Csehország bejelentette, hogy már csak néhány tízezer további ukrán menekültet képes befogadni

Csehország bejelentette, hogy már csak néhány tízezer további ukrán menekültet képes befogadni

13:03 November 26, 2022

Közélet 1517 3 хвилини

Українська

Az Ukrajnából érkező esetleges téli migrációs hullámból, amelyre a cseh kormány jelenleg is készül, Csehország mindössze néhány tízezer ukrán menekültet tud majd befogadni, mert nincs hol elhelyezni többet – közölte Vit Rakušan cseh belügyminiszter, adta hírül szombaton a korrespondent.net hírportál a cseh állami rádióra hivatkozva.

A jelentés szerint Csehország már nagyszámú ukránt befogadott Oroszország Ukrajna elleni teljes körű inváziójának kezdete óta. Ahogy Rakušan kiemelte, Csehország mindössze néhány tízezer ukrán menekültet tud majd befogadni. Mint közölte, az ország nem tud nagyobb számú menekültet befogadni, mivel nincs hová letelepíteni őket, a szociális szféra és az egészségügyi rendszer pedig nagy terhelés alatt áll.

A cseh belügyminiszter hozzátette: Csehországban az ukránok száma a lakosság 3,4-3,7%-a, azaz 355-390 ezer fő, a kiadott ideiglenes védettségi vízumok száma pedig 460 ezer. „Így Csehország fogadta be a legtöbb menekültet egy főre vetítve az Európai Unióban” – mutatott rá.

Rakušan elmondta, hogy a cseh kormány válságjellegű elhelyezési forgatókönyvet készít, és számít az egész Európai Unió és a Csehországhoz viszonyítva nem túlterhelt tagországok segítségére. Szerinte a jelenlegi menekültáradat kicsi, és egyetlen régióra sem nehezedik túlzott nyomás. „Egyelőre nem állunk szemben nagy menekülthullámmal. Bizonyos számú ember érkezik, de meg kell jegyezni, hogy sokan már elhagyták Csehország területét. Visszatértek Ukrajnába, és várják, mi lesz télen” – mondta el Vit Rakušan.

(vb/korrespondent.net)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei