![Ukrajnai menekültek számára hoz létre segítőközpontot Budapesten az Ökumenikus Segélyszervezet](https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/download-16.jpg)
Ukrajnai menekültek számára hoz létre segítőközpontot Budapesten az Ökumenikus Segélyszervezet
Ukrajnai menekülteket segítő központot hoz létre Budapesten az Ökumenikus Segélyszervezet, a június második felében megnyíló intézményben természetbeni adományokkal látják el a rászorulókat, valamint információs, jogi, integrációs és lelki segítséget is nyújtanak.
![](https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/download-15-1024x683.jpg)
Fotó: MTI/Ökumenikus Segélyszervezet/Fekete Dániel
Az Ökumenikus Segélyszervezet szerdai, az MTI-nek küldött közleményében azt írta, nemzetközi szinten is jelentős ukrajnai humanitárius szerepvállalásuk mellett Magyarországon is fontos résztvevői a menekülteket segítő munkának. Ahhoz, hogy az Ukrajnából Magyarországra érkező bajbajutottakat még hatékonyabban segíthessék, összetett támogatást nyújtó menekültközpontot- hoznak létre Budapest belvárosában.
Ismertették: a tervek szerint június második felében megnyíló központ – miközben természetbeni adományokkal (élelmiszerekkel, higiénés eszközökkel, ruhával, gyermekápolási eszközökkel) látja el a rászorulókat, információs, jogi, integrációs és lelki segítséget is nyújt.
![](https://life.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/download-16-1024x683.jpg)
A központ kiemelt tevékenysége a hosszú távú segítségnyújtás lesz azoknak, akik Magyarországon tervezik a jövőjüket – írták. Hozzátették: az oktatáshoz, az egészségügyi ellátáshoz jutás, a munkavállalás elősegítése, valamint a felnőttképzés mellett a gyermekek gondozásában és a nyelvtanulásban is segítenek majd.
A segélyszervezet munkatársai és önkéntesek külön figyelmet fordítanak a kísérő nélküli kiskorúak, a fogyatékkal élők és az idősek támogatására. A felnőtteknek és a gyermekeknek is szerveznek közösségi, illetve közösségépítő szabadidős és szemléletformáló programokat, hangsúlyt helyezve a tehetséggondozásra és a társadalmi integráció elősegítésére is.
A központ megvalósítását a Magyarországi Tajpej Képviseleti Iroda 1,5 millió dollárral támogatja.
(MTI)
![subscribe](/images/train.jpg)
Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
Feliratkozás