Irán Föld körüli pályára állította második katonai műholdját

Irán Föld körüli pályára állította második katonai műholdját

22:04 Március 8, 2022

Közélet 1926 2 хвилини

Az Iszlám Forradalmi Gárda bejelentése szerint Irán sikeresen pályára állította második katonai műholdját, a Noor 2-t – közölte kedden a Tasnim hírügynökség. Teherán továbbra is tagadja, hogy űrtevékenysége a ballisztikus rakéták fejlesztését szolgálná.

Az első katonai műhold, melyet Irán még 2020 áprilisában bocsátott fel, 425 kilométeres pályán kering, ezzel ellentétben a Noor 2 500 kilométeres magasságban állt pályára.

Az Egyesült Államok szerint ugyanakkor Irán most is azt a nagy hatótávolságú ballisztikus rakétatechnológiát használta, mely akár nukleáris robbanófejek indítását is lehetővé tenné. Teherán mindazonáltal továbbra is tagadja ezeket az állításokat – írta meg a Reuters.

Iránnak – amely a Közel-Kelet legkomolyabb rakétaprogramjával rendelkezik  – az elmúlt években több fellövése is kudarccal végződött, különböző műszaki rendellenességek miatt.

Az Egyesült Államok a próbálkozásokat látva már 2019-ben szankciókat vezetett be Irán polgári űrügynökségével és két kutatószervezetével szemben, mondván, hogy a műholdak fellövése csupán a ballisztikus rakéták fejlesztésének és tesztjeinek álcája.

Forrás: liner.hu

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei