Egyiptom mellett néhány másik állam is eszébe juthat az embernek a „piramis” szó hallatán, de Szudánt nagyon kevesen említenék. Pedig van ott látványosság, éppen ezért a Google az észak-afrikai helyszínt választotta legújabb turisztikai digitalizációs projektjéhez. Az eredmény magával ragadó lett.
Virtuális túrát tehet otthonában, a vonaton vagy bárhol ülve az, aki felkeresi Meroé piramistemetőjét a Google Arts & Culture platformján. A Nílus keleti partján, ma Szudán területén található romváros a Núbiát uraló ókori Kusita Királyság fővárosa volt. Több mint kétszáz piramis épült a településen, ezek járhatók be kívül-belül a technológiai óriásvállalat sétáján, melynek elkészítéséhez a cég térképszolgáltatásából már ismert Street View technológiáját használták.
Az angol mellett arab, francia, német és spanyol nyelveken elérhető virtuális túrán a látvány mellett érdekes tények is megismerhetők a királyság kultúrájáról, építészetéről és persze az élmény középpontjába állított piramisokról, melyek a kulturális világörökség részét képezik.
Nemcsak a gyerekeket, de még a felnőtteket is lenyűgözheti a kiterjesztett valóság (AR) technológiájával életre hívott funkció, melynek segítségével saját szobánkban is elhelyezhetünk egy szudáni piramist. Ehhez vegye elő a telefonját, majd keressen rá a „pyramids of meroe” kifejezésre (ha ezt a mobilján olvassa, akkor kattintson ide). A találati listában tekerjen le egy kicsit, amíg az alábbi részhez ér.
Fotó: képernyőkép / hvg.hu
Itt érintse meg a „Megtekintés 3D-ben” gombot. Várjon, míg betöltődik a felület, ahol a „View in your space” gombra kell nyomni. Ezután mozgassa meg a telefont jobbra-balra, például egy üres padlórész fölött, és máris megjelenik Arkamaniqo király piramisa, amely a telefont tartva akár körbe is járható.
A Facebook célja nem más, mint hogy valós időben digitalizálják be a világot, amiből az okosszemüvegek fognak majd sokat profitálni.
Amikor 2013-ban a Google bemutatta a Google Glass első fejlesztői verzióját, valószínűleg nem sokan tippeltek volna arra, hogy hét évvel később még nem fog mindenki okosszemüvegekben rohangálni az utcán. Most már a Google mellett a nagy gyártók közül az Apple és a Facebook is tervez ehhez hasonló eszközt.
Az okosszemüveg-piac jelenleg két részre tagoldóik, az olyan ígéretes kezdeményezésekre, mint például a Bosch Lightdrive vagy a Human Capable Norm Glasses, amelyeknek egyelőre nincs kipróbálható prototípusuk, és az olyan szemüvegekre, amiket nem igazán arra szántak, hogy ezekben flangáljunk az utcán, mint például az Epson Moverio vagy a Vuzix Blade.
Project Aria
A Project Aria legfontosabb eleme szintén egy szemüveg, amiről a Facebook igyekezett hangsúlyozni, hogy nem okosszemüveg, vagyis nincs benne olyan kijelző, ami képes lenne információkat megjeleníteni. A szemüveg ehelyett kamerákkal, mikrofonokkal, a szemmozgást érzékelő szenzorral és GPS-szel van felszerelve, vagyis tulajdonképpen olyan, mint egy high-tech kamerás szemüveg, amik már évek óta kaphatóak a websopokban.
A Facebook a Project Aria szemüveget viszont nem fogja piacra dobni, helyette a néhány száz munkatársuknak osztják majd ki, akiknek az lesz a feladatuk, hogy a szemüveggel rögzítsék a környezetüket akár otthon, akár az irodában, akár nyilvános helyeken.
A Facebook célja, hogy a felvételekből LiveMaps néven egy olyan virtuális térképet hozzon létre, ami gyakorlatilag a világ három dimenziós, digitális megfelelője, és a nevéhez híven valós időben frissül, vagyis ha egy utcanévtáblát kicserélnek, akkor ez a változtatás a LiveMapsen is azonnal megjelenik.
A projekt leírása szerint erre azért van szükség, mert az okosszemüvegek csak akkor fognak tudni igazán hatékonyan működni, ha pontosan tudják, hogy hol vannak, képesek érzékelni a körülöttük levő világot, a számítási kapacitásuk viszont közel sem lesz elegendő ahhoz, hogy folyamatosan, valós időben térképezzék fel a környezetüket. A Facebook közlése szerint a projektet nagyjából száz önkéntessel indítják el San Francisco és Seattle környékén, hogy leteszteljék, hogyan fog működni mindez a gyakorlatban – nagyjából tehát ugyanaz a céljuk, mint például a nagy autógyártóknak, akik évek óta térképezik fel a városokat az önvezető autók számára.
Mivel a Project Aria keretében elkerülhetetlen, hogy az önkéntesek másokról is videófelvételeket készítsenek, így a Facebook nagy hangsúlyt fektetett rá, hogy megpróbálják eloszlatni a személyiségi jogokkal kapcsolatos aggályokat. Ahogy írják, a szemüveg alapból helyben menti le az adatokat, amiket csak bizonyos időközönként töltenek fel egy szerverre, ezeken a felvételeken viszont már az emberek arca és a rendszámok csak elhomályosítva lesznek láthatóak. A videó készítői emellett olyan ruhát fognak hordani, amely felhívja rá az emberek figyelmét, hogy részt vesznek a projektben, és a szemüveg fehér fénnyel fog világítani, amikor felvételt készít. A résztvevőknek emellett arra is van lehetőségük, hogy az okostelefonjukon visszanézzék a felvételeket és töröljék a kifogásolható részeket, a Facebook szerint pedig bárkinek lesz lehetősége rá, hogy a róla készített videó törlését kérje a Project Aria önkénteseitől.
Még senki sem tudja, mikor jönnek az első okosszemüvegek
Andrew Bosworth, a Facebook VR és AR részlegének vezetője a Cnet kérdésére elmondta, hogy egyelőre ő sem tudja biztosan, hogy az első okosszemüvegek mikor jelennek majd meg a piacon, de „nagyon meg lenne lepve”, ha erre a következő egy-két évben sor kerülne.
Bosworth szerint ehhez még számtalan technikai kihívást kell megoldaniuk, legyen szó akár a megfelelő sebességű vezeték nélküli adatátvitelről, akár a szemüvegek üzemidejéről vagy a kijelzők minőségéről.
A Facebooknak a Project Ariával egy időben azt is bejelentette, hogy közös vállalkozásba kezdenek a Carnegie Mellon Egyetemmel, amelynek keretében repülőterekről, múzeumokról készítenek majd három dimenziós térképeket, ezzel segítve többek között a látássérültek tájékozódását.