Újabb Kolodko-szobor Budapesten

Újabb Kolodko-szobor Budapesten

18:32 Január 13, 2023

Közélet 1596 2 хвилини

Українська

Újabb apró műalkotással jelentkezett a Budapesten rendszeresen miniszobrokat elhelyező Mihajlo Kolodko. Ezúttal Dargay Attila által rendezett, 1981-ben bemutatott Vuk címszereplője kapaszkodik egy becsapódott gránát hátuljába. Az egyik fotón tűz is jön a gránát végéből, egy másikon már csak füstöl. A szobor a hegy lábánál, a Gellért Szálló felé vezető oldalon található.

My Website

A művész rendszeresen jelentkezik újabb köztéri mini emlékművekkel, és nem csak Budapesten. Műveihez rendkívül hasonlít az a kisméretű szobor is, amit Ungváron helyeztek el. Ezt Fegyir Sándor ihlette meg, aki egyike a kárpátaljai magyarokból is álló 101. önálló területvédelmi dandár 68. „Kárpátok Sárkánya” önálló területvédelmi zászlóaljának katonáinak. A zászlóalj támogatására egyre terebélyesedő civil kezdeményezésről korábban itt írtunk. Katonai szerepvállalás mellett Fegyir szociológus és egyetemi professzor is, ebben a minőségében tartott még tavasszal előadást hallgatóinak a lövészárokból – a műemlék is ezt ábrázolja, de Kolodko hivatalos felületein nem szerepel, így nem egyértelmű, hogy az ő műve-e.

(hvg.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei