A Viski Református Gyülekezet gyermektábora

A Viski Református Gyülekezet gyermektábora

16:15 Június 20, 2022

Közélet 851 4 хвилини

Українська

Idén is megszervezte a Viski Református Gyülekezet hagyományos gyermektáborát, melyre a gyülekezet hittanosait várták a szervezők június 13–17. között. Ezúttal a közel 120 fiatal rendhagyó módon ismerkedett meg a bibliai Jákób és Ézsau történetével színdarab formájában vagy érdekes tanmesék által, de volt lehetőségük különböző kézműves-foglalkozásokon, ügyességi játékokon, táncfoglalkozásokon, valamint rövid színielőadásokon is részt venni.

Jenei Károly, a Viski Református Gyülekezet lelkésze elmondta, idén nagy jelentőséggel bírt, hogy sikerült megszervezni a tábort, hiszen már nagy igény volt rá. „Minden éven üde színfolt a gyerektáborunk, idén pedig különösen kellemes és vágyott dolog volt a gyerekek és a családok számára is. Nagyon aktuális a téma, hiszen Jákób és Ézsau története a RendezŐ téma köré volt felfűzve mint főmondanivaló. Maga a rendeződés, valamint az, hogy rendezettebb legyen a helyzet körülöttünk és bennünk is, most nagy jelentőséggel bír, és nagyon nagy üzenete volt a tábornak. A héten énekekkel, játékokkal tudtuk délutánonként összegyűjteni a gyermekeket, és szeretetvendégséggel, különböző kézműves-foglalkozásokkal igyekeztünk nekik kedveskedni” – mondta a lelkipásztor.

A tábor ideje alatt a konfirmandus korosztály már segítőként tevékenykedett a kisebbek koordinálásban. Idén a segítők csoportjaik számára kisebb műsort is készítettek, amelyet a tábor utolsó napján, a szülők estéjén mutattak be a csemeték.

Hánka Dávid konfirmandus, segítő kérdésünkre elmondta: „

Nagyon örülök, hogy most már nemcsak engem neveltek, hanem én is nevelő lehetettem, nagyon jó volt a hét, sok gyerek volt. Az első nap döcögősen indult, mert még nem szoktunk bele, de a második napon már a nevelők és a gyerekek is összebarátkoztak. Jó érzés volt megtapasztalni, hogy a gyerekek figyelnek ránk és ismernek minket.”

Sajnos az országban kialakult helyzetből adódóan csökkent a gyermekek létszáma, azonban még így is jelentős csapat gyűlt össze napról napra. Jőrös Ádám minden éven résztvevője a tábornak, amelyet idén sem hagyott ki. „Ez a tábor is nagyon jó volt, kedvesek voltak a nevelők, sok történet volt, ezenkívül különböző állomásos játékok és történetek színesítették a programot. Nagyon jól éreztem magamat” – mondta Ádám.

Az ötnapos tábor során a gyerekek rengeteg élménnyel gazdagodtak, és az esemény végén ajándékot is kaptak a Gyermek – Evangelizációs Közösség (GYEK) felajánlásból, amelyben némi édesség és evangéliumi gyermek brosúra és írószer állt.

A program a szülők estéjével és tábortűzzel zárult.

A tábor Magyarország Kormánya és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt támogatásával valósult meg.

(Váradi Enikő/Kárpátalja hetilap)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei