India Napot megfigyelő űrszondája, az Aditya-L1 elérte célállomását 1,5 millió kilométerre a Földtől – közölte a Bloomberg.
A szeptemberben indított Aditya-L1 feladata az, hogy a Nap működésének bonyolult részleteibe mélyedjen. Az űrszonda mostanra elérte a Földtől 1,5 millió kilométerre lévő pontot – jelentette szombaton az indiai űrügynökség. Ez ugyan soknak tűnik, de csupán töredéke annak a 150 millió kilométeres távolságnak, amely a Föld és a Nap között van.
2023-ban India történelmet írt azzal, hogy elsőként szállított le sikeresen egy űrhajót a Hold déli pólusa közelében. Ez az eredmény azt követően született meg, hogy Oroszország ugyanezen a területen tett leszállási kísérlete a hajtómű meghibásodása miatt kudarccal végződött.
India űrkutatásban elért előrehaladása potenciálisan növelheti Narendra Modi miniszterelnök népszerűségét, aki a nyári szövetségi választásokon egy harmadik hivatali ciklusért száll harcba. Az Indiai Űrkutatási Szervezet (ISRO) számos más projekten is dolgozik, többek között egy emberes űrrepülési programon, amelynek célja, hogy 2025-re valószínűleg űrhajósokat küldjön Föld körüli pályára.
Modi miniszterelnök az X közösségi médiaplatformon méltatta az Aditya-L1 sikerét, kijelentve: „Ez tudósaink fáradhatatlan elkötelezettségének bizonyítéka, amellyel a legösszetettebb és legbonyolultabb űrmissziók egyikét valósították meg.” Hozzátette: „Csatlakozom a nemzethez, hogy megtapsoljuk ezt a rendkívüli teljesítményt. Továbbra is a tudomány új határait fogjuk kutatni az emberiség javára.”
Greetings from Aditya-L1!
I've safely arrived at Lagrange Point L1, 1.5 million km from my home planet. 🌍Excited to be far away, yet intimately connected to unravel the solar mysteries #ISROpic.twitter.com/BCudJgTmMN

Az Iszlám Forradalmi Gárda bejelentése szerint Irán sikeresen pályára állította második katonai műholdját, a Noor 2-t – közölte kedden a Tasnim hírügynökség. Teherán továbbra is tagadja, hogy űrtevékenysége a ballisztikus rakéták fejlesztését szolgálná.
Az első katonai műhold, melyet Irán még 2020 áprilisában bocsátott fel, 425 kilométeres pályán kering, ezzel ellentétben a Noor 2 500 kilométeres magasságban állt pályára.
Az Egyesült Államok szerint ugyanakkor Irán most is azt a nagy hatótávolságú ballisztikus rakétatechnológiát használta, mely akár nukleáris robbanófejek indítását is lehetővé tenné. Teherán mindazonáltal továbbra is tagadja ezeket az állításokat – írta meg a Reuters.
Iránnak – amely a Közel-Kelet legkomolyabb rakétaprogramjával rendelkezik – az elmúlt években több fellövése is kudarccal végződött, különböző műszaki rendellenességek miatt.
Az Egyesült Államok a próbálkozásokat látva már 2019-ben szankciókat vezetett be Irán polgári űrügynökségével és két kutatószervezetével szemben, mondván, hogy a műholdak fellövése csupán a ballisztikus rakéták fejlesztésének és tesztjeinek álcája.
Forrás: liner.hu
[type] => post
[excerpt] => Iszlám Forradalmi Gárda bejelentése szerint Irán sikeresen pályára állította második katonai műholdját, a Noor 2-t – közölte kedden a Tasnim hírügynökség. Teherán továbbra is tagadja, hogy űrtevékenysége a ballisztikus rakéták fejlesztését szolgálná.
[autID] => 4
[date] => Array
(
[created] => 1646777040
[modified] => 1646756353
)
[title] => Irán Föld körüli pályára állította második katonai műholdját
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=93515&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 93515
)
[aut] => avecsorinszka
[lang] => hu
[image_id] => 93519
[image] => Array
(
[id] => 93519
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/img1050401.jpg
[original_lng] => 50562
[original_w] => 781
[original_h] => 439
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/img1050401-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/img1050401-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/img1050401-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/img1050401.jpg
[width] => 781
[height] => 439
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/img1050401.jpg
[width] => 781
[height] => 439
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/img1050401.jpg
[width] => 781
[height] => 439
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/img1050401.jpg
[width] => 781
[height] => 439
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1646749154:4
[_thumbnail_id] => 93519
[_edit_last] => 4
[translation_required] => 2
[views_count] => 3009
[translation_required_done] => 1
[_oembed_ea66cfaabe1f7c455bc196eda332a3fe] =>
#Iran's State Media Claims A Rocket Launch For 'Space Research Mission'
It was unclear exactly when the reported launch took place, what kind of launcher was used, or whether any objects had successfully entered Earth's orbit....https://t.co/z58UU4W5OP
I've safely arrived at Lagrange Point L1, 1.5 million km from my home planet. 🌍Excited to be far away, yet intimately connected to unravel the solar mysteries #ISROpic.twitter.com/BCudJgTmMN
I've safely arrived at Lagrange Point L1, 1.5 million km from my home planet. 🌍Excited to be far away, yet intimately connected to unravel the solar mysteries #ISROpic.twitter.com/BCudJgTmMN
A világ ötödik országaként – Egyesült Államok, India, Kína és Oroszország – az Egyesült Arab Emirátusoknak is sikerült egy űrszondával elérni a Marsot. Az oda küldött műhold kedden délután állt pályára a bolygó körül.
Bő fél évvel az indítás után magyar idő szerint kedden kora este sikeresen elérte az Egyesült Arab Emirátusokban fejlesztett el-Amal, vagyis Remény nevű űrszonda a Marsot. Ezzel az ötödik olyan országgá váltak a világon – az Egyesült Államok, India, Oroszország és Kína után –, amelynek sikerült elérnie a vörös bolygót.
A Reményt még 2020. július 20-án indították útnak Japánból, és a Mitsubishi H-2A hordozórakéta segítségével juttatták el a világűrbe. A sikeres start után az egység kinyitotta a napelemeit, majd egyedül folytatta útját a szomszédos bolygó felé – átlagosan 121 000 km/h sebességgel. Ennek köszönhetően hét hónap alatt jutott el a Marsig.
A műhold a jövőben a bolygó körül keringve annak légkörét figyeli és vizsgálja majd, hogy kiderüljön, miként működik ott az időjárás. Ezzel választ kaphatunk például a porviharok kialakulására, de arra is, miért szökik el a bolygóból a hidrogén és az oxigén.
A földi irányítás szerint nem volt egyszerű feladat pályára állítani az űrszondát. Ehhez jelentős mennyiségű üzemanyagot kellett elégetnie a szerkezetnek. Emellett ha túlságosan lelassították volna, a bolygó felszínébe csapódott volna, míg ellenkező esetben elment volna mellette.
Az emírségek 2014-ben jelentette be, hogy Mars-kutatásra készül, és 2017-ben indult el az ország nemzeti űrprogramja. Célja, hogy 100 éven belül telepet állítsanak fel a Marson.
[type] => post
[excerpt] => A világ ötödik országaként – Egyesült Államok, India, Kína és Oroszország – az Egyesült Arab Emirátusoknak is sikerült egy űrszondával elérni a Marsot. Az oda küldött műhold kedden délután állt pályára a bolygó körül.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1612971060
[modified] => 1612961516
)
[title] => Pályára állt a Remény, elérte a Marsot az első arab űrszonda
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=45529&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 45529
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 45530
[image] => Array
(
[id] => 45530
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/02/mars-urszonda.jpg
[original_lng] => 72930
[original_w] => 1024
[original_h] => 450
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/02/mars-urszonda-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/02/mars-urszonda-300x132.jpg
[width] => 300
[height] => 132
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/02/mars-urszonda-768x338.jpg
[width] => 768
[height] => 338
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/02/mars-urszonda.jpg
[width] => 1024
[height] => 450
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/02/mars-urszonda.jpg
[width] => 1024
[height] => 450
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/02/mars-urszonda.jpg
[width] => 1024
[height] => 450
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/02/mars-urszonda.jpg
[width] => 1024
[height] => 450
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1612954663:12
[_oembed_900f11f1e55d3efa4c482171c0d3102d] =>
[_oembed_time_900f11f1e55d3efa4c482171c0d3102d] => 1612954163
[_thumbnail_id] => 45530
[_edit_last] => 12
[views_count] => 2592
[_oembed_d7f67bd9bc205d893db3b5d3fa673150] =>