80 éve halt meg Móricz Zsigmond, a széppróza királya

Nyolcvan éve vesztette el a magyar próza egyik legnagyobb alakját, a XX. századi realizmus legjelentősebb képviselőjét Móricz Zsigmondot. Regényei, novellái, publicisztikai művei, vagy éppen gyermekversei az örök erkölcsi tanulságot hirdetik, azt, hogy még akkor is érdemes jónak lenni, ha az rövidtávon ráfizetéses. És nem csak az általa papírra vetett alakok, de személyes életútja is azt, a kereső embert példázza, aki meg-megbotlik, de végül megtalálja a helyes utat. Így lett példa és példakép, írásaiban útmutató, pontosan olyan, amilyennek egy tollforgató, író embernek lennie kell. Móricz Zsigmond 1942. szeptember 5-én hagyott itt bennünket.

Móricz Zsigmond író, újságíró, szerkesztő, a XX. századi magyar realista prózairodalom legkiemelkedőbb alakja, 1879. június 29-én született Tiszacsécsén. Meghalt 1942. szeptember 5-én Budapesten. A képen: Móricz Zsigmond dolgozószobájában Leányfalun 1917 őszén

A mögöttünk hagyott XX. század magyar szépprózájának vitathatatlan legnagyobbja, jelentősége csakis a másik fejedelemmel, a költőkirállyal, Ady Endrével mérhető. Nincsenek véletlenek: a két ember jó barátságot ápolt egymással.

Hosszú út vezetett a Parnasszus csúcsáig, s a meredélyeket Móricznak is meg kellett másznia. 1879. július 2-án született egy Isten háta mögötti kis faluban, a mindentől távoli Tiszacsécsén. Anyai ágon református lelkészek voltak a felmenői, apai ágon meg parasztemberek. A föld tisztelete, a paraszti kultúra szeretete mélyen beléivódott, ami aztán prózájában is megjelent. Apja kemény munka árán, de megteremtette családjának azt az anyagi fedezetet, amely révén az amúgy nagy szegénységben élő família mind a hét gyermekét kitaníttatta.

Móricz Zsigmond a Debreceni Református Kollégium diákja volt, de a sárospataki alma mater padjait is koptatta. Ezen évek emléke köszön vissza a Légy jó, mindhalálig című művében, melyben a megbántott, félreértett és megkínzott jóság jelképét, Nyilas Misit mutatta fel.

Nem volt jó tanuló és mind a két kollégiumban egyedül érezte magát, ezért anyai nagybátyja, Pallagi Gyula, a kisújszállási gimnázium igazgatója, 1897-ben magához vette, s az ifjú Móricz a szárnyai alatt érettségizett le, 1899-ben. Mégpedig jó eredménnyel. A kor szokásaihoz híven gimnazista korában legációba ment, ő éppen Szakolyba, s ezen emlékek alapján írta meg később a Kivilágos kivirradtig című regényét.

Érettségi után egy darabon a papi pálya lebegett szemei előtt és Debrecenben 1899–1900-ban református teológiát hallgatott, aztán jogra járt, s közben segédszerkesztője volt a Debreceni Hírlapnak, hogy aztán 1900 októberében felköltözzön Budapestre.

A fővárosban jogot és bölcsészetet tanult. Itt ismerkedett meg többek között Babits Mihállyal, Kosztolányi Dezsővel, Juhász Gyulával, Tóth Árpáddal, Bánóczi Lászlóval, Oláh Gáborral és Benedek Marcellal. Egyetemi tanulmányait sohasem fejezte be.

1903-ban Mikszáth Kálmán hívására inkább Az Újság című lap gyermekrovatának szerkesztője lett. Még a népdalgyűjtésbe is belekezdett, s a Kisfaludy Társaság megbízásából 1903 és 1905 között végigjárta Szatmár falvait. Nagyon sok dalt, köszöntőt, mesét, játékot gyűjtött. Neki köszönhetjük például a kállai kettős szövegét, de nem csak ezt találta meg, hanem egy gyönyörű szempárt is, és lelkét elborította a szerelem édesbús érzete: 1905-ben feleségül vette Holics Eugénia tanítónőt, vagyis Jankát, aki három leánnyal ajándékozta meg. Házasságuk a ’20-as években megroppant, s neje 1925-ben öngyilkosságot követett el. Lelke gyötörte, s a kínok elől az írásba menekült.

Az irodalmi életbe valósággal belerobbant az 1908-ban megjelent Hét krajcár című novellájával, ami nem csak a hírnevét, de Ady Endre barátságát is meghozta számára. A nagy háború alatt haditudósítóként dolgozott, s kiváló riportokban mutatta be a katonák életét. Az összeomlás után abban reménykedett, hogy a Tanácsköztársaság majd valami új világot hoz, bízott a változásokban, de a kommün diktatórikus módszereit látva az egészből kiábrándult. Mivel hosszabb ideig tagja volt az írói direktóriumnak, a Horthy-korszak kezdetén kizárták az összes irodalmi társaságból, műveit pedig csupán a Nyugat, később pedig Az Est Lapok publikálta.

Résztvevők a Nyugat című folyóirat alapításának 25 éves jubileumán a Zeneakadémián. Balról jobbra: Erdélyi József költő, Szép Ernő költő , Gellért Oszkár költő, Móricz Zsigmond író, Laczkó Géza író, Babits Mihály költő, Tóth Aladár zenetörténész, Török Sophie író, Babits Mihály felesége, Schöpflin Aladár irodalomtörténész, Füst Milán író, Kosztolányi Dezső író és Karinthy Frigyes. Az eredeti felvételt Farkas Zoltán, a reprodukciót Ráfael Csaba készítette

Móricz 1926-ban újra megnősült: feleségül vette Simonyi Mária színésznőt.

1929 és 1933 között Babits Mihállyal közösen szerkesztette a Nyugatot, de ebből közöttük több vita kerekedett, mint ahányszor jó napot kívántak egymásnak. Móriczé volt a prózarovat. Írói szemléletmódjára javarészt az ekkoriban induló népi mozgalom gyakorolt hatást, paraszti gyökereiből fakadó élmény-anyaga pedig mindezt csak megerősítette.

És közben a szerelem harmadjára is hatalmába kerítette: 1936 szeptemberében találkozott Littkey Erzsébettel, vagy ahogyan hívta, Csibével, akit később lányává fogadott, bár ennél sokkal több volt köztük. Kapcsolatuk állítólag úgy indult, hogy az író megmentette a húszéves lányt az öngyilkosságtól, aki a Ferenc József hídról le akart ugrani a Dunába. Az egykori lelencgyerekről mintázta az Árvácska című regényét.

A lány gyerekkori történeteiből 28 novella született. Az új kapcsolat mámora 1937-ben végképp kitörölte lelkéből a régit és szakított második feleségével, Simonyi Máriával. Ekkor vonult vissza örökre Leányfalura.

Móricz Zsigmond családjával Leányfalun 1917 őszén

Móricz Zsigmond második gyermeke halálakor mély fájdalmában ezt írta: „Igen késő volt, huszonnyolc éves korom után, mikor rájöttem, hogy voltaképpen csak azt lehet leírni, ami fáj. Ami megsebzi az embert.” Egy másik alkalommal pedig ezt vetette papírra: „Minden írás líra, a szenvedő szív gyötrelme”.

1939-től a népi írók atyjaként a Kelet Népe szerkesztője lett. Írt és írt és írt. Folyton folyvást alkotott.

1942. augusztus 29-én telefonon értesült arról, hogy Gyöngyi lányának gyermeke született. Annyira meghatódott, hogy a szíve belesajdult. Leejtette a kagylót, stroke-ot kapott. Néhány nap múlva, szeptember 5-én, hajnali két órakor agyvérzésben elhunyt a budapesti Korányi Klinikán.

Örökségül hagyta e sorokat:

„Az író, ahogy öregszik, elveszíti olvasóit. Azok, akik vele indultak, akik annak idején oly izgalomban voltak egy-egy írásától – jobban megvénültek mint ő, sőt, meghaltak. Az új generációk meg kiközömbösítik magukból az öreg írót. […] A régi író problémái vele avulnak el”.

(hirado.hu)