Új eljárást hagyott jóvá a kormány a honvédséget az orosz agresszió visszaszorításában segítő külföldiek és önkéntesek ideiglenes tartózkodási engedélyének kiadására Ukrajnában, számolt be a védelmi minisztérium.
„A külföldiek és hontalanok ideiglenes tartózkodási engedélye kiadása iránti kérelem benyújtásához szükséges adatok megszerzésére vonatkozó eljárás jóváhagyásáról” szóló határozatról van szó.
A dokumentumban a védelmi minisztérium meghatározta a tartózkodási engedély kiadásának indokait. Ezentúl többek között azok a külföldi önkéntesek lesznek fokozottan védettek, akik taktikai, egészségügyi és egyéb segítséget nyújtanak az ukrán hadseregnek.
A dokumentum megerősíti azon külföldiek védelmét is, akik legalább hat hónapja a fronton vannak, és az ukrán fegyveres erőkkel együtt harcolnak Oroszország ellen.
A dokumentum meghatározza:
azokról a külföldiekről vagy hontalan személyekről szóló információk beszerzésének mechanizmusát, akik segítséget nyújtanak/nyújtottak a katonai egységeknek a harci cselekmények területén;
a külföldi vagy hontalan személy (vagy képviselőjük) kérelmére vonatkozó követelményeket;
a védelmi minisztérium és a belügyminisztérium számára az említett kérelem kivizsgálásának eljárását és elbírálásának feltételeit és határidejét;
a parancsnok által való tájékoztató igazolás kiadásának eljárását, amely igazolja a külföldi vagy hontalan személy katonai egységek számára nyújtott segítségét, közvetlen jelenlétét a harci cselekmények területén, az egységekkel közös résztvétel a harci vagy szolgálati feladatok ellátásában;
az ideiglenes tartózkodási engedély kiadásának alapjául szolgáló dokumentumok az Állami Migrációs Szolgálathoz való benyújtásának és a külföldi vagy hontalan személy értesítésének mechanizmusát.
A védelmi minisztérium hozzátette: az ideiglenes tartózkodási engedély kiadásának új alapját a 2024. augusztus 20-án kelt 3897-IX számú törvény tartalmazza.
Az ukrán kormány határozatot fogadott el, amely szerint az Állami Migrációs Szolgálat és a diplomáciai intézmények másolatot kaphatnak majd az állampolgárok anyakönyvi kivonatairól, ami nagy mértékben leegyszerűsíti az állampolgárok személyi igazolványainak kiállítását.
Az Állami Migrációs Szolgálat, valamint annak területi szervei és a külföldi diplomáciai intézmények közvetlenül hozzáférhetnek az állampolgárok anyakönyvi okiratainak állami nyilvántartásához.
Az elfogadott újítás lehetővé teszi a dokumentumok gyorsabb elkészítését.
Az ukrán oktatási rendszerben minden kulcsfontosságú – természettudományi és humán – tantárgy megmarad, azonban koncentráltabb lesz – jelentette be Okszen Liszovij oktatási és tudományos miniszter egy hétfői televíziós műsorban, adta hírül az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint a tárcavezető az ukrán televízió non-stop háborús adásába elmondta, hogy az Oktatási és Tudományos Minisztérium nem fontolgatja a kulcsfontosságú tantárgyak számának csökkentését. Az olyan tantárgyak, mint Ukrajna története, az ukrán nyelv, a kémia, a fizika, a matematika és a biológia megmaradnak a tantervben.
„A tanterv optimalizálásáról, a hasznos ismeretekkel való koncentrálásukról beszélünk, azokról a tantárgyakról, amelyeket fel lehet áldozni. De ez szakértői véleményezés kérdése. Lehetséges koncentráltabban oktatni például az egészségtan alapjait. Ez szakértelem kérdése, minden kulcsfontosságú tudományágat, valamint a természettudományi és humán tárgyakt meg kell őrizni” – hangsúlyozta Okszen Liszovij, aki azonban úgy vélte, hogy a munkaterhelést és az információk átadását úgy kell kiszámítani, hogy a gyermek adottságait is figyelembe vegyék.
Ukrajnában egyszerűsítették a „harci cselekmények résztvevője” státusz megszerzésének folyamatát. Január elejétől szabályozták azoknak a bizottságoknak a munkáját, amelyek az ukrán katonák ezen státuszának odaítélésével foglalkoznak. Mostantól a katonák a szükséges iratok összegyűjtése után a legközelebbi területi központhoz fordulhatnak, ahol elvégzik a további feladatokat.
Finland donates high quality temporary family houses as emergency response to #Ukraine. Houses accommodate around 200 Ukrainians who have lost their home in Russia’s illegal war. Ministers @VilleSkinnari and @MikkonenKrista visited the site in #Irpin. pic.twitter.com/SN8nq6YVNs
Matkustin tänään Ukrainaan osoittaakseni Suomen tuen maan päättäjille ja sen rohkealle kansalle. Sota aiheuttaa Ukrainassa järkyttävää inhimillistä kärsimystä, josta toipuminen tulee kestämään pitkään. Suomi seisoo Ukrainan rinnalla, nyt ja jatkossa. pic.twitter.com/Z7fktVNdT3
Sea King from the UK has arrived in its new kingdom near the Black Sea in Ukraine! It is a strong reinforcement for the Ukrainian Navy. Our cooperation will continue to increase. Thank you to @BWallaceMP Together, we will secure the seas and lands across all of Europe! pic.twitter.com/Qf4mF2vp8L
This week, Ukraine’s Antonov AN-124 delivered 101 tons of humanitarian aid to Incirlik Air Base to help families affected by recent earthquakes. Coordinated by ?? armed forces, delivered by ?? aircraft, unloaded by ?? and ?? military. As allies, we come together in trying times. pic.twitter.com/gLVFo29ZOs
Az önkéntesek számára egyszerűsítették az adórendszert. A teljes körű orosz invázió előtt ahhoz, hogy valaki hivatalosan önkéntes legyen, és a gyűjtéseket ne terheljék adóval, egy speciális bankszámlát kellett nyitnia, banki bizonylatot és kérelmet kellett benyújtani az adóhivatalhoz, és csak így kaphatott önkéntes státuszt. Az orosz invázió után jelentősen nőtt azon személyek száma, akik az önkéntesek szükségleteire kezdtek pénzgyűjtést. Az ukrán jogszabályok értelmében a kapott adományok után pedig valamennyiüknek 19,5 százalékos adót kell fizetniük. Annak érdekében, hogy ezt ne tegyék, és az adóhivatalnak sem legyenek fenntartásai az önkéntesekkel szemben, egyszerűsített eljárás szerint legalizálják tevékenységüket.
Finland donates high quality temporary family houses as emergency response to #Ukraine. Houses accommodate around 200 Ukrainians who have lost their home in Russia’s illegal war. Ministers @VilleSkinnari and @MikkonenKrista visited the site in #Irpin. pic.twitter.com/SN8nq6YVNs
Matkustin tänään Ukrainaan osoittaakseni Suomen tuen maan päättäjille ja sen rohkealle kansalle. Sota aiheuttaa Ukrainassa järkyttävää inhimillistä kärsimystä, josta toipuminen tulee kestämään pitkään. Suomi seisoo Ukrainan rinnalla, nyt ja jatkossa. pic.twitter.com/Z7fktVNdT3
Sea King from the UK has arrived in its new kingdom near the Black Sea in Ukraine! It is a strong reinforcement for the Ukrainian Navy. Our cooperation will continue to increase. Thank you to @BWallaceMP Together, we will secure the seas and lands across all of Europe! pic.twitter.com/Qf4mF2vp8L
Egyszerűsíti a magyar kormány a veszélyhelyzet alatt az ukrán állampolgárok egyes társadalombiztosítási ellátásait – derült ki a pénteken megjelent Magyar Közlönyből. Az Orbán Viktor miniszterelnök aláírásával megjelent rendelet szerint a magyarországi lakóhellyel nem rendelkező ukrán állampolgárnak – aki táppénzre, illetve baleseti táppénzre is jogosult – az ország területére való érkezése utáni tartózkodási helyét kell lakóhelyének tekinteni. A rendelet a kihirdetést követő napon, vagyis július 9-től lépett hatályba. Annak érvényességét a kormány az Ukrajnában zajló fegyveres konfliktus, valamint a humanitárius katasztrófa magyarországi következményeinek elhárításáról szóló 2022. évi VI. törvény hatályvesztéséig hosszabbítja meg.
A hosszútávú tartózkodási engedély nélkül, az évek óta Németországban élő migránsok tízezrei jogosultak állandó tartózkodási engedélyre, miután a kormány szerdán jóváhagyta az új migrációs törvényt – tájékoztatott az UNN a dpa hírügynökségre hivatkozva.
A Miniszteri Kabinet által jóváhagyott új rendelet körülbelül 136 ezer embert érint: azokat, akik a 2022. január 1-i adatok szerint minimum öt éve élnek Németországban.
Azok, akik megfelelnek a követelményeknek, először egy évre igényelhetik tartózkodási státuszt, azt követően igényelhetik az állandó németországi tartózkodási engedélyt. Elegendő jövedelmük kell legyen ahhoz, hogy önálló életet élhessenek az országban, beszéljenek németül, és be kell bizonyítaniuk, hogy „jól beilleszkedtek” a társadalomba.
A 27 éven aluliak már három év németországi tartózkodást követően igényelhetik tartózkodási engedélyt.
Az új migrációs státusz megkönnyíti a menedékkérők számára a német nyelv elsajátítását – eddig csak azok vehettek részt nyelvtanfolyamon, akiknek valós esélyük volt arra, hogy menedékjogot kapjanak az országban. Mostantól minden menedékkérő beiratkozhat a tanfolyamra.
A szakképzett munkavállalók, például az informatikai szakemberek és más, Németországban nagy keresettel rendelkező foglalkozásúak számára az új státusz lehetővé teszi, hogy családjukkal együtt azonnal Németországba költözhessenek, ami korábban lehetetlen volt. A családtagoknak nem kell semmilyen nyelvet beszélniük, mielőtt az országba költöznének.
A törvényjavaslat a bűnözők kitoloncolását is megkönnyítené, többek között egyes elkövetők esetében háromról hat hónapra hosszabbítanák meg a kitoloncolás előtti fogvatartást. Az intézkedés célja, hogy a hatóságoknak több idejük legyen a kitoloncolás folyamatának előkészítésére, például a személyazonosság igazolására, a hiányzó okmányok beszerzésére és a repülőgépen való elszállításának szervezésére – számolt be a dpa német hírügynökség.
??? It's official! The world’s first #hydrogen train, our Alstom Coradia iLint, has reached yet another historical #milestone today in #Germany. It is now in passenger operation with our partners #LNVG, @evb_ElbeWeser and @Lindeplc.
Serving Russia’s politics of division will have consequences. KAPO and @Politsei revoked the residence permit of Alexander Kornilov, a Kremlin activist, a link in Russia’s influence network. Also banned from Schengen for 5 years. More info on the pic in our 2014 Annual Review pic.twitter.com/z5woaOUk66
Eine Maß?kostet auf dem #Oktoberfest in diesem Jahr zwischen 12,60 und 14,90 Euro. 1970 wurde der Bierpreis von der Stadt #München festgelegt. Seit dem Jahr 2000 hat sich der Bierpreis mehr als verdoppelt.?? pic.twitter.com/qSzJRQbi30
Unsere Welt in Unordnung und wir mittendrin. Seit dem Terror-Angriff der Hamas auf Israel erleben wir in unserem Land eine neue Dimension des Hasses – auf unsere Werte, die Demokratie, auf Deutschland.
Wo bleibt der Aufschrei? Und wann wird dieser Betrug unterbunden? Vermeintlich Schutzbedürftige aus Syrien, Afghanistan und sonstwo kassieren bei uns Asyl und machen dann entspannt Urlaub in der Heimat, wo sie angeblich verfolgt werden. pic.twitter.com/EKtyCzYu4u (RTL)