Az Iszlám Forradalmi Gárda bejelentése szerint Irán sikeresen pályára állította második katonai műholdját, a Noor 2-t – közölte kedden a Tasnim hírügynökség. Teherán továbbra is tagadja, hogy űrtevékenysége a ballisztikus rakéták fejlesztését szolgálná.
Az első katonai műhold, melyet Irán még 2020 áprilisában bocsátott fel, 425 kilométeres pályán kering, ezzel ellentétben a Noor 2 500 kilométeres magasságban állt pályára.
Az Egyesült Államok szerint ugyanakkor Irán most is azt a nagy hatótávolságú ballisztikus rakétatechnológiát használta, mely akár nukleáris robbanófejek indítását is lehetővé tenné. Teherán mindazonáltal továbbra is tagadja ezeket az állításokat – írta meg a Reuters.
Iránnak – amely a Közel-Kelet legkomolyabb rakétaprogramjával rendelkezik – az elmúlt években több fellövése is kudarccal végződött, különböző műszaki rendellenességek miatt.
Az Egyesült Államok a próbálkozásokat látva már 2019-ben szankciókat vezetett be Irán polgári űrügynökségével és két kutatószervezetével szemben, mondván, hogy a műholdak fellövése csupán a ballisztikus rakéták fejlesztésének és tesztjeinek álcája.
Forrás: liner.hu
[type] => post [excerpt] => Iszlám Forradalmi Gárda bejelentése szerint Irán sikeresen pályára állította második katonai műholdját, a Noor 2-t – közölte kedden a Tasnim hírügynökség. Teherán továbbra is tagadja, hogy űrtevékenysége a ballisztikus rakéták fejlesztését szolgálná. [autID] => 4 [date] => Array ( [created] => 1646777040 [modified] => 1646756353 ) [title] => Irán Föld körüli pályára állította második katonai műholdját [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=93515&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 93515 ) [aut] => avecsorinszka [lang] => hu [image_id] => 93519 [image] => Array ( [id] => 93519 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/img1050401.jpg [original_lng] => 50562 [original_w] => 781 [original_h] => 439 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/img1050401-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/img1050401-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/img1050401-768x432.jpg [width] => 768 [height] => 432 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/img1050401.jpg [width] => 781 [height] => 439 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/img1050401.jpg [width] => 781 [height] => 439 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/img1050401.jpg [width] => 781 [height] => 439 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/03/img1050401.jpg [width] => 781 [height] => 439 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1646749154:4 [_thumbnail_id] => 93519 [_edit_last] => 4 [translation_required] => 2 [views_count] => 3009 [translation_required_done] => 1 [_oembed_ea66cfaabe1f7c455bc196eda332a3fe] =>
#Iran's State Media Claims A Rocket Launch For 'Space Research Mission'
It was unclear exactly when the reported launch took place, what kind of launcher was used, or whether any objects had successfully entered Earth's orbit....https://t.co/z58UU4W5OP
I've safely arrived at Lagrange Point L1, 1.5 million km from my home planet. 🌍Excited to be far away, yet intimately connected to unravel the solar mysteries #ISROpic.twitter.com/BCudJgTmMN
I've safely arrived at Lagrange Point L1, 1.5 million km from my home planet. 🌍Excited to be far away, yet intimately connected to unravel the solar mysteries #ISROpic.twitter.com/BCudJgTmMN
— Actualités Spatiales (@ActuSpatiales) April 1, 2021
A műholdat egy Szojuz-2.1b hordozórakéta küldte pályára a plesecki űrközpontról 2018 márciusában. Az amerikai hadsereg szerint a Cosmos 2525 április 1-jén lépett be a Föld légkörébe, a széthullás pedig 4 óra 43 perc körül történt a Csendes-óceán déli részén.
Az orosz hatóságok egyelőre nem adtak hírt a műholdról, vagy annak céljairól – írja a Sputnik News.
Forrás: liner.hu
[type] => post [excerpt] => Az amerikai hadsereg szerint a Cosmos 2525 április 1-jén lépett be a Föld légkörébe, a széthullás pedig 4 óra 43 perc körül történt a Csendes-óceán déli részén. [autID] => 4 [date] => Array ( [created] => 1617561600 [modified] => 1617550405 ) [title] => Egy orosz katonai műhold hullott szét a Csendes-óceán felett [url] => https://life.karpat.in.ua/?p=51532&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 51532 ) [aut] => avecsorinszka [lang] => hu [image_id] => 51533 [image] => Array ( [id] => 51533 [original] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/nasa-yzygonrube8-unsplash-1000x550-1.jpg [original_lng] => 102245 [original_w] => 1000 [original_h] => 550 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/nasa-yzygonrube8-unsplash-1000x550-1-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/nasa-yzygonrube8-unsplash-1000x550-1-300x165.jpg [width] => 300 [height] => 165 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/nasa-yzygonrube8-unsplash-1000x550-1-768x422.jpg [width] => 768 [height] => 422 ) [large] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/nasa-yzygonrube8-unsplash-1000x550-1.jpg [width] => 1000 [height] => 550 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/nasa-yzygonrube8-unsplash-1000x550-1.jpg [width] => 1000 [height] => 550 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/nasa-yzygonrube8-unsplash-1000x550-1.jpg [width] => 1000 [height] => 550 ) [full] => Array ( [url] => https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/04/nasa-yzygonrube8-unsplash-1000x550-1.jpg [width] => 1000 [height] => 550 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => life [color] => red [title] => Життя ) [_edit_lock] => 1617539637:4 [_oembed_2fcee11bd3cf60f533f13c56123c9dfd] =>