dda6271917195f5e5] => 1689968571 [_oembed_a7cbe3bb002932c0f13fbe9a6808aa4e] => [_oembed_time_a7cbe3bb002932c0f13fbe9a6808aa4e] => 1691491964 [_oembed_3205a71d03b0568ccddbc8952c2345ec] => [_oembed_time_3205a71d03b0568ccddbc8952c2345ec] => 1691749334 [_oembed_05ceab88b3e66e114346758830894cfd] => [_oembed_time_05ceab88b3e66e114346758830894cfd] => 1693216042 [_oembed_99ee015020043b4abf62fa4cd0f9653e] => [_oembed_time_99ee015020043b4abf62fa4cd0f9653e] => 1706711452 [_oembed_669b3379148e82bc865c98a999458337] => [_oembed_time_669b3379148e82bc865c98a999458337] => 1706711452 [_oembed_8dcfbc989d59f91be6b69b35847e38f0] => [_oembed_time_8dcfbc989d59f91be6b69b35847e38f0] => 1706711453 [_oembed_1274c911b058a12cacffa6f597204494] => [_oembed_time_1274c911b058a12cacffa6f597204494] => 1708263076 [_oembed_934d1f785c58ba9d17702513178225dd] => [_oembed_time_934d1f785c58ba9d17702513178225dd] => 1716644770 [_oembed_af5fec731cbb47382a20f2adbe0f3d2a] => [_oembed_time_af5fec731cbb47382a20f2adbe0f3d2a] => 1718049110 [_oembed_0bb30da4ff1ef0d221d76bfc77ada56a] => [_oembed_time_0bb30da4ff1ef0d221d76bfc77ada56a] => 1718049110 [_oembed_fa9e2d401831017bc56432f30860b3a4] => [_oembed_time_fa9e2d401831017bc56432f30860b3a4] => 1719474064 [_oembed_352edb9af845f3a2f9a63fc904cc4ce4] => {{unknown}} [_oembed_e3d8dcbf98915aef98cd330ce43b4c88] => [_oembed_time_e3d8dcbf98915aef98cd330ce43b4c88] => 1719778178 [_oembed_7379c3408030daa1bbdc97e00dc0ac7c] => [_oembed_time_7379c3408030daa1bbdc97e00dc0ac7c] => 1719778178 [_oembed_7f0fb5089d482082e03258d28fa6787d] => [_oembed_time_7f0fb5089d482082e03258d28fa6787d] => 1719778178 [_oembed_d90a37e49e14f29f843c19a57eda6192] => [_oembed_time_d90a37e49e14f29f843c19a57eda6192] => 1720789607 [_oembed_3d17538a2a901bc7cb6184607a30877f] => [_oembed_time_3d17538a2a901bc7cb6184607a30877f] => 1720789607 [_oembed_3c3fd746a25ebeb203827d91de81e967] => [_oembed_time_3c3fd746a25ebeb203827d91de81e967] => 1720789607 [_oembed_60eb358eb884b98a6118f714a796941a] => [_oembed_time_60eb358eb884b98a6118f714a796941a] => 1721133965 [_oembed_b94f85ef91fbdbfca0c8c4118c884ca1] => [_oembed_time_b94f85ef91fbdbfca0c8c4118c884ca1] => 1721133966 [_oembed_eacd1b1cecda535538eda69d659fcc7d] => [_oembed_time_eacd1b1cecda535538eda69d659fcc7d] => 1721133966 [_oembed_8c0d52347b3d39a7606c06d8dfb04e3d] => [_oembed_time_8c0d52347b3d39a7606c06d8dfb04e3d] => 1721133966 [_oembed_5572d92152b22cd3a9af62ebcbdbdbf6] => [_oembed_time_5572d92152b22cd3a9af62ebcbdbdbf6] => 1722133949 [_oembed_c48ff3e05a1b678b8d22096c4809f6b9] => [_oembed_time_c48ff3e05a1b678b8d22096c4809f6b9] => 1723043293 [_oembed_58c621c32aab9f24e8f0563631dd6978] => [_oembed_time_58c621c32aab9f24e8f0563631dd6978] => 1723974484 [_oembed_f69acef42a8ba81525231de06056bbde] => [_oembed_time_f69acef42a8ba81525231de06056bbde] => 1725195680 [_oembed_3e29436347debab9d5042d18ee6da7d7] => [_oembed_time_3e29436347debab9d5042d18ee6da7d7] => 1726395287 [_oembed_606a2981d933b332671a81f8c5c01e94] => [_oembed_time_606a2981d933b332671a81f8c5c01e94] => 1727102408 [_oembed_c8bdb11596efd4891841d45ef433fa02] => [_oembed_time_c8bdb11596efd4891841d45ef433fa02] => 1727102408 [_oembed_23a99b89c2982a82a08ad517d7be29af] => [_oembed_time_23a99b89c2982a82a08ad517d7be29af] => 1736855860 [_oembed_9280a81361cf72dc73777a78f8ebc403] => [_oembed_time_9280a81361cf72dc73777a78f8ebc403] => 1740086676 [_oembed_e02f7fdc3beb883a87b0ad99de93e19a] => [_oembed_time_e02f7fdc3beb883a87b0ad99de93e19a] => 1741803145 [_oembed_f0e1cb1049d347139a135b4ce7dc4dad] => [_oembed_time_f0e1cb1049d347139a135b4ce7dc4dad] => 1741803145 [_oembed_f6ef86d6283d6493491181ef07e7c15b] => [_oembed_time_f6ef86d6283d6493491181ef07e7c15b] => 1741803146 [_oembed_11e882c271221605a40d2600386e1944] => [_oembed_time_11e882c271221605a40d2600386e1944] => 1741803146 [_oembed_b0a83daa732e2bda5fe0b8214883ee9f] => [_oembed_time_b0a83daa732e2bda5fe0b8214883ee9f] => 1741803146 [_oembed_ba88b54994bc34d5be282c068b970fe7] => [_oembed_time_ba88b54994bc34d5be282c068b970fe7] => 1741803146 [_algolia_sync] => 508368946000 [_oembed_d28879e1a4fa23a97cf5d25630581296] => [_oembed_time_d28879e1a4fa23a97cf5d25630581296] => 1749708446 [_oembed_050b368eb6b0b4720c18b2b8911dda48] => [_oembed_time_050b368eb6b0b4720c18b2b8911dda48] => 1749891338 [_oembed_a1dc14c777fb0a0e0d9ba06a942fcca6] => [_oembed_time_a1dc14c777fb0a0e0d9ba06a942fcca6] => 1751370655 [_oembed_a969e00bfb4f847034f616b6e72b887a] => [_oembed_time_a969e00bfb4f847034f616b6e72b887a] => 1751370655 [_oembed_d806025446454882f11743cfe0a82fc0] => [_oembed_time_d806025446454882f11743cfe0a82fc0] => 1751370655 [_oembed_12a558a7bb19d8eab394f13e715adcef] => [_oembed_time_12a558a7bb19d8eab394f13e715adcef] => 1752257227 [_oembed_b2178e7ef3c31737f4d628f73a48a8f0] => [_oembed_time_b2178e7ef3c31737f4d628f73a48a8f0] => 1752435167 [_oembed_479aab070581f8aa799be67754453eb6] => [_oembed_time_479aab070581f8aa799be67754453eb6] => 1752914921 [_oembed_89d5359c11f4047411ffcfe07eca0765] => [_oembed_time_89d5359c11f4047411ffcfe07eca0765] => 1752914921 [_oembed_0d9452c607482cc0e6885735f79202b6] => [_oembed_time_0d9452c607482cc0e6885735f79202b6] => 1753793215 [_oembed_a901f6e484644df631a69960a0be9331] => [_oembed_time_a901f6e484644df631a69960a0be9331] => 1756558123 [_oembed_17b76020cfd59f422ae6aa9c9e0b1a05] => [_oembed_time_17b76020cfd59f422ae6aa9c9e0b1a05] => 1756558123 [_oembed_4d7c6e2d0e29a47e7f3a781b15591f8e] => [_oembed_time_4d7c6e2d0e29a47e7f3a781b15591f8e] => 1756558123 [_oembed_68dd3edd5072142dab9c24f9c48f041b] => [_oembed_time_68dd3edd5072142dab9c24f9c48f041b] => 1756558123 [_oembed_6b448c495bf37b048dca02c069616b32] => [_oembed_time_6b448c495bf37b048dca02c069616b32] => 1757786466 [_oembed_cf543450ec4df91d11cd1a49cd1bc374] => [_oembed_time_cf543450ec4df91d11cd1a49cd1bc374] => 1757786467 [_oembed_2a4cea2625beb58bb907b9f1699c303c] => [_oembed_time_2a4cea2625beb58bb907b9f1699c303c] => 1757786467 [_oembed_122630eca5c0866bcdd678561fb3fa4b] => [_oembed_time_122630eca5c0866bcdd678561fb3fa4b] => 1757786467 [_oembed_44a2d7d71f411b4d9531d0a1f978214f] => [_oembed_time_44a2d7d71f411b4d9531d0a1f978214f] => 1768227345 [_oembed_531c8cb797901be9b791af7b7cca32b3] => [_oembed_time_531c8cb797901be9b791af7b7cca32b3] => 1768653527 [_oembed_4ba42e693f579258ada697e23668f6b3] => [_oembed_time_4ba42e693f579258ada697e23668f6b3] => 1769930024 [_oembed_bb803a40a6688e9480677c4c3ddc644c] => [_oembed_time_bb803a40a6688e9480677c4c3ddc644c] => 1769930024 [_oembed_01f90c1924027c1ed0e1c9ba0690fdee] => [_oembed_time_01f90c1924027c1ed0e1c9ba0690fdee] => 1769930024 [_oembed_fbd0c1a093e2da54df499aa0fb95817a] => [_oembed_time_fbd0c1a093e2da54df499aa0fb95817a] => 1769930025 [_oembed_b9e4a2c808bbe3368c279d2430b6f90c] => [_oembed_time_b9e4a2c808bbe3368c279d2430b6f90c] => 1769930025 [_oembed_26b0e83328dd7f436d9e28eff5f8536d] => [_oembed_time_26b0e83328dd7f436d9e28eff5f8536d] => 1769930025 [_oembed_c9a1ac7ec651efdad25b1c93518c10fa] => [_oembed_time_c9a1ac7ec651efdad25b1c93518c10fa] => 1771056452 [_oembed_6ef3db97b93d0e1ef9d942ac6d1c5861] => [_oembed_time_6ef3db97b93d0e1ef9d942ac6d1c5861] => 1772802906 [_oembed_953611913950fd4521c17e81e4f486d0] => [_oembed_time_953611913950fd4521c17e81e4f486d0] => 1772802906 [_oembed_a9d591c344a93ae58eff16da6f578229] => [_oembed_time_a9d591c344a93ae58eff16da6f578229] => 1780731138 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 4000 [1] => 41 [2] => 49 [3] => 55 [4] => 31 [5] => 271 [6] => 592 [7] => 25 [8] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => Aktuális [1] => Cikkek [2] => Hírek [3] => Interjú [4] => Kárpátalja [5] => Kultúra [6] => Társadalom [7] => Videók [8] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 604007 [1] => 10355 ) [tags_name] => Array ( [0] => Kárpátaljai néptánctábor [1] => Sátoraljaújhely ) ) ) [model] => Array ( [lang] => hu [offset] => 0 [tax_query] => Array ( [0] => Array ( [taxonomy] => post_tag [field] => id [terms] => Array ( [0] => 604007 ) ) ) [afterLocker] => 0 ) [_model] => Array ( [lang] => hu [domains] => Array ( [0] => life ) [offset] => 0 [tax_query] => Array ( [0] => Array ( [taxonomy] => post_tag [field] => id [terms] => Array ( [0] => 604007 ) ) ) [afterLocker] => 0 ) [domains] => Array ( [0] => life ) [_domains] => Array ( [life] => 1 ) [status] => 1 [from_cache] => )
Kárpátaljai néptánctábor (1 Oldal)