A győzelmet követően Ukrajnában kategóriákra osztják majd a veteránokat

A győzelmet követően Ukrajnában kategóriákra osztják majd a veteránokat

20:00 Június 19, 2022

Közélet 1283 2 хвилини

Українська

Julia Laputina veteránügyi miniszter kijelentette, hogy Ukrajnában a győzelmet követően a veteránokat két kategóriára osztják – a védőkre és eltartókra.

A minisztérium sajtószolgálata közleménye szerint Ukrajnában a győzelmet követően két kategóriára osztják a lakosságot: védőkre, akik továbbra is az országot védik, és eltartókra, akik munkát vállalnak, gondoskodnak családjukról, és megteremtik feltételeit a kistérségek és a gazdaság fejlődésének – számolt be az Interfax-Ukrajna.

„Az állam számára fontos, hogy úgy alakítsuk ki a folyamatot, hogy a »védőből« az »eltartóvá« való átmenet zökkenőmentes és átfogó legyen, és az ember megkapja a fejlődéséhez szükséges eszközöket. Ezek többek között a pszichológiai rehabilitáció, a veterán vállalkozói készségének fejlesztése.

A győzelmet követően készen kell állnunk átvenni a második, a gazdasági frontot. És gondoskodnunk kell arról, hogy az ország védői, átkerülve a civil szektorba, fejlesszék Ukrajna gazdaságát, mi pedig támogatjuk őket, és biztosítjuk hozzá a szükséges eszközöket” – áll a sajtószolgálat közleményében.

A miniszter hangsúlyozta: fontos, hogy a katonai pályáról a polgári életbe való átmenet hatékony rendszerét hozzuk létre.

„Az államnak intézményesítenie kell a katonai pályáról a polgári életbe való átmenet kérdését, amely a világ minden vezető országában megvan. Az egész kormánynak ezen kellene dolgoznia, mert egyes kérdések, például a Szociálpolitikai Minisztérium, mások pedig a rendvédelmi szervek hatáskörébe tartoznak” – közölte Laputina.

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei