Több mint 133 ezren menekültek Ukrajnából Szerbiába

Több mint 133 ezren menekültek Ukrajnából Szerbiába

18:40 December 18, 2022

Közélet 1485 2 хвилини

Українська

Az ukrajnai háború kitörése óta több mint 133 ezer ukrajnai menekült haladt át Szerbián – közölte a szerbiai menekültügyi főbiztosság vasárnap.

A közlemény szerint a főbiztosság körülbelül négyezer menekültnek segített szállást találni, míg 83-an az egyik befogadóközpontban tartózkodnak.

„Népünk a múltban már megismerte, milyen az, amikor erőszak miatt kell elhagynod az országodat, és hogy azokban a pillanatokban, milyen sokat jelent, ha valaki segít, és lehetőséget teremt arra, hogy új életet kezdj” – írta Natasa Stanisavljevic menekültügyi főbiztos a közleményben.

A Blic című belgrádi napilap szerint az ukrajnai háború kezdete óta több mint 140 ezer orosz is érkezett Szerbiába. Ők ideiglenes letelepedési engedélyt is kértek. A lap adatai szerint február 24. óta mintegy 23 ezer ukrán állampolgár is kért letelepedési engedélyt a nyugat-balkáni országban.

A menekültügyi főbiztosság vasárnapi közleménye arra is kitért, hogy a szerb kormánnyal közösen az utóbbi néhány évben több mint 26 ezer menekültnek segített, többségük a volt Jugoszlávia területéről származik, és több mint hatezren Koszovóból érkeztek.

(hirado.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei