Array
(
[count_posts] => 5
[cache_key] => Query_Posts::global::hu::YTo1OntzOjQ6ImxhbmciO3M6MjoiaHUiO3M6NzoiZG9tYWlucyI7YToxOntpOjA7czo0OiJsaWZlIjt9czo2OiJvZmZzZXQiO2k6MDtzOjk6InRheF9xdWVyeSI7YToxOntpOjA7YTozOntzOjg6InRheG9ub215IjtzOjg6InBvc3RfdGFnIjtzOjU6ImZpZWxkIjtzOjI6ImlkIjtzOjU6InRlcm1zIjthOjE6e2k6MDtpOjEyMzc2MTt9fX1zOjExOiJhZnRlckxvY2tlciI7aTowO30=
[has_result] => 1
[posts] => Array
(
[0] => Array
(
[id] => 215184
[content] =>
Büszkék lehetünk azokra a kárpátaljai magyarokra, akik pályafutásuk során úgy cselekedtek a közösségeik érdekében és úgy érték el a kitűzött céljaikat, hogy közben mindig hűséggel viseltettek nemzetük iránt. A mindenkori magyar kormány fontos, alkotmányban rögzített feladatának tekinti és szívén viseli a határokon kívül és a diaszpórában élő, több millió lelket számláló magyar közösségek óvását, megerősítését és segítését, gyakorlatias példát mutatva ezzel a világban szétszóródott menekültekkel rendelkező, szomszédos Ukrajnának is – üzente az összetartozás fontosságát beszédében Bacskai József, Magyarország Ungvári Főkonzulátusának konzulja a beregardói Perényi Kúriában. Idén itt adták át ugyanis augusztus 20-a alkalmából a Sulyok Tamás köztársasági elnök által adományozott magas állami kitüntetéseket. Mielőtt átadták volna az elismeréseket, a beregszászi Rezeda Folkműhely növendékeinek műsorát élvezhették a jelenlévők. A fiatalok – Várady Enikő és Orosz Péter táncoktatók felkészítésével szilágysági és nagydobronyi táncokat, énekeket mutattak be. A fiatalok előadása is jól mutatja, miért is dolgoznak a most és az eddig kitüntetésben részesített földijeink: a magyar kultúra megmaradásáért Kárpátalján. Legyen az az élet bármely területén tett szolgálat, a cél mindig ugyanaz. Magyarország köztársasági elnöke, Sin Józsefet, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség alelnökét a helyi magyarság szülőföldön maradása érdekében, az anyanyelvi oktatás fejlesztése és a magyar népi hagyományok megőrzése terén is példaértékű munkája elismeréseként a Magyar Arany Érdemkereszttel tüntette ki. Reskó-Papp Angéla, a Tiszacsomai Művelődési Ház és a Bokréta hagyományőrző csoport vezetője a kárpátaljai népi hagyományok megőrzése és továbbadása, valamint az itt élő népek közötti kulturális kapcsolatok erősítése érdekében végzett több évtizedes kultúra és közösségszervező tevékenysége elismeréseként a Magyar Ezüst Érdemkereszt kitüntetést kapta. id. Pocsai Sándor nyugalmazott lelkipásztor, a csongori Bethesda Szenvedélybetegeket Mentő Misszió keretében végzett áldozatos vezetői munkájáért és a több mint három évtizedes lelkipásztori szolgálatáért és odaadó karitatív munkája elismeréseként Magyar Ezüst Érdemkereszt kitüntetésben részesült. Kékesi Sándor, a Técsői Városi Tanács képviselője, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Técsői Alapszervezetének elnöke és a KMKSZ Jótékonysági Alapítvány felső-tisza-vidéki regionális irodájának főreferense részére a kárpátaljai magyarság, különösen a técsői magyar közösség fennmaradását, valamint a helyi népi hagyományok megőrzését szolgáló odaadó munkája elismeréseként Magyar Ezüst Érdemkereszt kitüntetést adományozott Sulyok Tamás köztársasági elnök. Kékesi Sándor a köszönetnyilvánítás után kijelentette: „Ez a kitüntetés nemcsak engem illet, hanem közösségünk tagjait is, azokat az embereket, akik segítették a munkánkat.” Szabó Tibor, az Eszenyi Ritmus Néptáncegyüttes művészeti vezetője részére a kárpátaljai népi hagyományok megőrzése és továbbadása, valamint az itt élő népek közötti kulturális kapcsolatok erősítése érdekében végzett több évtizedes kultúra és közösségszervező tevékenysége elismeréseként a Magyar Ezüst Érdemkereszt kitüntetést adományozta a köztársasági elnök. Az esemény végén csoportkép készült, amit baráti beszélgetések és gratulációk követtek.
[type] => post
[excerpt] => Büszkék lehetünk azokra a kárpátaljai magyarokra, akik pályafutásuk során úgy cselekedtek a közösségeik érdekében és úgy érték el a kitűzött céljaikat, hogy közben mindig hűséggel viseltettek nemzetük iránt.
[autID] => 16
[date] => Array
(
[created] => 1726856700
[modified] => 1726856351
)
[title] => Aktuális (2024.09.20) Ismét büszkék lehetünk - magyar állami kitüntetéseket adtak át Kárpátalján (videó)
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=215184&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 215184
)
[aut] => makushyn
[lang] => hu
[image_id] => 215186
[image] => Array
(
[id] => 215186
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/maxresdefault-12-2.jpg
[original_lng] => 108795
[original_w] => 1280
[original_h] => 720
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/maxresdefault-12-2-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/maxresdefault-12-2-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/maxresdefault-12-2-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/maxresdefault-12-2-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/maxresdefault-12-2.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/maxresdefault-12-2.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/maxresdefault-12-2.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1726845551:16
[_oembed_0877866af2705edb4aa1e85153561710] =>
[_oembed_time_0877866af2705edb4aa1e85153561710] => 1726845311
[_thumbnail_id] => 215186
[_edit_last] => 16
[views_count] => 2179
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_d42b353ca8f7016662728e9d17590bba] =>
[_oembed_time_d42b353ca8f7016662728e9d17590bba] => 1726845907
[_oembed_3527061b46bd053cb2a602a05ec52d6b] =>
[_oembed_time_3527061b46bd053cb2a602a05ec52d6b] => 1726845907
[_oembed_58d5a92d80e11bb2761e3510ce56adbb] =>
[_oembed_time_58d5a92d80e11bb2761e3510ce56adbb] => 1726845907
[_oembed_87a58c12719f896aa370ac37eb09c593] =>
[_oembed_time_87a58c12719f896aa370ac37eb09c593] => 1726845908
[_oembed_b327b832e143fd6446dd63a39275ff99] =>
[_oembed_time_b327b832e143fd6446dd63a39275ff99] => 1726845908
[_algolia_sync] => 508473763000
[_oembed_1c7933d7e6b3831c3349c80a4c3556ff] =>
[_oembed_time_1c7933d7e6b3831c3349c80a4c3556ff] => 1745846760
[_oembed_40fe6f9615b51b1d360be125cfa83142] =>
[_oembed_time_40fe6f9615b51b1d360be125cfa83142] => 1745846760
[_oembed_7fb7d8beee2a8eda0c1098524db83c37] =>
[_oembed_time_7fb7d8beee2a8eda0c1098524db83c37] => 1745846760
[_oembed_9cf5129bb78743404dbcead13bbec169] =>
[_oembed_time_9cf5129bb78743404dbcead13bbec169] => 1745846760
[_oembed_1cfca55a18748d491913522cf6a66443] =>
[_oembed_time_1cfca55a18748d491913522cf6a66443] => 1745846760
[_oembed_6fd00ca96bca6b00786ecb5090ab87b0] =>
[_oembed_time_6fd00ca96bca6b00786ecb5090ab87b0] => 1746117528
[_oembed_026a02022d7789b3f45642666f347248] =>
[_oembed_time_026a02022d7789b3f45642666f347248] => 1746117528
[_oembed_666fad2681545d5d2cc7868f2426a40d] =>
[_oembed_time_666fad2681545d5d2cc7868f2426a40d] => 1747472182
[_oembed_15e7d98fd1601eb1396bb4e170562d34] =>
[_oembed_time_15e7d98fd1601eb1396bb4e170562d34] => 1747472182
[_oembed_837225db8832160893c265f1aba7e220] =>
[_oembed_time_837225db8832160893c265f1aba7e220] => 1747472182
[_oembed_20a8e0b75c03c6911d9c168895e98c42] =>
[_oembed_time_20a8e0b75c03c6911d9c168895e98c42] => 1747472182
[_oembed_7c9606266b7341159966c5b980fbe9f3] =>
[_oembed_time_7c9606266b7341159966c5b980fbe9f3] => 1748607206
[_oembed_1a21054cba4d3ceda521b3f442701bbe] =>
[_oembed_time_1a21054cba4d3ceda521b3f442701bbe] => 1748607207
[_oembed_c84736e3c1e7028a44c7b25ab29a0ecd] =>
[_oembed_time_c84736e3c1e7028a44c7b25ab29a0ecd] => 1748607207
[_oembed_ee4726899f537887a24c66410b2d6fcf] =>
[_oembed_time_ee4726899f537887a24c66410b2d6fcf] => 1748607207
[_oembed_6bbce511b6baec1426b86e07a3c3fe98] =>
[_oembed_time_6bbce511b6baec1426b86e07a3c3fe98] => 1748607207
[_oembed_f1ceffea5b14b790df8636d37d0a7a54] =>
[_oembed_time_f1ceffea5b14b790df8636d37d0a7a54] => 1748607207
[_oembed_d0a751520cb74a2c615d77e041a17e24] =>
[_oembed_time_d0a751520cb74a2c615d77e041a17e24] => 1748973440
[_oembed_5e7e098590559e08f5ba447ccdaa46b0] =>
[_oembed_time_5e7e098590559e08f5ba447ccdaa46b0] => 1748973440
[_oembed_85ea59bceac9737987ec55a62d38d24b] =>
[_oembed_time_85ea59bceac9737987ec55a62d38d24b] => 1748973440
[_oembed_112d0887d318e0f59c0f0ddecbe151b1] =>
[_oembed_time_112d0887d318e0f59c0f0ddecbe151b1] => 1748973440
[_oembed_bf3bb8ea502acba47eba4f180e23508a] =>
[_oembed_time_bf3bb8ea502acba47eba4f180e23508a] => 1748973441
[_oembed_65a41a6e5e3bb39b0a10d62adfeb1712] =>
[_oembed_time_65a41a6e5e3bb39b0a10d62adfeb1712] => 1748973441
[_oembed_54eb5392567384093206dfa30c47fd99] =>
[_oembed_time_54eb5392567384093206dfa30c47fd99] => 1748973441
[_oembed_ecd9ad17bf0b11d6e3808fa1bfddc617] =>
[_oembed_time_ecd9ad17bf0b11d6e3808fa1bfddc617] => 1750255172
[_oembed_339856629b8c560b8142eca765c72b02] =>
[_oembed_time_339856629b8c560b8142eca765c72b02] => 1751631970
[_oembed_d1e07b3dbb4599ef86bb11a586eaac05] =>
[_oembed_time_d1e07b3dbb4599ef86bb11a586eaac05] => 1751631970
[_oembed_12a558a7bb19d8eab394f13e715adcef] =>
[_oembed_time_12a558a7bb19d8eab394f13e715adcef] => 1751631970
[_oembed_26889d44482b22527a0fb23b6e4d064b] =>
[_oembed_time_26889d44482b22527a0fb23b6e4d064b] => 1751631970
[_oembed_3d0bf75bd333930ec279a7ea7bfd67d1] =>
[_oembed_time_3d0bf75bd333930ec279a7ea7bfd67d1] => 1751631970
[_oembed_f7336ccef74a6e0fddfea46ec6a6f8b8] =>
[_oembed_time_f7336ccef74a6e0fddfea46ec6a6f8b8] => 1751868573
[_oembed_1a3357ad661469358a07e58babb54451] =>
[_oembed_time_1a3357ad661469358a07e58babb54451] => 1751868573
[_oembed_4b086d1b94a9c44bb989a72b0dfac3f6] =>
[_oembed_time_4b086d1b94a9c44bb989a72b0dfac3f6] => 1751868573
[_oembed_f8c8072b6efc86d3f913af696c7cbbae] =>
[_oembed_time_f8c8072b6efc86d3f913af696c7cbbae] => 1754841943
[_oembed_a8eb73fa479014f370831572f4d567d7] =>
[_oembed_time_a8eb73fa479014f370831572f4d567d7] => 1756575968
[_oembed_0e37b74820c2a623a3111e5ca7bfba54] =>
[_oembed_time_0e37b74820c2a623a3111e5ca7bfba54] => 1756575968
[_oembed_44b3026f5430588ce628b68c12d3f19e] =>
[_oembed_time_44b3026f5430588ce628b68c12d3f19e] => 1756575969
[_oembed_431d7b9e12366692b6a76a2e73ac11fd] =>
[_oembed_time_431d7b9e12366692b6a76a2e73ac11fd] => 1756575969
[_oembed_1047e51f3d1132a093499a1150f4cd25] =>
[_oembed_time_1047e51f3d1132a093499a1150f4cd25] => 1761066643
[_oembed_4246af90177be9f4043fe2d184713a30] =>
[_oembed_time_4246af90177be9f4043fe2d184713a30] => 1761066643
[_oembed_6d96f7657d2179e50fe3bba19e82157b] =>
[_oembed_time_6d96f7657d2179e50fe3bba19e82157b] => 1761066643
[_oembed_30e4ad529a9e0143d1c1c4a0d239d997] =>
[_oembed_time_30e4ad529a9e0143d1c1c4a0d239d997] => 1761066643
[_oembed_11fc351ae6852ac114c8f0bc103656ea] =>
[_oembed_time_11fc351ae6852ac114c8f0bc103656ea] => 1761066644
[_oembed_5b59320ca12dedc74123b17c8e6de503] =>
[_oembed_time_5b59320ca12dedc74123b17c8e6de503] => 1761066644
[_oembed_b48e97f41c518ccabd49ae43a822c06d] =>
[_oembed_time_b48e97f41c518ccabd49ae43a822c06d] => 1761066644
[_oembed_059ceb447c5a327716767e9d65b119d9] =>
[_oembed_time_059ceb447c5a327716767e9d65b119d9] => 1762436595
[_oembed_34c9dea6a601b3676481f1fc43bc5829] =>
[_oembed_time_34c9dea6a601b3676481f1fc43bc5829] => 1762436595
[_oembed_71290004d55c69770d237716b0e9ad3c] =>
[_oembed_time_71290004d55c69770d237716b0e9ad3c] => 1762436595
[_oembed_8d679b66b88487b3bd5b460b0b5bc303] =>
[_oembed_time_8d679b66b88487b3bd5b460b0b5bc303] => 1762436595
[_oembed_3618b93d628bc6e4414b11cffe304c34] =>
[_oembed_time_3618b93d628bc6e4414b11cffe304c34] => 1762436596
[_oembed_2f218209e5ecbb0ba43685e0388dc4f3] =>
[_oembed_time_2f218209e5ecbb0ba43685e0388dc4f3] => 1762436596
[_oembed_7480404e9a15c82b6455f4aad6f79686] =>
[_oembed_time_7480404e9a15c82b6455f4aad6f79686] => 1764267740
[_oembed_5599e15a4279d551b8464fcc6894f63f] =>
[_oembed_time_5599e15a4279d551b8464fcc6894f63f] => 1764267740
[_oembed_e36daa1b923cb9d2dccd488d1e53cf0a] =>
[_oembed_time_e36daa1b923cb9d2dccd488d1e53cf0a] => 1764267740
[_oembed_22598113debf643f8ec8beb1d72c9f7a] =>
[_oembed_time_22598113debf643f8ec8beb1d72c9f7a] => 1764267741
[_oembed_a79b16f23d04db1128ebdc18262caac1] =>
[_oembed_time_a79b16f23d04db1128ebdc18262caac1] => 1764267741
[_oembed_ec86d2f07008fe57f448b02065353d32] =>
[_oembed_time_ec86d2f07008fe57f448b02065353d32] => 1764267741
[_oembed_13f88c35710b2c3bc55d30434baeb91b] =>
[_oembed_time_13f88c35710b2c3bc55d30434baeb91b] => 1764267741
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 4000
[1] => 41
[2] => 49
[3] => 31
[4] => 271
[5] => 592
[6] => 25
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Aktuális
[1] => Cikkek
[2] => Hírek
[3] => Kárpátalja
[4] => Kultúra
[5] => Társadalom
[6] => Videók
)
[tags] => Array
(
[0] => 70755
[1] => 957333
[2] => 684693
[3] => 1030
[4] => 685945
[5] => 15764
[6] => 27106
[7] => 614
[8] => 1999
[9] => 1325814
[10] => 1325815
[11] => 1325822
[12] => 14020
[13] => 931746
[14] => 1325821
[15] => 1325818
[16] => 1325816
[17] => 123761
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Bacskai József
[1] => beregardói Perényi Kúria
[2] => Id. Pocsai Sándor
[3] => kárpátalja
[4] => magyar állami kitüntetés
[5] => Magyar Arany Érdemkereszt
[6] => Magyar Ezüst Érdemkereszt
[7] => magyar kormány
[8] => Magyarország Ungvári Főkonzulátusa
[9] => Orosz Péter
[10] => Reskó-Papp Angéla
[11] => Ritmus Néptáncegyüttes
[12] => Sin József
[13] => Sulyok Tamás
[14] => Szabó Tibor
[15] => Técsői Városi Tanács
[16] => Tiszacsomai Művelődési Ház
[17] => Várady Enikő
)
)
[1] => Array
(
[id] => 190843
[content] =>
Nagydobronyi, tövisháti, mezőföldi táncokat, galgamenti gyermekdalokat, szilágysági muzsikát és még megannyi, a szemnek és fülnek kedves produkciót láthattak és hallhattak a megjelentek a Rezeda Folkműhely tanévzáró ünnepségén. A magas színvonalú produkciók bemutatásának helyszínéül idén is a Beregszászi Megyei Magyar Drámai Színház szolgált. Várady Enikő, a folkműhely vezetője beszédében elmondta, hogy amikor 2016-ban elindították a képzéseket, akkor a legfőbb céljuk nem csupán az volt, hogy a gyerekek minőségi szinten ismerjék meg a magyar népi kultúrát, hanem a saját nyelvükké tegyék, amit megőriznek és tovább is adnak. Az Impressziók egy felvonásban címet viselő gálakoncerten a néző úgy érezhette, hogy nem is gyerekekről van szó, hanem profi felnőtt táncosokról. Hiszen a produkciók mindegyikén látszott a munka, a tökéletességre törekvés és az is, hogy a gyerekek bizony élvezik is, amit csinálnak. A Rezeda Folkműhely minden nehézség ellenére sikeres évet tudott zárni, ezt nem csupán a gálakoncerten látott színvonalas műsor, hanem a versenyeken elért dobogós helyezések is alátámasztják. Pércsi Mártonra a Szól a fülemüle népzenei és néptánc tehetségkutatón figyeltek fel, akinek felajánlották a Budapesti Táncművészeti Egyetem ifi képzőjében való továbbtanulás. A Rezeda Folkműhely táncosai mellett természetesen a citerások, cimbalmosok és hegedűsök is bemutatták megszerzett tudásukat. Vámosi Csaba anyaországi oktató a háború kitörése óta rendszeresen foglalkozik a kárpátaljai gyerekekkel, akikre nagyon büszke az elért sikereik miatt. A folkműhely vezetői úgy vélik, hogy a magyar népi kultúra, néptánc és népzene fiatal kortól való megismerése és elsajátítása fontos szerepet játszik a gyerekek személyes, társadalmi és kulturális fejlődésében, valamint a nemzeti identitás megőrzésében. A magyar népi kultúra ápolása és megismerése hozzájárul a nemzeti összetartozás érzésének erősítéséhez, mivel a közös hagyományok és értékek ápolása összeköti az embereket. Ez különösen fontos lehet a globalizált világban, ahol a helyi kultúrák megőrzése kihívást jelenthet. Ezt szem előtt tartva munkálkodik a Rezeda folkműhely és a beregszászi színház is. A Rezeda Folkműhely tanári gárdájának odaadó munkájának is köszönhető, hogy a kárpátaljai gyerekek olyan szinten néptáncolnak és népzenélnek, hogy azt az anyaországi szakemberek is elismerik.
[type] => post
[excerpt] => Nagydobronyi, tövisháti, mezőföldi táncokat, galgamenti gyermekdalokat, szilágysági muzsikát és még megannyi, a szemnek és fülnek kedves produkciót láthattak és hallhattak a megjelentek a Rezeda Folkműhely tanévzáró ünnepségén. A magas színvonalú ...
[autID] => 14
[date] => Array
(
[created] => 1718819400
[modified] => 1718816753
)
[title] => Magas színvonalú gálakoncerttel zárult a Rezeda Folkműhely tanéve (videó)
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=190843&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 190843
)
[aut] => djkovach1979
[lang] => hu
[image_id] => 190844
[image] => Array
(
[id] => 190844
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/maxresdefault-32.jpg
[original_lng] => 137272
[original_w] => 1280
[original_h] => 720
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/maxresdefault-32-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/maxresdefault-32-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/maxresdefault-32-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/maxresdefault-32-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/maxresdefault-32.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/maxresdefault-32.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/06/maxresdefault-32.jpg
[width] => 1280
[height] => 720
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1718805953:14
[_oembed_a49b3cd32efab18e04170e1b198e9a87] =>
[_oembed_time_a49b3cd32efab18e04170e1b198e9a87] => 1718805662
[_thumbnail_id] => 190844
[_edit_last] => 14
[views_count] => 2605
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_fcff094338ce42f9a388bd82736013da] =>
[_oembed_time_fcff094338ce42f9a388bd82736013da] => 1718808608
[_oembed_9ab712b98c746749dc32dabfc59ff11d] =>
[_oembed_time_9ab712b98c746749dc32dabfc59ff11d] => 1718808608
[_oembed_b4f13628d5f45f42030109e852dea296] =>
[_oembed_time_b4f13628d5f45f42030109e852dea296] => 1718808608
[_oembed_832658402766d3f6630c069728243466] =>
[_oembed_time_832658402766d3f6630c069728243466] => 1718808608
[_oembed_c1fd4d44dd8c1776ef93c8f2c51aa753] =>
[_oembed_time_c1fd4d44dd8c1776ef93c8f2c51aa753] => 1718808608
[_oembed_5ece732da99e7714888b86bdb8d4ec19] =>
[_oembed_time_5ece732da99e7714888b86bdb8d4ec19] => 1718808608
[_oembed_9f00fb068a7576b982c33d9b745a8fe3] => {{unknown}}
[_oembed_7778c5378677c9c11bf86296223578ef] => {{unknown}}
[_oembed_76c218c00942c547d6961d9b8dafcec6] =>
[_oembed_time_76c218c00942c547d6961d9b8dafcec6] => 1719483505
[_oembed_470fd4f72d8a5f505f8401affee14753] =>
[_oembed_time_470fd4f72d8a5f505f8401affee14753] => 1719483505
[_oembed_177f31a0bf83366cf8b7090f4d62fa3b] =>
[_oembed_time_177f31a0bf83366cf8b7090f4d62fa3b] => 1719483505
[_oembed_759c871152b34c863fe22289dd2bc6f8] =>
[_oembed_time_759c871152b34c863fe22289dd2bc6f8] => 1719483505
[_oembed_5310a21e1f81af24255ad9211405b534] =>
[_oembed_time_5310a21e1f81af24255ad9211405b534] => 1719483506
[_oembed_976592a42032e2c693f3ed069a8c7bf0] => {{unknown}}
[_oembed_430cbd2c4c92eaa940ecd7080b653fc6] =>
[_oembed_time_430cbd2c4c92eaa940ecd7080b653fc6] => 1719490610
[_oembed_dd5bbec2198191fd773199bf5a049e78] =>
[_oembed_time_dd5bbec2198191fd773199bf5a049e78] => 1719508853
[_oembed_542775d8115cfc22c2c914c4880e7d30] =>
[_oembed_time_542775d8115cfc22c2c914c4880e7d30] => 1720110986
[_oembed_d40faf1c24aa771141aa23746837c75e] =>
[_oembed_time_d40faf1c24aa771141aa23746837c75e] => 1720110986
[_oembed_7ae7672a314e6a9d969889de462d89d4] =>
[_oembed_time_7ae7672a314e6a9d969889de462d89d4] => 1721564532
[_oembed_30163a8bce7857e20ed9620739e4f84f] =>
[_oembed_time_30163a8bce7857e20ed9620739e4f84f] => 1721737266
[_oembed_0877866af2705edb4aa1e85153561710] =>
[_oembed_time_0877866af2705edb4aa1e85153561710] => 1727515047
[_oembed_53f673a49f473325410e4ca60a99f001] =>
[_oembed_time_53f673a49f473325410e4ca60a99f001] => 1735401666
[_algolia_sync] => 1203046710001
[_oembed_85ea59bceac9737987ec55a62d38d24b] =>
[_oembed_time_85ea59bceac9737987ec55a62d38d24b] => 1749420260
[_oembed_f753685677ebd29abbdd5c4c7f9e815a] =>
[_oembed_time_f753685677ebd29abbdd5c4c7f9e815a] => 1750723844
[_oembed_057a086ebd608254cd623c2c7e0e63f8] =>
[_oembed_time_057a086ebd608254cd623c2c7e0e63f8] => 1751460500
[_oembed_993178feb65e4b8f76f62e7cfc34fa43] =>
[_oembed_time_993178feb65e4b8f76f62e7cfc34fa43] => 1758822987
[_oembed_3a5b1137ee70f62f519a505f56fc5396] =>
[_oembed_time_3a5b1137ee70f62f519a505f56fc5396] => 1762391642
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 4000
[1] => 41
[2] => 49
[3] => 31
[4] => 11
[5] => 271
[6] => 592
[7] => 25
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Aktuális
[1] => Cikkek
[2] => Hírek
[3] => Kárpátalja
[4] => Kiemelt téma
[5] => Kultúra
[6] => Társadalom
[7] => Videók
)
[tags] => Array
(
[0] => 598702
[1] => 1100411
[2] => 370038
[3] => 593126
[4] => 123761
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Beregszászi Megyei Magyar Drámai Színház
[1] => gálakoncert
[2] => Rezeda Folkműhely
[3] => Tanévzáró ünnepség
[4] => Várady Enikő
)
)
[2] => Array
(
[id] => 187385
[content] =>
Véget ért a Hagyományok Háza Hálózat idei néptánc módszertani továbbképzés.
[type] => post
[excerpt] => Véget ért a Hagyományok Háza Hálózat idei néptánc módszertani továbbképzés.
[autID] => 14
[date] => Array
(
[created] => 1715876460
[modified] => 1715874957
)
[title] => Aktuális (2024.05.16) (videó)
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=187385&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 187385
)
[aut] => djkovach1979
[lang] => hu
[image_id] => 187386
[image] => Array
(
[id] => 187386
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/nevtelen-46.jpg
[original_lng] => 207318
[original_w] => 1501
[original_h] => 846
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/nevtelen-46-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/nevtelen-46-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/nevtelen-46-768x433.jpg
[width] => 768
[height] => 433
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/nevtelen-46-1024x577.jpg
[width] => 1024
[height] => 577
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/nevtelen-46.jpg
[width] => 1501
[height] => 846
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/nevtelen-46.jpg
[width] => 1501
[height] => 846
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/nevtelen-46.jpg
[width] => 1501
[height] => 846
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1715864157:14
[_oembed_5ece732da99e7714888b86bdb8d4ec19] =>
[_oembed_time_5ece732da99e7714888b86bdb8d4ec19] => 1715863805
[_thumbnail_id] => 187386
[_edit_last] => 14
[views_count] => 1833
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_15a9ea6e4ed5cb99dfe7b7cfddb79f2d] => {{unknown}}
[_oembed_e7eb29f233136bf5292f935d9227d9f9] => {{unknown}}
[_oembed_c44af1a7a8ce771e5d92dbdb3b7d0c55] =>
[_oembed_time_c44af1a7a8ce771e5d92dbdb3b7d0c55] => 1715865667
[_oembed_298f8d35100aab57bef2f313af1bf043] => {{unknown}}
[_oembed_a457e6c4291a04e8d7ac234b6dbd728f] => {{unknown}}
[_oembed_5a6e6b978214428193b0c78dca29b5f7] => {{unknown}}
[_oembed_15a28e2916ceaa30e55488584a798704] => {{unknown}}
[_oembed_76c218c00942c547d6961d9b8dafcec6] =>
[_oembed_time_76c218c00942c547d6961d9b8dafcec6] => 1719612628
[_oembed_85f0c8c951bb9bd239da0b90ac42a926] =>
[_oembed_time_85f0c8c951bb9bd239da0b90ac42a926] => 1719612628
[_oembed_d23aa73cd6613a6e61ec90a1360f133a] => {{unknown}}
[_oembed_5310a21e1f81af24255ad9211405b534] =>
[_oembed_time_5310a21e1f81af24255ad9211405b534] => 1720738419
[_oembed_0877866af2705edb4aa1e85153561710] =>
[_oembed_time_0877866af2705edb4aa1e85153561710] => 1727978496
[_oembed_510dbdd61c27521e8632cde5cbce3026] =>
[_oembed_time_510dbdd61c27521e8632cde5cbce3026] => 1735371057
[_algolia_sync] => 1203045887001
[_oembed_055248549e9a0a8a666b00e101e16b28] =>
[_oembed_time_055248549e9a0a8a666b00e101e16b28] => 1763568501
[_oembed_77141bae875dcacc7bd8065e8cb57733] =>
[_oembed_time_77141bae875dcacc7bd8065e8cb57733] => 1764393127
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 4000
[1] => 41
[2] => 31
[3] => 271
[4] => 592
[5] => 25
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Aktuális
[1] => Cikkek
[2] => Kárpátalja
[3] => Kultúra
[4] => Társadalom
[5] => Videók
)
[tags] => Array
(
[0] => 915764
[1] => 50636
[2] => 988750
[3] => 183292
[4] => 123761
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Antal Dóra
[1] => Hagyományok Háza Hálózat Kárpátalja
[2] => hálózati referens
[3] => Néptáncpedagógus
[4] => Várady Enikő
)
)
[3] => Array
(
[id] => 151273
[content] =>
Könnyes búcsú a Rezeda Folkműhely tanévzáróján.
[type] => post
[excerpt] => Könnyes búcsú a Rezeda Folkműhely tanévzáróján.
[autID] => 14
[date] => Array
(
[created] => 1686937500
[modified] => 1686935865
)
[title] => Aktuális 2023.06.16 (videó)
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=151273&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 151273
)
[aut] => djkovach1979
[lang] => hu
[image_id] => 151274
[image] => Array
(
[id] => 151274
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/nevtelen-33.jpg
[original_lng] => 192616
[original_w] => 1531
[original_h] => 849
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/nevtelen-33-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/nevtelen-33-300x166.jpg
[width] => 300
[height] => 166
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/nevtelen-33-768x426.jpg
[width] => 768
[height] => 426
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/nevtelen-33-1024x568.jpg
[width] => 1024
[height] => 568
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/nevtelen-33.jpg
[width] => 1531
[height] => 849
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/nevtelen-33.jpg
[width] => 1531
[height] => 849
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/nevtelen-33.jpg
[width] => 1531
[height] => 849
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1686925065:14
[_thumbnail_id] => 151274
[_oembed_298f8d35100aab57bef2f313af1bf043] =>
[_oembed_time_298f8d35100aab57bef2f313af1bf043] => 1686925065
[_edit_last] => 14
[views_count] => 2593
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_c498ca25045cd7dc3aea2a5a87ff9d69] =>
[_oembed_time_c498ca25045cd7dc3aea2a5a87ff9d69] => 1686926707
[_oembed_aa1fd8b479b5508ba6c18ac51df54adb] =>
[_oembed_time_aa1fd8b479b5508ba6c18ac51df54adb] => 1686926707
[_oembed_f01fd9ceafb4b88cf5de7fa14c2c20ae] =>
[_oembed_time_f01fd9ceafb4b88cf5de7fa14c2c20ae] => 1686926708
[_oembed_6cc01de19746f834f6cbc99cb4e2e847] =>
[_oembed_time_6cc01de19746f834f6cbc99cb4e2e847] => 1686926708
[_oembed_31a790769e7d76ebb28a5e7378c6fb86] =>
[_oembed_time_31a790769e7d76ebb28a5e7378c6fb86] => 1686926708
[_oembed_d228525a1eeae9efa5c1d87d46aef8f6] =>
[_oembed_time_d228525a1eeae9efa5c1d87d46aef8f6] => 1686926708
[_oembed_e49f349996313c01738e71df4b147803] =>
[_oembed_time_e49f349996313c01738e71df4b147803] => 1686926709
[_oembed_392262f5ebe4903a550ad2cda048ba42] =>
[_oembed_time_392262f5ebe4903a550ad2cda048ba42] => 1686941598
[_oembed_6abd1adb9198463f10f2819fe789b9f3] =>
[_oembed_time_6abd1adb9198463f10f2819fe789b9f3] => 1687534473
[_oembed_5a6b3be4cbb1958da4f16b9d073d43da] =>
[_oembed_time_5a6b3be4cbb1958da4f16b9d073d43da] => 1695123495
[_oembed_714e92e300759e74aa9c2654368e8458] =>
[_oembed_time_714e92e300759e74aa9c2654368e8458] => 1696907340
[_oembed_f4b7b928e4cc228b036916096c008eaa] =>
[_oembed_time_f4b7b928e4cc228b036916096c008eaa] => 1702980879
[_oembed_7778c5378677c9c11bf86296223578ef] =>
[_oembed_time_7778c5378677c9c11bf86296223578ef] => 1703530944
[_oembed_9f00fb068a7576b982c33d9b745a8fe3] =>
[_oembed_time_9f00fb068a7576b982c33d9b745a8fe3] => 1704386448
[_oembed_2a08efcae4eb9117355eff13bcc2b8d2] =>
[_oembed_time_2a08efcae4eb9117355eff13bcc2b8d2] => 1705672155
[_oembed_d30d8c02ed1a9123e6af82a862a658cf] =>
[_oembed_time_d30d8c02ed1a9123e6af82a862a658cf] => 1705672155
[_oembed_4421085d9ace7119c254f3cf73bb7b78] =>
[_oembed_time_4421085d9ace7119c254f3cf73bb7b78] => 1705672155
[_oembed_4b0171905b26d580e8c853b7d29715cd] =>
[_oembed_time_4b0171905b26d580e8c853b7d29715cd] => 1705672155
[_oembed_661cba3611af96c83380ef66ccbb5ea3] =>
[_oembed_time_661cba3611af96c83380ef66ccbb5ea3] => 1706361642
[_oembed_4a3ae87a2a6989cf0854f92edbefd6df] =>
[_oembed_time_4a3ae87a2a6989cf0854f92edbefd6df] => 1706361642
[_oembed_1f7fe7636948554ec198ee15899ca29d] =>
[_oembed_time_1f7fe7636948554ec198ee15899ca29d] => 1710267811
[_oembed_c1a58ac9df450bd72c99069920e1a902] =>
[_oembed_time_c1a58ac9df450bd72c99069920e1a902] => 1713122420
[_oembed_fec86bdaa75f4c5806cd24521bed08e6] =>
[_oembed_time_fec86bdaa75f4c5806cd24521bed08e6] => 1713675384
[_oembed_6bcc28a0a4f107ae0bcaa7ba5eaafae4] =>
[_oembed_time_6bcc28a0a4f107ae0bcaa7ba5eaafae4] => 1713675384
[_oembed_5ece732da99e7714888b86bdb8d4ec19] =>
[_oembed_time_5ece732da99e7714888b86bdb8d4ec19] => 1716618230
[_oembed_3d90b2a17d4581252f7c6e8a85488ce0] =>
[_oembed_time_3d90b2a17d4581252f7c6e8a85488ce0] => 1719338834
[_oembed_d23aa73cd6613a6e61ec90a1360f133a] => {{unknown}}
[_oembed_76c218c00942c547d6961d9b8dafcec6] =>
[_oembed_time_76c218c00942c547d6961d9b8dafcec6] => 1720268476
[_oembed_5310a21e1f81af24255ad9211405b534] =>
[_oembed_time_5310a21e1f81af24255ad9211405b534] => 1720268476
[_oembed_da6698a8b0c7a24886835de77cf4d122] =>
[_oembed_time_da6698a8b0c7a24886835de77cf4d122] => 1720892675
[_oembed_387eee6196a3ca26eb2286a8617e338d] => {{unknown}}
[_oembed_3d5ca158267a0b390eca836b5391df9d] => {{unknown}}
[_oembed_516ae40f94b2e68b3a67cb49787f84aa] => {{unknown}}
[_oembed_7304327889536ea36c0f58fcec3656da] => {{unknown}}
[_oembed_30163a8bce7857e20ed9620739e4f84f] =>
[_oembed_time_30163a8bce7857e20ed9620739e4f84f] => 1721631983
[_oembed_2d023a64d50d405e0c26c05674a1c683] =>
[_oembed_time_2d023a64d50d405e0c26c05674a1c683] => 1721631983
[_oembed_3f66762b1eff708d61de40dcaa242af8] =>
[_oembed_time_3f66762b1eff708d61de40dcaa242af8] => 1727361146
[_oembed_0e3f4ba877e209aae63683f050caeaab] =>
[_oembed_time_0e3f4ba877e209aae63683f050caeaab] => 1727361146
[_oembed_0877866af2705edb4aa1e85153561710] =>
[_oembed_time_0877866af2705edb4aa1e85153561710] => 1727809234
[_oembed_4855d115ba102287d689a73e53100c0f] =>
[_oembed_time_4855d115ba102287d689a73e53100c0f] => 1728630696
[_oembed_d5d8c25310340338fcaf7e46fbb04854] =>
[_oembed_time_d5d8c25310340338fcaf7e46fbb04854] => 1729689656
[_oembed_0d764c80c3b6c181e5d5e4eded908784] =>
[_oembed_time_0d764c80c3b6c181e5d5e4eded908784] => 1731570251
[_oembed_53f673a49f473325410e4ca60a99f001] =>
[_oembed_time_53f673a49f473325410e4ca60a99f001] => 1735372956
[_oembed_b160c7a63d38fc8a7eab38b90ab3a6f8] =>
[_oembed_time_b160c7a63d38fc8a7eab38b90ab3a6f8] => 1738398556
[_oembed_680cccc2ef51e924ae5d01f3ab828b15] =>
[_oembed_time_680cccc2ef51e924ae5d01f3ab828b15] => 1738398556
[_oembed_876a5ca585de110f023bae01d8d245d2] =>
[_oembed_time_876a5ca585de110f023bae01d8d245d2] => 1740916849
[_oembed_bc4d2d86e34486d5d6bd139126cd1030] =>
[_oembed_time_bc4d2d86e34486d5d6bd139126cd1030] => 1740916849
[_oembed_286f0ba361574f3df43dc805f2c66b9f] =>
[_oembed_time_286f0ba361574f3df43dc805f2c66b9f] => 1743263787
[_oembed_8625ba74fdc1544247be51cd8cec9088] =>
[_oembed_time_8625ba74fdc1544247be51cd8cec9088] => 1743263787
[_oembed_d364a07aaa1085b7038a26832e2c9542] =>
[_oembed_time_d364a07aaa1085b7038a26832e2c9542] => 1743263788
[_algolia_sync] => 508337497000
[_oembed_9c12b69fda3dadb98f12cd62e083749a] =>
[_oembed_time_9c12b69fda3dadb98f12cd62e083749a] => 1744730695
[_oembed_803f8efe922a060071d619ba2279673e] =>
[_oembed_time_803f8efe922a060071d619ba2279673e] => 1745599456
[_oembed_a710382f954a26dfa6f60ce67667897e] =>
[_oembed_time_a710382f954a26dfa6f60ce67667897e] => 1750242442
[_oembed_d0673ad634952bcf84b278f698487287] =>
[_oembed_time_d0673ad634952bcf84b278f698487287] => 1752845267
[_oembed_6fff7d877f358e3cd8f998a6f35f01f2] =>
[_oembed_time_6fff7d877f358e3cd8f998a6f35f01f2] => 1752845268
[_oembed_802a96853097a85ecfc83d89a297a6da] =>
[_oembed_time_802a96853097a85ecfc83d89a297a6da] => 1752845268
[_oembed_057a086ebd608254cd623c2c7e0e63f8] =>
[_oembed_time_057a086ebd608254cd623c2c7e0e63f8] => 1752845268
[_oembed_8a47e946b04003762c55bcddbde2e3c5] =>
[_oembed_time_8a47e946b04003762c55bcddbde2e3c5] => 1755077150
[_oembed_5bbccaf067a85cd77a2de90181895a77] =>
[_oembed_time_5bbccaf067a85cd77a2de90181895a77] => 1755077150
[_oembed_3e664b074b2634463d896f8970e62b4e] =>
[_oembed_time_3e664b074b2634463d896f8970e62b4e] => 1755077150
[_oembed_3cc6ef0a65b44f3e52f0b43be592399b] =>
[_oembed_time_3cc6ef0a65b44f3e52f0b43be592399b] => 1755077150
[_oembed_9fd2a03411976d9d7aa802a03ed722b2] =>
[_oembed_time_9fd2a03411976d9d7aa802a03ed722b2] => 1757445178
[_oembed_f4c87c4405a10db62eff2f6aaa2af992] =>
[_oembed_time_f4c87c4405a10db62eff2f6aaa2af992] => 1758362983
[_oembed_1268aba363ab8fc3bd96341d72d910b9] =>
[_oembed_time_1268aba363ab8fc3bd96341d72d910b9] => 1758362984
[_oembed_1517252242e51123f26d7ead90c2f4cb] =>
[_oembed_time_1517252242e51123f26d7ead90c2f4cb] => 1758365234
[_oembed_aa53e7137e13ddb88753462168119bdc] =>
[_oembed_time_aa53e7137e13ddb88753462168119bdc] => 1758365234
[_oembed_4266eb7b85ca49d644e4d2190c7c16d5] =>
[_oembed_time_4266eb7b85ca49d644e4d2190c7c16d5] => 1760454137
[_oembed_139a0d8099bf8b30714ce14552a491c5] =>
[_oembed_time_139a0d8099bf8b30714ce14552a491c5] => 1761581487
[_oembed_3a5b1137ee70f62f519a505f56fc5396] =>
[_oembed_time_3a5b1137ee70f62f519a505f56fc5396] => 1762169786
[_oembed_33b6dbbe8fbf4508ad7fa63f17cf15d5] =>
[_oembed_time_33b6dbbe8fbf4508ad7fa63f17cf15d5] => 1763374927
[_oembed_9c7b5536003761cf3bc5282ffe94c81d] =>
[_oembed_time_9c7b5536003761cf3bc5282ffe94c81d] => 1763374927
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 4000
[1] => 41
[2] => 49
[3] => 31
[4] => 271
[5] => 600
[6] => 592
[7] => 25
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Aktuális
[1] => Cikkek
[2] => Hírek
[3] => Kárpátalja
[4] => Kultúra
[5] => Oktatás
[6] => Társadalom
[7] => Videók
)
[tags] => Array
(
[0] => 29345
[1] => 370038
[2] => 123761
)
[tags_name] => Array
(
[0] => igazgató
[1] => Rezeda Folkműhely
[2] => Várady Enikő
)
)
[4] => Array
(
[id] => 103049
[content] =>
Május 14-én, a táncház napján a viski Fodó Sándor Kulturális Központban tartott előadást a táncházmozgalom kialakulásáról, elterjedéséről Várady Enikő, Hagyományok Háza Hálózat – Kárpátalja (HHHK) kulturális szervezője. A program a HHHK kirendeltség szervezésében valósult meg az eredeti tervekhez képest kicsit másképp.

A programon a Viski Folkműhely tanulói vettek részt. Az előadásból a fiatalok megtudhatták, hogy honnan ered a táncház kifejezés, milyen táncokat táncoltak az első táncházban Budapesten, kik voltak a mozgalom elindítói és hogyan terjedt el a Kárpát-medencében, valamint Kárpátalján. A táncházmozgalom idén ötvenéves jubileumát ünnepli, ebből adódóan Kárpát-medenc-szerte és a világ több országában tartottak különböző programokat. Az első táncházra 1972. május 6-án került sor Budapesten a Liszt Ferenc téri Könyvklubban. A mozgalom kiindulópontját ehhez az alkalomhoz kötik. Az elmúlt évek során Kárpátalján is megerősödött a táncházmozgalom, zenekarok, néptáncegyüttesek jöttek létre. Mindez a magyar kormány támogatásának és az elkötelezett kárpátaljai emberek munkájának köszönhető. A kárpátaljai táncházmozgalmat több helyi szervezet is felkarolta az utóbbi években, a Hagyományok Háza Hálózat – Kárpátalja szervezte és koordinálta megyei szinten, s amelynek évenkénti lezárásaként a Kárpátaljai Táncházzenészek Találkozója kerül megszervezésre.

Az idén sokszínű programmal készült a szervezet megünnepelni a jubileumi évfordulót, azonban az Ukrajnában zajló orosz–ukrán háború miatt sajnos a rendezvényt eredeti formájában le kellett mondani. A szervezők úgy gondolták, hogy a mozgalomról ismeretterjesztő előadás keretében beszélnek a helyi fiatalok számára. Az előadást követően kvízjátékra került sor, amelyen a jelenlévők két csoportba verbuválódva válaszolhattak a táncházmozgalom tematikáját érintő kérdésekre. A helyes válaszok értékes finomságokat „rejtettek”.
A táncház napja alkalmából kézműves-foglalkozásra is sor került, amelyen a helyi viski kézművesoktatók által – Szenek Zita, Nemes Éva, Havasi Orsolya – a fiatalok különböző hagyományőrző kézművestechnikákat is kipróbálhattak.

A Viski Fricskák népi zenekar jóvoltából élő népzenei hangulat is kerekedett, a kicsik így táncra is perdülhettek. Jőrös Dóra viski néptáncoktató segítségével néhány lépést is elsajátíthattak, ezáltal is felidézve a néphagyomány által felgyűjtött régi táncokat.
A program a Csoori Sándor Alap támogatásával valósulhatott meg.
(Kővári/Kárpátalja hetilap)
[type] => post
[excerpt] => Május 14-én, a táncház napján a viski Fodó Sándor Kulturális Központban tartott előadást a táncházmozgalom kialakulásáról, elterjedéséről Várady Enikő, Hagyományok Háza Hálózat – Kárpátalja (HHHK) kulturális szervezője. A program a HHHK kirendelt...
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1652812560
[modified] => 1652811400
)
[title] => Visk: Előadás a táncház napján
[url] => https://life.karpat.in.ua/?p=103049&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 103049
[uk] => 103187
)
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 103052
[image] => Array
(
[id] => 103052
[original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/tnch-1.jpeg
[original_lng] => 252339
[original_w] => 1600
[original_h] => 900
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/tnch-1-150x150.jpeg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/tnch-1-300x169.jpeg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/tnch-1-768x432.jpeg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/tnch-1-1024x576.jpeg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/tnch-1-1536x864.jpeg
[width] => 1536
[height] => 864
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/tnch-1.jpeg
[width] => 1600
[height] => 900
)
[full] => Array
(
[url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/tnch-1.jpeg
[width] => 1600
[height] => 900
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => life
[color] => red
[title] => Життя
)
[_edit_lock] => 1652880215:8
[_thumbnail_id] => 103052
[_edit_last] => 5
[translation_required] => 2
[views_count] => 4035
[_hipstart_feed_include] => 1
[translation_required_done] => 1
[_oembed_5647054154f582a9c19376d10386876b] =>
[_oembed_time_5647054154f582a9c19376d10386876b] => 1652801767
[_oembed_064c14f03b642080b383b0b61a4bfb86] =>
[_oembed_time_064c14f03b642080b383b0b61a4bfb86] => 1652801768
[_oembed_ebe821448d5a327edf70f33dd33820d9] =>
[_oembed_time_ebe821448d5a327edf70f33dd33820d9] => 1664193370
[_oembed_92982b450a0765a809da34776df4f75e] =>
[_oembed_time_92982b450a0765a809da34776df4f75e] => 1668539708
[_oembed_ea9fe76dbb92f5130e5c96cf7f25a7d6] =>
[_oembed_time_ea9fe76dbb92f5130e5c96cf7f25a7d6] => 1673260588
[_oembed_a457e6c4291a04e8d7ac234b6dbd728f] =>
[_oembed_time_a457e6c4291a04e8d7ac234b6dbd728f] => 1678266781
[_oembed_298f8d35100aab57bef2f313af1bf043] =>
[_oembed_time_298f8d35100aab57bef2f313af1bf043] => 1688669826
[_oembed_e7eb29f233136bf5292f935d9227d9f9] =>
[_oembed_time_e7eb29f233136bf5292f935d9227d9f9] => 1700744459
[_oembed_00a543292c5280fc893a50f8d0569288] => €100m Botticelli painting forgotten for 50 years recovered from Naples home | Sandro Botticelli | The Guardian https://t.co/UhlFLu7Smf
— Mars Pioneer (@MarsPioneer) November 30, 2023
[_oembed_time_00a543292c5280fc893a50f8d0569288] => 1702969894
[_oembed_77f4a4e2c70f0d313fb4a37f0c04a4e6] => Il Botticelli da salvare: recuperata dopo oltre mezzo secolo una Madonna con Bambino, vale 100 milioni https://t.co/SMwa9Tv2yW
— Simona Stanzani 詩文奈 (@simona_com) November 29, 2023
[_oembed_time_77f4a4e2c70f0d313fb4a37f0c04a4e6] => 1702969895
[_oembed_2b60fae9e6011d9f77817a8e8239d50b] =>
[_oembed_time_2b60fae9e6011d9f77817a8e8239d50b] => 1711655880
[_oembed_15a9ea6e4ed5cb99dfe7b7cfddb79f2d] =>
[_oembed_time_15a9ea6e4ed5cb99dfe7b7cfddb79f2d] => 1712343071
[_oembed_5ece732da99e7714888b86bdb8d4ec19] =>
[_oembed_time_5ece732da99e7714888b86bdb8d4ec19] => 1716979242
[_oembed_7609cb08d6c1c21df6299d22b8430cb6] =>
[_oembed_time_7609cb08d6c1c21df6299d22b8430cb6] => 1717309507
[_oembed_76c218c00942c547d6961d9b8dafcec6] =>
[_oembed_time_76c218c00942c547d6961d9b8dafcec6] => 1719729564
[_oembed_5310a21e1f81af24255ad9211405b534] =>
[_oembed_time_5310a21e1f81af24255ad9211405b534] => 1719729564
[_oembed_5a6e6b978214428193b0c78dca29b5f7] => {{unknown}}
[_oembed_208908660c36016210de7679657bd299] =>
[_oembed_time_208908660c36016210de7679657bd299] => 1719898391
[_oembed_0877866af2705edb4aa1e85153561710] =>
[_oembed_time_0877866af2705edb4aa1e85153561710] => 1731497143
[_oembed_510dbdd61c27521e8632cde5cbce3026] =>
[_oembed_time_510dbdd61c27521e8632cde5cbce3026] => 1737941304
[_oembed_d8ba1164b27d8351e0f9f5c4e029f9b1] =>
[_oembed_time_d8ba1164b27d8351e0f9f5c4e029f9b1] => 1742762248
[_algolia_sync] => 831659580002
[_oembed_f5d712cfc2f38b4da38d31618afa7a0d] =>
[_oembed_time_f5d712cfc2f38b4da38d31618afa7a0d] => 1746887440
[_oembed_bf5fb9c0c8476a2d4446ae3f98172c5e] =>
[_oembed_time_bf5fb9c0c8476a2d4446ae3f98172c5e] => 1748802239
[_oembed_36ea0d60ce1d7523a3e2f3538b0047eb] =>
[_oembed_time_36ea0d60ce1d7523a3e2f3538b0047eb] => 1749624503
[_oembed_2adf38c109a4c08df1db298cef2859e1] =>
[_oembed_time_2adf38c109a4c08df1db298cef2859e1] => 1752513526
[_oembed_c0b21dbe8af62148597656ce7e02bd53] =>
[_oembed_time_c0b21dbe8af62148597656ce7e02bd53] => 1758393864
[_oembed_6be5170c25582ff6a3ec53a9bd4cccac] =>
[_oembed_time_6be5170c25582ff6a3ec53a9bd4cccac] => 1758692639
[_oembed_055248549e9a0a8a666b00e101e16b28] =>
[_oembed_time_055248549e9a0a8a666b00e101e16b28] => 1763195546
[_oembed_77141bae875dcacc7bd8065e8cb57733] =>
[_oembed_time_77141bae875dcacc7bd8065e8cb57733] => 1764758086
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 49
[2] => 31
[3] => 271
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Hírek
[2] => Kárpátalja
[3] => Kultúra
)
[tags] => Array
(
[0] => 50636
[1] => 242
[2] => 17920
[3] => 123761
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Hagyományok Háza Hálózat Kárpátalja
[1] => kultúra
[2] => táncház
[3] => Várady Enikő
)
)
)
[model] => Array
(
[lang] => hu
[offset] => 0
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 123761
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[_model] => Array
(
[lang] => hu
[domains] => Array
(
[0] => life
)
[offset] => 0
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 123761
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[domains] => Array
(
[0] => life
)
[_domains] => Array
(
[life] => 1
)
[status] => 1
[from_cache] =>
)
Várady Enikő (1 Oldal)